Breaking: Hivatalosan is bejelentették a Nintendo Switch 2-t
- Írta: JesusHun
- 2025. január 16.
A számmisztika jegyében egy szűkszavú, 2:22 hosszúságú videóval mutatták be a Switch 2-t, az izgalmas előzetesben a mindenki által jól megszokott és ismert Switch és Joy-Conok alakulnak át a szemünk láttára, ezzel is szemléltetve az új konzol külső hardveres újdonságait.
A nagyobb képernyő mellett az irányítók méretén is növeltek a tervezőasztalnál, a kontrollerek eddig használt sínes csatlakozását pedig bepattintós megoldásra cserélték — az analóg kar és a gombok is átalakultak. A konzol hátuljába beépített kitámasztó gondoskodik majd a kompakt asztali használatról, a dokkolót pedig lekerekítették a formatervezésnél.
A Nintendo legújabb konzoljáról április másodikán érkezik több infó a Nintendo Direct alatt, amire kevesebb mint 3 hónapot kell csak várni, annyit azonban már tudhatunk, hogy még idén piacra kerül a készülék. A gép a Switch 2 exkluzív játékokon kívül természetesen a Switch címeit — fizikális és digitális egyaránt — is gond nélkül lejátssza majd.
Ott van pl a Fire Emblem: Three Houses, illetve bár kicsit más stílusú, azért jó SRPG a Fire Emblem Engage is. A lentebb említett Unicorn Overlord toronymagasan 2024 egyik legjobb játéka volt és a másik említett a 13 Sentinels: Aegis Rim is a műfajának talán a legjobb példánya. Ott vannak a Metroid játékok is és a Dread és a Prime is kitűnő anyag (és vélhetőleg a Prime 4 is az lesz). Ezek mellett említésre méltó, hogy nem hiába volt már nagy igény a nép felől a Wii U-ra beragadt Xenoblade Chronicles X-re, mert annak az érkezésével az egész Xenoblade Chronicles sorozat rendelkezésre áll majd Switch-en és így Switch 2-n is és ez már magában is megéri a gépet szerintem. Főleg, hogy sokak szerint a XC talán minden idők legjobb JRPG sorozata és nagyon nehéz eldönteni azt is, hogy a sorozaton belül melyik a jobb.
Aztán ott van még a sokakat no lifer-ré változtató Animal Crossing, akció fronton a kitűnő Bayonetta 2 és Astral Chain, platformerek, mint Donkey Kong részek, illetve a hivatalos emuláció miatt van sok régi jó játék ... és még lehetne sorolni.
Nyilván megértem azt, ha valakinek ezek közül egyik sem tetszik és így a gépnek sem látja értelmét és azt is be tudom látni, hogy 1, vagy 2 játékért a legtöbb ember nem fog gépet venni. Viszont ha valaki csak a Xenoblade-re rákattan, az fos gép ide, vagy oda, három hónapig csak a Switch előtt fog ülni :)
Szerintem nekünk így 399-429€ között lesz az új Switch 2. A nem casual majd be tudja szerezni olcsóbban is, de nem a legelején.
Hogy mit várok tőle hardverben? Szerintem a régi kazikat futtatni fogja nem kockásan valamiféle DLSS megoldással (vélhetőleg nvidia lesz benne megint) és hát ugyan úgy szebb és jobban futó lehet bármelyik régi Switch játék rajta, mint az emulátorban, de itt szerintem nem izomból fogja megoldani a 60 fps-t, hanem frame generation használatával. Legalábbis az nvidia mostani hozzáállásából következtetve ez lenne most az egyszerű és (majdnem) nagyszerű megoldás.
A PS4 erő 60 fps mellett egészen reálisnak tűnik, de látni kell, hogy a Switch másféle módon működött. Erős nem volt sosem, de shaderek tekintetében viszont nagyon kemény volt - amolyan egyedi megoldás, de nem volt rá nehéz programozni.
Én azt mondom, hogy ha egy PS4 szintű erővel kézi módban 30 fps mellett (mivel még mindig csak egy konzolról van szó) futtatni tudja a RDR2-t és az ilyesmiket, akkor már simán jó lesz. Akkor nyilván sok portot is fog kapni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Switch fejlesztések anélkül voltak jók, hogy erőgép kellet volna hozzájuk. Lásd Unicorn Overlord, 13 Sentinels, bizonyos ismeretlen Zelda játékok és társaik. Ha ezzel a felfogással fejlesztenek rá, akkor simán kihúz egy generációt erő nélkül is a gép.
Szerintem, illetve úgy mond, én kinézem a gépből, hogy nagyon jó masina lesz, de a kardinális kérdés mindenképp az akksi körül fog forogni. Ugye a Switch már elég öreg kacat volt, amire bejöttek az ilyen Steam Deck és a farvizén úszkáló kézi PC-k és ott az akksira reagáltak erényesen azok, akik soha nem használtak ilyeneket. Így ugyan ezen karakterek szerintem a Switch 2 esetén is az akksiidőt fogják vizsgálni - és végül is jogosan. Mondjuk engem ez megint nem érint, mert bár biztos én vagyok defektes, de a Switch-em játékidejének 99,999%-a nem kézi módban volt, hanem TV-re és hangfalra kötve. Szóval miattam még egy órát is bírhat, szerintem akkor is zsír lesz és már meg is van a helye a polcon.
Remélhetőleg 60 fps-re és szép felbontásra lövi a Xenoblade Chronicles X-et itt nekem :)
És tudja a digitális és a fizikai Switch játékokat is. Nájsz
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.