Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2017. december
2019-ben indulhat az Obi-Wan-film forgatása
Újabb forrás erősítette meg a korábbi pletykákat, miszerint készül Obi-Wan Kenobi önálló filmje. Ráadásul már azt is tudni, hogy ki a rendező, és hogy mikor veheti kezdetét a forgatás.
PSX 2017: A Patapon 2 is PS4-re költözik
A Sony előszeretettel lapátolja át PlayStation 4-re a PSP-exkluzívjait mostanság, a hétvégén például bejelentette, hogy a Patapon idei átirata után a Patapon 2 is az új konzolra költözik.
Megjelenési dátumot kapott a Conan Exiles
A Funcom bejelentette, hogy mikor érkezik a Conan Exiles végleges változata, emellett az előrendelői ajándékokról és a gyűjtői kiadásokról is lehullott a lepel. Már nem kell sokat várnunk rá!
Brit toplista: legyőzhetetlen a Call of Duty
Hatodik hete vezeti a brit játékeladási toplistát a Call of Duty: WWII. Miután nem volt olyan megjelenés, amely szemmel látható eredményeket tudott volna felmutatni, nem történt túl sok változás a felhozatalban.
Ki mondta, hogy a VR úri huncutság? (x)
A virtuális valóság megközelíthetetlennek tűnik, az általános vélekedés szerint kevés értelmezhető játék érkezik a VR-szemüvegekhez, ráadásul aranyáron kínálják őket. Pedig ezek a sztereotípiák egyre kevésbé állják meg a helyüket.
Megvan a The Witcher-sorozat írója?
Lapértesülések szerint a Netflix Marvel-sorozatainak írója, Lauren Schmidt Hissrich jegyzi majd a készülőfélben lévő The Witcher-adaptáció történetét. Emellett a hölgy showrunnerként és producerként is közreműködik.
Ízelítő az Overkill-féle The Walking Deadből
Gyors teaselést követően a hétvégén újra megmutatta magát az Overkill The Walking Dead-játéka. A kooperatív lövöldében négyen eshetünk neki a zombiknak, ismerjétek meg az első játszható karaktert!
PSX 2017: Csokorba gyűjtve a játékmenet-videók
A hétvégén tartott PlayStation Experience-en ugyan a Sony megjelenés előtt álló nagyágyúi nem sokat mutattak magukból, de a kisebb címek rendre kaptak játékmenet-bemutatókat.
Jön a Street Fighter - 30th Anniversary Collection
Az idei Capcom Cup rendezvényen jelentette be a japán kiadó, hogy újabb gyűjtői, ünnepi kiadást kap a Street Fighter-sorozat. A harmincadik születésnap alkalmából a csomag a klasszikus részek összes epizódját tartalmazni fogja.
PSX 2017: Mérföldkőhöz érkezett az Uncharted
A PlayStation Experience-en külön panelbeszélgetést kapott az idén tizedik születésnapját ünneplő Uncharted-sorozat. A beszélgetés során pedig kiderült, komoly eladási mérföldkövet ért el a széria.