Februárban leplezte le a Nintendo, hogy számos portot várhatunk idén a Switchre, köztük az eredetileg 3DS-re megjelent Miitopiát is. Ebben a bohókás szerepjátékban személyre szabhattuk Mii-karaktereinket (még a főellenséget, az arctolvaj Dark Lordot is), így akár barátaink, családtagjaink virtuális kis másaiból is összeállíthattuk hőscsapatunkat.
Ennek a kissé felfrissített változata érkezik majd meg Switchre május 21-én, de addig is már egy demóban próbát tehetünk vele. A próbaverzióban az első játszható területhez férünk hozzá, valamint az eredetinél részletesebb karakterkészítőhöz is, a haladásunkat pedig továbbvihetjük a teljes játékba.
A Nintendo Switch Online segítségével megoszthatjuk barátainkkal a Mii-figuráinkat, illetve a 3DS legnépszerűbb karaktereit is letölthetjük. Az RPG-szerű játékon túl arra is lesz lehetőségünk, hogy Mii-jeinket elküldjük a tavernába, ahol a betáplált karakterjegyeknek megfelelően lépnek majd interakcióba egymással, sőt idővel új képességeket is tanulhatnak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.