A tavalyi Summer Game Festen mutatkozott be hivatalosan a Two Point Hospital alkotóinak legújabb játéka, amely kórház helyett egy egyetemi kampusz menedzselésével bíz meg minket. Tanárok és hallgatók minden kívánságának eleget téve kell igazgatnunk intézményünket, és ne felejtsük: a jó jegyek boldog diákokat jelentenek, a boldog diákok pedig sok pénzt hoznak a konyhára.
A Sega és a Two Point Studios egy új előzetes kíséretében jelentette be, hogy május 17-én számíthatunk a játék megjelenésére PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, illetve Nintendo Switchen.
Ezzel együtt az előrendelés is megkezdődött, amely révén exkluzív tárgyakhoz juthatunk – sőt, a fejlesztők további jutalomban részesítik a dobozos példányok azon előrendelőit, akik a Two Point Hospitallal is rendelkeznek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.