Legutóbb tavaly augusztusban láthattunk komolyabb videó- és képanyagokat az Exoborne-ról, a Sharkmob PvPvE extraction shooteréről, így épp itt az ideje, hogy ismét felpörögjön a játék körül a hype, elvégre idén számíthatunk a megjelenésére! A fejlesztőcsapat most ugyan csak egy rövidke, kevesebb mint egyperces gameplay összeállítást osztott meg, ám itt most nem is ez volt a lényeg - sokkal érdekesebb maga a bejelentés, miszerint február 12-től 17-ig már mi, játékosok is kipróbálhatjuk a korai verziót.
Habár az Exoborne Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re is megjelenik majd, ezt az előzetes tesztkört kizárólag a PC-seknek szánjá a Sharkmob, Mind a jelentkezés, mind pedig a részvétel a Steam rendszerén keresztül zajlik majd, így a tesztkörre való jelentkezést is a játék Steam-oldalán ejthetitek meg.
Az Exoborne producere, Bynley Gibson egyébként elárulta a nem túl meglepő tényt: számos belsős játéktesztelési fázison esett már át az Exoborne, ám a csapat mégis nagyon izgatott, hiszen a februári próbakör lesz az első igazán nagyszabású tesztelésük, közvetlenül a játékosközösséggel. Ez tehát egyszerre lesz hálózati stressz-teszt és fontos adatgyűjtési pont a résztvevők visszajelzései alapján.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.