A Tokyo Game Show-n több meglepi is érkezett Xbox-ra, ezek közül az egyik adagot a Square Enix biztosította, A Final Fantasy I-VI Pixel Remaster, a Trials of Mana és Legend of Mana mától beszerezhetőek, ezekből pedig a Mana játékok rögtön a Game Pass kínálatába kerültek. Az FF sorozat klasszikus számozott epizódjai közül az első 6 részt öleli fel a kollekció, amiket külön-külön is be lehet szerezni.
A Trials of Mana és a Legend of Mana remasterelt változatai érkeztek a Game Pass-ba, a 90-es évek akció-kaland szerepjátékai szépen ki lettek pofozva az eredetikhez képest, a LoM grafikailag a 2D-s pixelart éra egyik csúcsterméke, meseszép tájakra lehet barangolni benne, a ToM pedig szinten remekül össze lett rakva.
A Dragon Quest III HD-2D Remake vizuálisan hozza a klasszikus Dragon Quest érzést, miközben az egész mégis modernnek hat, a látványon kívül pedig új dolgok is kerültek a matuzsálemi hosszúságú széria harmadik számozott epizódjának feltupírozott változatába. A szörnyidomár kaszttal különféle bestiákat és lényeket lehet majd befogni, amiket nem csak a harcok során vethetünk be offenzív és defenzív formában, de egy arénában egymásnak is ereszthetjük őket értékes nyereményekért. A DQ III HD-2D Remake november 14-én fog megjelenni PlayStation 5, Xbox Series X/S és Nintendo Switch konzolokra, valamint PC-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.