A Nintendo annak idején jól döntött a Pikminek megalkotásával, a szerethető kis hagyma állatkáknak köszönhetően sok ember szívébe lopta be magát a 4 részes széria, de a játékmenet is nagyban hozzájárult a sikerekhez. A Megatherium stúdió most úgy látszik megalkotta a saját "Pikminjét", reméljük a Nintendo hirhedten szigorú ügyvédserege nem ered majd a nyomukba.
A Forest Floor bejelentését egy rövid előzetes formájában kaptuk meg, az azon látható játékmenet, harcrendszer és karakterdizájn viszont kísértetiesen hasonlít a Nintendo fent taglalt IP-jére. Azért a fejlesztők saját ötletekkel is előrukkoltak, a mushkin népség vezénylése során más fajokkal is szimbiotikus kapcsolatba léphetünk, így akár óriás molyok hátán is repkedhetünk rögtönzött gombahadseregünkkel.
A Forest Floor kizárólag PC-re készül jelenleg, a megjelenési dátum azonban még nem ismert, de a Steam-adatlapján már most kívánságlistára helyezhetjük. A Steam nemrég bevezetett új funkcióját is láthatjuk a játék adatlapjának alján, a mesterséges intelligenciára vonatkozó információkból kiderül, a készítők AI segítségével generáltak egyes kódokat, zenéket és növény képeket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.