Hírarchívum - 2023. május

2025-ben jöhet a Glaciered

A távoli jövőben játszódó, vízalatti kalandot még tavaly jelentették be, most pedig már ismert a kiadó is, illetve a várható megjelenés éve. Egyelőre csak a PC-s verzió biztos, de a készítők nem zárkóznak el a konzoloktól sem.

13 perc alatt megvolt a Dead Cells-társasra a pénz

A közösségi finanszírozás keretein belül a készítők nagyjából 37.000 amerikai dollárt kértek, ami villámgyorsan meglett. Most hagyták el a 580.000-es határ, és még tart a kampány.

Diablo IV-eseményt kap a Diablo: Immortal

Az eredetileg mobilos spinoff játék jövő hónapban a számozott folytatás okán kap majd egy új eventet, amiben új küldetések, zónák és egy új játszható karakter is érkezni fog

Végre mozgásban a System Shock 2: Enhanced Edition

A System Shock-remake érkezését követően felújított formában tér vissza a System Shock 2 is. A Nightdive Studios végre leleplezte, hogy hogyan fest majd a modernizált változat.

Úgy tűnik, június végén érkezik az AEW: Fight Forever

Eljött az ideje, hogy a 2K WWE-szériája végre méltó kihívót kapjon. A szóbeszéd szerint már a jövőben megtudhatjuk, hogy hogyan sikerült az All Elite Wrestling brandjével fémjelzett pankrátoros játék.

Már 37 országban elfogadták a Microsoft és az Activision Blizzard frigyét

Akad még néhány akadály a Microsoft és az Activision Blizzard felvásárlása előtt, a globális piac jelentős részén azonban már rábólintottak a mergerre. Legutóbb Kína adott zöld utat a 69 milliárd dolláros üzletnek.

Júliusban érkezhet a Codemasters első WRC-játéka

Nem titok, hogy idén már a DiRT-játékok fejlesztője, a Codemasters készíti a WRC hivatalos videojátékát, az viszont friss pletyka, hogy a raliszimulátor megjelenése már szinte a kanyarban van.

Launch traileren a LEGO 2K Drive

Rajthoz álltak Bricklandia eszement kockaautói. Habár a legádázabb versenyzők már javában róják a köröket, nem érdemes elmennünk az utolsó kedvcsináló mellett.

Jim Ryan: kompromisszumok nélkül, PS5-exkluzívként érkezik a Spider-Man 2

Jim Ryan a Famitsu interjújában mesélt az Insomniac Games sikervárományos címéről. A PlayStation feje ismét megerősítette: a játék kihagyja az előző generációt, ennek pedig jó oka van.

Távozik a Sony Santa Monicatól Rafael Grassetti

A művész 10 évet töltött el a stúdiónál, és a két utóbbi God of War-játékokon dolgozott. Hogy pontosan hol és mikor folytatja a pályafutását, nem árulta egyelőre el.