Válassz időpontot:
HÃrarchÃvum - 2018. november
Steam Link - itt a vég?
Még 2015-ben indÃtotta útjának a Valve a streaming eszközt, melynek segÃtségével a játékosok könnyen továbbÃthatták a számÃtógépükön futtatott játékokat televÃziójuk képernyÅ‘jére. Most azonban úgy fest, hogy mindennek vége.
Itt az első hivatalos kép a Monster Hunter-filmről
Egy ideje már tudni lehet, hogy megindultak a Monster Hunter-film forgatási munkálatai, a mai napon azonban végre napvilágot látott az első hivatalos kép is a filmből, mely a korábbiakhoz képest mindenképpen biztatóbb.
Hitman 2 - Sean Bean és a vég
A múlt héten hivatalosan is elrajtolt a Hitman 2, ez pedig azt jelenti, hogy érkezik az elsÅ‘ Elusive Target: a korábbi MI5-ügynököt, Mark Fabát egyébként nem más alakÃtja, mint Sean Bean.
Sid Meier’s Civilization VI - azért a vÃz az úr…
Az emberi civilizáció nemcsak a tudomány és a művészet megállÃthatatlan változásából áll, hozzátartozik a küzdelem is. A küzdelem, mely nemcsak emberek és nemzetek közt dúl, hanem amit a természettel is vÃvunk.
Eszement előzetesen a The LEGO Movie 2
Befutott a The LEGO Movie 2 második trailere. Öt év telt el az első epizód óta, a világ pedig már közel sem annyira szupi-szuper, mint annak idején. Lássuk, hogy Emmet ezúttal milyen kalandokba keveredik!
Niantic és az ENSZ - összefogás a turizmusért
A Pokémon GO-ért felelős Niantic összefogott az ENSZ turisztikai világszervezetével annak érdekében, hogy támogassák a fenntartható, felelősségteljes turizmust.
Már javában készül a Mortal Kombat XI?
Ha igazak a pletykák, akkor egy mexikói szinkronszÃnész a kelleténél jóval többet kotyogott ki. Könnyen elképzelhetÅ‘, hogy a NetherRealm már javában dolgozik a következÅ‘ Mortal Kombat-játékon.
Negyed óra a Resident Evil 2-vel
A Capcom újabb játékmenet-videóval készÃt fel minket a Resident Evil 2-remake megjelenésére. A több mint 15 percnyi vágatlan akció Claire Redfield és a rusnya licker találkozását is bemutatja.
Új játékra fókuszál az Enter the Gungeon csapata
Az Enter the Gungeonért felelÅ‘s Dodge Roll stúdió elkaszálta a roguelike shoot 'em up következÅ‘ kiegészÃtÅ‘jét. Helyette inkább egy teljesen új játék fejlesztésére fordÃtják az idejüket és erÅ‘forrásaikat.
League of Legends-képregény érkezik a Marveltől
A Riot Games és a Marvel egymás tenyerébe csaptak, jövÅ‘ májusban érkezik a League of Legends - Ashe: Warmother. A történet a közkedvelt fagyos ÃjásznÅ‘ eredettörténetét mutatja majd be.