A V/H/S filmek által ispirált horror játékban Robert bőrébe bújhatunk, az 50 éves úrnak viszont bőven kijár a rosszból, nem elég hogy inszomniás, de korai alzheimer-kórban és alvás paralízisben szenved, ami nem várt és igen kellemetlen hallucinációk formájában jelentkezik.
Öt éjszakát kell túlélni majd aminek mindegyikében más és más démon fog terrorizálni, ezeken az éjjeleken pedig Robert múltjának újabb és újabb részleteire derül fény, így a végére kiderülhet mi is kísért a férfi elméjében. A fejlesztők létező személyekkel beszélgettek és az ő tapasztalataik alapján kreálták meg az alvásparalízises részeket, így a lehető legteljesebb élményt — akinek volt már, annak kevésbé lesz élvezetes — adja majd. A mikrofon aktívan hozzáad majd a játékmenethez, így jobb lesz nem hangoskodni a félelmetes részeknél, a szavatosságról pedig a 3 különböző befejezés gondoskodik.
A Dream Cage valamikor 2025 elején fog megjelenni PC-re, a Steam adatlapján pedig már most kívánságlistára helyezhető.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.