A Sifu tavaly februárban jelent meg az Epic Games Store-on és PlayStation-konzolokon, novemberben pedig Nintendo Switchen. Az Xbox-pártiak sajnos eddig teljesen kimaradtak a mókából, de azok sem voltak szerencsésebbek, akik a Steamen szerették volna megvásárolni a nagyszerű kungfus játékot. Ez hamarosan megváltozik, a Sloclap stúdió ugyanis bejelentette, hogy a Sifu március 28-án érkezik meg Steamre, Xbox One-ra és Xbox Series-konzolokra.
Ezen a napon ráadásul azok is jól járnak, akik más platformon játszottak az anyaggal, a fejlesztők ugyanis 10 órányi extra tartalommal toldották meg az eddig ismert játékot. Az Arenas Expansion 9 új helyszínt, 45 kemény kihívást és 5 új játékmódot tartogat, mindezt ráadásul ingyen megkapják a korábbi vásárlók is. Korábban már láthattunk erről egy előzetest - itt nézhetitek meg, ha lemaradtatok volna róla.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.