Bíróság elé állítanak egy embert a Nintendónak küldött fenyegetései miatt
- Írta: aronsz
- 2024. április 25.
A Kyoto Shimbun nyomán a VGC számolt be róla, hogy egy vállalat erőszakos akadályozása miatt emeltek vádat egy 27 éves, Hitachi városban élő fiatalember ellen. A kérdéses vállalat a Nintendo, amely számára összesen 39 fenyegetést küldött az úr tavaly augusztus 22 és november 29 között.
A fenyegetéseket a Nintendo hivatalos oldalán keresztül küldte a cégnek, és olyanokat írt benne, hogy “Megbánjátok még, hogy ilyen szar játékot csináltatok” – bár az nem derült ki pontosan, hogy melyik címmel volt problémája – illetve azt is írta, hogy “megöl mindenkit, akinek ehhez köze volt” és “vigyázzanak az olyan eseményeken, ahol nézők is vannak”.
A vádat súlyosbítja, hogy a fenyegetéseknek hatása is volt, a Nintendo két eseményt is lefújt, mivel úgy érezte, hogy nem tudja garantálni a nézők biztonságát, ezért nem tartották meg tavaly decemberben a Splatoon Koshien 2023 National Finals, valamint a idén januárban a Nintendo Live 2024 eseményeket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.