Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2014. augusztus
Japánban már búcsúzkodik a PlayStation Home
A PlayStation 4-érában már nem számol a Sony a PlayStation Home-mal, a szolgáltatást először Japánban és más ázsiai országokban fogja lelőni jövő márciusban. Azért egy utolsó nagy buli még vár a rajongókra.
Idén már nem látjuk többet az új Crackdownt
Le kell hűtenünk a Crackdown-rajongókat, akik egészen a jövő évig kénytelenek lesznek beérni az új rész E3-as trailerével; addig ugyanis nem mutatnak többet a játékból a készítők, sőt nem is nagyon beszélnek majd róla.
Helyreállt a PSN, csúszik a karbantartás
A Sony szerint helyreállt a PlayStation Network, a mára tervezett karbantartást pedig elhalasztották. A Lizard Squad közben kihúzta a gyufát: bombatámadással fenyegetett, állítólag már az FBI is nyomoz az ügyben.
Film készülhet a The Witcher alapján
Pontosabban már a második filmadaptációról van szó, hiszen 2001-ben már kaptunk egy sekélyes próbálkozást The Hexer címmel. Bizakodásra ad okot, hogy ezúttal az Oscar-díjra jelölt Tomasz Baginski dolgozik a projekten.
Regisztrálj a The Witcher Battle Arena bétájára!
A mobilokra érkező The Witcher Battle Arénára hamarosan rávethetik magunkat az androidosok. A The Witcher-univerzumában játszódó MOBA-ról már egy gameplay előzetest is bemutathatunk.
Előzmény lesz az új Yakuza-játék?
A Sega bejelentette, hogy készül a japán szervezett bűnözés világába kalauzoló sorozatuk következő része, a Yakuza Zero: The Oath’s Place. A cím alapján sejteni lehet, hogy ezúttal egy előzménytörténetet kapunk.
Így barangolunk az Assassin's Creed: Unityben
A közelmúltban tartották az Assassin's Creed: Unity zárt bétatesztjét Xbox One-on, s ahogy az várható volt, egy csomó kiszivárgott látnivalóval gazdagodtunk. A céltalan kóborlás közben új funkciókról hull le a lepel.
Kicsomagolják a fehér PlayStation 4-et
Nincs is annál szebb, amikor kibontjuk a frissen vásárolt konzolunkat, kizárva a külvilágot, egyedüli és megismételhetetlen élménnyel szembesülve. Az orrunkat csiklandozza a hardver friss műanyag szaga. Ez a gyönyör.
Ascend: Hand of Kul - kihúzzák a dugót
Tavaly szeptemberben startolt el Xbox 360-on az ingyenesen játszható Ascend: Hand of Kul, ám novemberben a Microsoft bezárja a szerepjáték szervereit a gyér érdeklődésre való tekintettel. A Steamen folytatódik a móka.
Fortnite - így védjük az erődöt
Az Epic Games is ki akarja venni a részét az osztályalapú kooperatív akciójátékokból, bár a Gears of War fejlesztőitől egy cseppet komorabb hangvételű alkotást várnánk. Ennek ellenére a nyitott világú cím ígéretesnek tűnik.