Befutott a Godzilla x Kong : The New Empire első trailere
- Írta: pandaril
- 2023. december 4.
A legutóbbi, Godzilla Kong ellen címet viselő film végén elég egyértelműek voltak az erőviszonyok. Godzilla ugyan győzedelmeskedett az óriásmajom felett, viszont a Mechagodzilla elleni harc mindkét titánt kimerítette. Kong a Föld belsejében folytatta életét, míg Godzilla a felszínen, és ahogy a trailerből is kiderül, hibernációban. Most viszont egy új fenyegetés ütötte fel a fejét, ami a két alfa figyelmét követeli.
A rajongók megkezdték a spekulációt, hogy az új ellenség, King Scar vajon egy teljesen eredeti szörny lesz, vagy a franchise többi szereplőjéhez hasonlóan a Toho által megalkotott lény átültetése az amerikai sorozatba. Az egyik feltételezés szerint az új ellenfél King Ceasarnak felel majd meg, aki egy agilis és gyors óriásszörny volt 1974-ben.
Az előzetesben nem sok konkrétumot láthatunk, de az is biztos, hogy a 2014-es Godzilla hangulatát és perspektíváját nem kapjuk vissza ebben a filmben sem. Megjelenés kapcsán csak a 2024-es év az egyetlen biztos pont, a trailer alapján kizárólag mozikban mutatják majd be (persze, a bevételek függvényében előbb vagy utóbb fel fog kerülni a Warner streaming szolgáltatásába, az HBO Max-ba).
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.