Az amerikai IGN a Sonic Frontiers rendezőjével készített interjúja során számtalan információval lettünk gazdagabbak a készülő játékkal kapcsolatban. Először is az új rész világáról, illetve annak struktúrájáról beszélt a szakember, ugyanis az olyan, amilyenre eddig nem volt példa a platformer játékok körében.
Ezért egy új névvel kellett előállniuk: az úgynevezett "Nyílt Zóna" tulajdonképpen a platformer játékokból jól megszokott világtérképet takarja annyi újítással, hogy ez a térkép teljes egészében bejárható és felfedezhető, a játéktér szerves részét képezi. Tehát nincsen kisebb egységekre tagolva.
A rendező továbbá elhintette, hogy a játékot 20-30 óra alatt lehet majd végigjátszani, ezt a számot persze tovább növelheti a melléktevékenységek teljesítése. A Sonic Frontiers 2022 ünnepi szezonjában fog megjelenni PC-re, valamint Nintendo Switch, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X és S konzolokra.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.