Halo Infinite - a Reachről szól az első battle pass

  • Írta: gorien
  • 2021. november 6.
  • Hír
Link másolása
A Halo Infinite ingyenes multiplayert tartalmaz, abban pedig szezonbérleteket is találunk. A fejlesztők elárultak ezt-azt róluk, így újra megerősítették, hogy sosem járnak le – addig játszunk velük, amíg nem teljesítjük őket.

A Halo Infinite multiplayere ingyenes lesz, és talán nem túl meglepő, hogy ezt a fajta ajánlatot a Microsoft és a 343 Industries a már sokat próbált battle pass-rendszerrel toldja meg. Az IGN Jerry Hook és Chris Blohm dizájnerekkel ült le beszélgetni, amely során megvilágítottak néhány részletet a szezonbérlettel kapcsolatban.

Nevetséges lenne azt hinni, hogy nem játszunk más játékokkal - mondta Blohm, azt magyarázva, hogy a stúdió miért döntött egy olyan rendszer mellett, amelyben a bérletek nem időhöz kötöttek. Ahelyett, hogy felesleges nyomást helyeznének a játékosokra, a Halo Infinite-ben minden megvásárolt pass addig megmarad, míg nem teljesítjük annak minden szintjét. Ha több battle passünk is van épp, akkor válthatunk, hogy melyik gyűjtse a pontokat.

A szezonbérletekben beszerezhető felszerelésdarabokat egy „armor core” köré építhetjük majd fel – alapesetben mindenki egy Mk. VII páncéllal kezd, erre tehetünk sisakokat, váll-lapokat, térdvédőket. Szerezhetünk deatheffecteket, hogy stílusan távozzunk az élők közül, és azt is tudjuk, mi nem lesz feloldható extra: nem lesznek táncmozdulatok vagy karakteridegen emote-ok. Bizonyos kozmetikai elemeket azonban nem a passen keresztül, hanem heti kihívásokon és különleges eseményeken oldhatunk fel.

Kiderült az is, hogy az első szezonbérlet a Heroes of Reach címet viseli, középpontjában pedig a közönségkedvenc Halo: Reach áll. Többek között ezzel a pass-szel szerezhetjük be majd a Mk. V páncélzatot, egy különleges páncélszett feloldásával pedig a Noble Team tagjának is kinézhetünk.

A Halo Infinite december 8-án jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és Series X/S-re.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...