Stílusos pixelart grafikával megáldott független játékokból már annyi van mint csillag az égen, és bizonyára egy ideig nem is fognak elszakadni a zsánertől a fejlesztők, mert rengeteg játékost lehet megnyerni egy-egy ilyen címmel. Ezek közül olyanból már kevesebb akad, ami kifejezetten emlékezetes is marad, de azért továbbra is keményen próbálkoznak az indie fejlesztők. Az utóbbi időben a stíluson belül is hatalmas népszerűségnek örvendenek az rogue-like játékok, mely nagyban köszönhető az olyan produktumoknak, mint a The Binding of Isaac vagy éppen a Hades. Ilyen típusú játékkal próbálkozik a The Unlivinget fejlesztő RocketBrush Studio is, akiknek bár ez az első saját fejlesztésű címük, azt azért nem lehet rájuk mondani, hogy teljesen tapasztalatlanok lennének. Ilyen-olyan művészeti munkákkal már több más csapatnak is bedolgoztak, a stúdió oldalán pedig többek között a videójátékos történelem élő legendája, John Romero köszöni meg nekik, hogy segítették munkájukkal megalkotni Empire of Sin kezelőfelületét.
Azt pedig valóban el kell ismerni, hogy a The Unliving látvány szempontjából kifejezetten megkapó. Stílusos, színes grafikájával és finom animációival kiemelkedik a Steames indie-játék rengetegből, és könnyen elcsábulhat a játékos, ha csak a képek alapján dönt. Kiváló művészeti megvalósítás ide vagy oda, sajnos a játékon nagyon érződik, hogy a csapat első igazán önállóan összerakott játéka.
A The Unliving, ahogy a bevezetőben is említettem már, felül a mostanában oly népszerű rogue-like vonatra, ráadásul teszi mindezt egy olyan kiváló alapötlettel, melyből valóban egy kivételes játék képe rajzolódhat ki. Az irányított főhősünk egy nekromanta, akivel egyetlen gombnyomásra tudjuk halott ellenfeleinket feltámasztani és az oldalunkra állítani. Miközben a holtakból álló seregünk az első sorban esik neki az ellenfeleknek, mi a háttérből, komolyabb varázslatokat eregetve billenthetjük a csata kimenetelét az oldalunkra. Valami hasonló játékmenetet tessék elképzelni, mint a Diablo-játékok nekromanta kasztjának esetében, csak itt több lehetőséget kapunk a seregünk irányítására.
A koncepció nagyon jól hangzik papíron, és az első pár próbálkozás alatt jól is fogunk szórakozni, a problémák azonban hamar kiütköznek. Talán a legbosszantóbb hibája a játéknak, hogy holtak serege nem csak a lore szempontjából, hanem technikailag is agyhalott. Hiába tudjuk őket az egérrel RTS-játékokhoz hasonlóan ide-oda vezényelni, ez gyakran – főleg a legnagyobb csaták közben sajnos – nem működik. Másrészt útkeresésük is hihetetlenül gyenge, amit a rosszul felépített térképek is akadályoznak. Seregünk tagjai nem igazán tudnak egymáson átmenni, így a szűkre szabott folyosókon általában csak 5-6 katonánk fér oda az ellenséghez, miközben a maradék 30 zombi a hátsó sorban várja, hogy sorra kerüljön. Ilyenkor a legbosszantóbb, hogy hiába vagyunk túlerőben, mivel csak a katonáink kis része veszi ki aktívan szerepét a csatából, végül lehet mégis alulmaradunk.
Hasonlóan problémás, amikor az ellenfelek több oldalról támadnak vagy csapdába csalnak minket, ugyanis ilyenkor az élőhalottak csak ide-oda rohangálnak a pályán és egyre kétségbeesettebb kattintásaink ellenére sem támadnak ott és úgy, ahogy szeretnénk. Sajnos a rossz balansz miatt a képességeink sem elég erősek ahhoz, hogy egy ilyen kellemetlen helyzetből kimásszunk, és általában egy szempillantás alatt felőrölnek ilyenkor az ellenfelek. Hiába vannak a katonáinknak egyedi képességeik, a fentebb vázolt kaotikus helyzetek miatt StarCraft-játékos legyen a talpán, aki mindenhova időben és a megfelelő helyre tud kattintani, hogy egy nagyobb csatából végül győztesen kerüljön ki.
Annak ellenére, hogy a játék egyelőre Early Access módban érhető el a Steamen, elég tartalmas szórakozást nyújt, hiszen a rengeteg varázslat és a hatalmas képességfa azért sokórányi szórakozást ígér. Még a sztori is egész jó állapotban van, igaz szinkront például csak az első, oktató küldetés alatt hallhatunk. A grafika szerencsére pont olyan pompás, mint a képeken, azonban a retrós látvány ellenére a játék nincs éppen top formában technikai szempontból. A fagyások mellett meglepő módon szaggatásokkal és belassulásokkal is találkoztam, és el kell ismerni, hogy valóban sok egységet mozgat meg a motor, azért akadásokra semmiképpen sem számítana az ember.
Sajnálom nagyon a The Unlivinget, mert a kiváló alapötletet eddig elég felemásan sikerült a fejlesztőknek megvalósítani. Sajnos nagyon érződik a címen, hogy hiányzik a tapasztalat a csapatból és elég komolyan bele kell majd nyúlni a játékba, hogy szórakoztató produktum legyen a vége. Szerencsére az Early Access erre lehetőséget ad, így, ha hallgatnak a Steamen fellelhető kritikus visszajelzésekre pár hónapon belül nem csak látványos, de szórakoztató mű is lehet a nekromanta kalandból.
Az Unliving egyelőre kizárólag PC-n érhető el Steam Early Access-státuszban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.