Hírarchívum - 2012. július

Kulisszák mögött a Tomb Raider

A Square Enix és a Crystal Dynamics elindította a visszaszámlálást, s így befutott az első fejlesztői napló. Tavasz még messze van, de már most kellően felcsigázottak a kedélyeink. Főleg, ha olyan csajszi adja Lara arcát és animációját, mint Camilla Luddington - ütős kis hölgy.

Tekken x Street Fighter - ebben a generációban

A Street Fighter X Tekken crossover után előtérbe kerül a két univerzum összeeresztésének következő lépcsőfoka, a Tekken x Street Fighter. Katsuhiro Harada producer megerősítette, hogy még Xbox 360-ra és PS3-ra jelenik meg a verekedős játék - nem lesz nextgen cím. Hála az égnek?

Bezárt a Max Payne 3 fejlesztője

Még egy olyan nívós stúdiónak is okosan kell gazdálkodnia a munkaerejével, mint a Rockstar. A Take Two Interactive bejelentette, hogy a Bully-ért és a Max Payne 3-ért felelős Rockstar Vancouver bezárta a kapuit. Az ott dolgozó 35 főt a cég másik kanadai brigádjába, a torontói stúdióba olvasztották.

Négy óra átvezető lesz a Resident Evil 6-ban

Már a kipróbálható verzióban is percekig moziztunk, de a végleges játék egészen pontosan 4 óra 15 perc átvezető jelentettel lesz felvértezve. A Resident Evil 6 történetmesélésébe nem tudunk belekötni: az már biztos, hogy kellően meg lesz ágyazva a küldetéseknek. Ez rekordnak számít.

Hallanak és éreznek a The Walking Dead zombijai

A Terminal Reality teljesen hű szeretne lenni a The Walking Dead sorozathoz, s nem agyatlan járkálókat tervez készülő FPS-ükbe, hanem olyan rémségeket, akik meghallják és megérzik a játékos illatát. Ha figyelemfelkeltő dolgot teszünk, a zombik fel fognak minket kutatni.

Októberben jelenik meg a Windows 8

A Microsoft bejelentette, hogy az előzetes híreszteléseknek megfelelően tényleg ősszel landol a boltokban a Windows 8. A legújabb operációs rendszer augusztusban készül el teljesen, az üzleti felhasználók már akkor rátehetik a kezüket, mi viszont csak október végén.

Traileren a Project Copernicus MMO

Kiszivárgott a Project Copernicus előzetese, mely jó eséllyel már soha nem látja meg a napvilágot. Mint ismeretes, a Kingdoms of Amalur munkálatai után a 38 Studios fizetésképtelenné vált, így hivatalosan is lehúzták a rolót. A csapat egykori kreatív igazgatója, Steve Danuser szerint a videó hiteles.

Márciusban jön a Splinter Cell: Blacklist?

Noha a Ubisoft azt már megerősítette korábban, hogy a Splinter Cell: Blacklist valamikor 2013 tavaszán kerülhet boltokba, az Amazon brit részlege már napra pontos dátumot is közölt a játék adatlapján, egyúttal az előrendelőknek szánt különleges kiadás tartalmát is megszellőztette.

Megvan az Assassin's Creed mozi főszereplője

A Variety érteülései szerint az X-Men: First Class és a Prometheus sztárja, Michael Fassbender lesz az Assassin's Creed alapján készülő mozifilm főszereplője, aki egyúttal társproducerként is részt vesz a munkálatokban, miután saját cége is közreműködik majd a gyártásnál.

Rengeteget fejlődött az új Brothers in Arms

A Brothers in Arms: Furious 4-t a tavalyi E3-on mutatták be, és a játék annak rendje és módja szerint egyszerre döbbentette és osztotta meg a közönséget. Azóta viszont nem sokat hallottunk az anyagról - a Gearbox szerint semmi gond, csak éppen nagy változásokon esik át a projekt.