Need for Speed: Shift Megjelenés előtti villámteszt

Nem lett szimulátor az új Need for Speed. A héten kilátogattunk a Duna Plázába, a hosszú hétvégés Shift rendezvényre, hogy kipróbáljuk az EA versenyjátékának új reformerét, amit viszont láttunk, az bár összességében tetszett, azért messze volt attól, amit korábban ígértek.

A Váci úti bevásárlóközpont földszintjén augusztus 6-9. között bárki leülhetett a szeptemberben premieres Need for Speed: Shift elé, hogy a saját szemével győződjön meg annak újdonságairól. A Saturn előtt felállított négy Xbox 360 konzolhoz a profi vezetési élmény megteremtése céljából egy-egy kormány és versenyülés is tartozott, melyek a helyszínen lévő hostess kisasszonyok hathatós logisztikájának köszönhetően megállás nélkül váltogatták használóikat. Némi üröm a dologban, hogy a tíz, szintén kint lévő PS-en Undercover futott, így muszáj volt mindenkinek a kormányos masinákhoz sorba állnia, a pár perces várakozás viszont mindent megért. Már végre mi is azt mondhatjuk: nyomtuk a Need for Speedet. És állat volt. Mondjuk nem annyira mint vártuk, de azért állat volt.


A kötelező King of the Hill verseny jóvoltából egyetlen pálya és egyetlen autó volt csak kipróbálható a helyszínen, ily módon egy M3-as BMW volánja mögé ültünk be mi is, birtokba véve a brit városi verseny utcáit. A pálya az volt, melyet a cikkünkhöz mellékelt alsó videó is bemutat, és mely a GRiD-ből, vagy a PGR-ből már ismerős lehet a hasonszőrű játékok kedvelőinek.


A verseny egy zsákutcából kezdődött, a gyors vágások alatt pedig láthattuk, ahogy felbőgnek a motorok, a mérnökök és a szerelők meg elviharzanak, vissza a biztonságot jelentő kordonok mögé. Pár pillanat múlva már indult is a futam, a szimulátorosodott stílus pedig már az első pillanatok alatt éreztette hatását. Ha padlógázzal indultunk, akkor elkapart az autó, és lemaradtunk a többiektől, ha a kanyar utáni kigyorsításokkor szintén nem vigyáztunk, akkor pillanat alatt kicsúsztunk, és bizony a féktávot se úgy kellett kiszámolni, mint a korábbi részekben. A GTR és GT Legends játékokat is fejlesztő, korábban Blimey Games néven ismert Slighty Mad Studios igyekezett gatyába rázni a Need for Speedet, tényleg okosabban és több odafigyeléssel kell már benne vezetni, azonban szimulátornak még mindig nem nevezhető a játék.


Hogy miért nem? Mert ezek mind kirakati jellemzők, és tényleg csak annyira vannak hatással a játékmenetre, hogy a nyolcéves Pistike ne másfél perc előnnyel érjen be mindig a célba. A trükköket két kör alatt betanulhatja bárki, hiszen nem nagy dolog nyomni egy kis féket, ha előttünk van a betonfal, és az se megerőltető dolog, hogy kettesben padlógáznál ne rángassuk ide-oda a kormányt. Egy több száz lóerős, hátsókerekes erőgépet már más dolog úton tartani, a Race 07 vagy a Race Pro nem véletlenül olyan nehéz, de ide sorolható talán még a hamarosan megjelenő Forza Motorsport 3 is, melyet egy hete szintén kipróbálhatott a Gamekapocs szerkesztőség.


A stílus megmaradt a populáris, lazább vonalon, a játékmenet lassult kicsit, de a sebességérzet így is remek, aki tehát nem hardcore szimulátorra vágyik, annak be fog jönni a Shift. Két dolgot viszont nagyon utáltam az egy délutános villámteszt alatt. Az ellenfelek rendkívül buták voltak, a kanyarban mindig kilöktek minket, keresztbe fordítottak, toltak maguk előtt, nem is törődve azzal, hogy közben ők se tudtak haladni, és mindenki leelőz bennünket. A másik nagy csalódás, hogy megmaradt a falról lepattanós kanyarodási módszer is, a mellettem lévő gyerek egyszer például 130-cal érkezett meg a sikánba, a kocsi kettőt szaltózott a levegőben, majd megint beállt irányba, és mehetett tovább a verseny. Igazi Need for Speed – suttogta kárörvendően.


A karambolokat azért természetesen már jobban meg lehet érezni, az ilyenkor előtűnő effektek pedig ösztönzően hatnak a fékpedál sűrűbb nyomkodására is. A képernyő már akkor fekete-fehérré vált, ha menet közben lesúroljuk a szalagkorlátot, ha pedig ütközünk, akkor teljesen elhomályosodik és kifehéredik minden, mintha tényleg valami komoly sokk érné a sofőrt. A sérülések egyébként látványosak is, az autó horpad, törik, a szélvédő bereped, és a kaszni tényleg deformálódik, nem csak a textúra kopik le róla, mint néhány játékban.


A versenyek után mindenféle medálokat és pontokat osztogat a játék. Értékeli, ha jól startoltunk, ha szép előzéseket csináltunk, vagy például ha nem tértünk le az ideális ívet jelző szalagról. Az így kapott értékek összeadódnak, és egy pár ezerig felpörgő számláló adja meg a végső eredményünket, lehetőséget adva némi versengésre a barátainkkal. Ezt követően a játék kiosztja a medálokat is, amik amolyan achievementként is szolgálnak, és ha minden igaz, akkor egyszerre legfeljebb tizenkettőt lehet megszerezni belőlük.


A grafika nagyon szép, a képernyő nincs túleffektezve és túlszínezve, az összkép tehát igencsak klassznak mondható, míg az autók kidolgozottsága változatlanul tökéletes. Végre nincs olyan, hogy minden barna, meg sötétkék layer mögé bújik, mint a Most Wantedben, vagy az Undercoverben, de ami ezeknél is fontosabb, az a belső nézet. A szokásos külső és lökhárító kameraállásokon kívül választhatunk egy cockpit beállítást, melyben a kormány, a műszerfal, a visszapillantó, meg minden más is láthatóvá válik, mintha tényleg a volánnál ülnénk. A dolog sokat dob a szimulátorosodott életérzésen is, komolyabban lehet már venni a játékot, ami bizony már jó ideje ráfért a sorozatra.


A Need for Speed: Shift szeptember 17-én végre a nappalinkba is beköltözik majd, ám ha minden igaz, még előtte kapunk egy demót, hogy rongyosra körözhessük ezt az NFS, GRiD, és Forza összegyúrásából született kis mutánsgyereket. Noha sok mindent nem láttunk a Duna Plázás tesztelés alatt, a játékélménybe való belekóstolás után én már most erős közepes értékeléseket jósolok neki. A szimulátorosok ki fogják röhögni, a Pistikék meg sírnak majd, de úgyis mindenki megveszi, hogy hetekig játsszon vele önfeledten szórakozva. Erre pedig pont jó lesz.