Három furcsa alak a történetmesélés szabályait taglalja, miközben egyikük egy fiúról mesél, aki egy különleges madár nyomába eredve igyekszik eljutni egy paradicsomi szigetre. Hogy kik is a mesélők, a fiú miért akar a szigeten élő rejtélyes, de hatalmas Saviorok közé tartozni, hogy áll össze a látszólag külön világokban játszódó történet – ezekre a kérdésekre csak részben kapunk majd választ a rövid játékidő alatt.
Fontosnak érzem leszögezni, hogy a Saviorless mi nem. Ez nem egy újabb 2D-s soulslike vagy egy metroidvania. A kubai Empty Head Games első játéka egy ízig-vérig klasszikus platformer, ahol az ugráláson, mászáson és kapaszkodáson kívül nem is fogunk más csinálni a játékidő nagy részében. Elsőre nem éreztem, hogy a játékmenet és a történet hogyan is kapcsolódik össze, viszont egy-két óra elteltével már egyértelmű volt, hogy a sztorinak rendelték alá a készítők a játékmenetet is.
A történetet Thobias, a narrátor meséli unokaöccsének és unokahúgának, akik maguk is narrátornak tanulnak. Az unalomig ismételt mesét mindig ugyan úgy előadó Thobias igyekszik megértetni a fiatalokkal a történetmesélés szabályait, amelyek közül az első és legfontosabb, hogy egy narrátor csak egy főszereplőt tud irányítani, tetteit befolyásolni. Viszont ez a főhős sosem teljesítheti be küldetését, mivel az a történet, és vele együtt a narrátor és a főszereplő végét is jelentené – maga a szövegben élő világ is megszűnne a befejezettség által. A probléma csak az, hogy ezt sosem mondja ki egyértelműen, így a fiatalokban megszületik egy végzetes elhatározás.
Hősünk, Antar, egy mitikus, paradicsomi szigetre igyekszik, hogy ő is az isteni hatalommal rendelkező Saviorok egyike legyen. Az utat csak az arra érdemes lelheti meg, aki képes megtalálni és követni egy ragyogó gémet. Thobias történetének Antar a főhőse, viszont a két fiatal narrátortanonc kontárkodása révén megszületik egy másik főszereplő, Nento, egy hataloméhes szörnyeteg, akinek egyetlen célja eljutni a szigetre, ám ezzel nemcsak a történet világát veszélyezteti, hanem a narrátorokat is. Nento maga egy anomália: egy főszereplő, akit nem irányít narrátor, így nemcsak befolyásolni nem tudják tetteit, de azt sem látják, hogy merre jár és mit csinál. Ha a narrátorok életben szeretnének maradni, meg kell állítaniuk Nentot, még ha ez azt is jelenti, hogy a történetük torz változatát kell újramesélniük az idők végezetéig. A feladat Antarra vár, őt igyekeznek a mesélők abba az irányba terelni, hogy megölje Nentot, és ehhez meg is kap minden segítséget.
Az in medias res induló történetet egyébként is kissé lázálomszerű tálalásban kapjuk, az egyes pályák és jelenetek között néha akkora lyukak vannak, mintha pár oldalt ugrottunk volna egy könyvben. A világ bizarrságához nemcsak a Hollow Knightot és a Blasphemoust idéző képi világ, hanem a fel-felbukkanó NPC-k is hozzájárulnak, akik indokolatlan helyeken jelennek meg, túl sokat tudnak Antarról, és a játék vége felé túlságosan is egyértelműen befolyásolni akarják tetteit. Ha valakiben van egy kis bölcsészhajlam, annak ez a metanarratív történet önmagában erős ajánlás lesz a Saviorlesshez, viszont a játékmenet is alapvetően élvezetes.
Ahogy fentebb írtam is, az ugráson, felkapaszkodáson, mászáson és egy-két dedikált tárgy tologatásán kívül nem tudunk mást csinálni. Lesz pár kapcsoló, amire felkapaszkodva aktiválhatunk dolgokat, és nagyjából ennyi az alapvető játékmenet, cserébe minden mechanika fontos marad a játék végéig. Egyetlen melléktevékenységünk a pályákon elszórt kéziratdarabok összegyűjtése lesz, amelyekből ha megvan mind, akkor egy alternatív befejezést kapunk. A pályák végén találkozhatunk a krónikással, aki egyszerre írója és szereplője a történetünknek. Nála kezdhetjük újra az adott pályát, ha nem gyűjtöttünk volna össze minden lapdarabot.
Nagyjából a játék felénél Antar végül eljut a szigetre és maga is Saviorrá válik, még ha csak rövidebb szakaszokra. Saviorként harcolhatunk, könnyedén megölhetünk bárkit és bármit, sokkal agilisabbak vagyunk, cserébe folyamatosan fogy az életünk, amit harccal tudunk pótolni. Egy-egy ilyen szakasz után visszakapni Antart kifejezetten zavaró élmény, hisz a fiú nem tud harcolni, nem kifejezetten atletikus, nem is gyors, voltaképpen alteregója révén érezzük meg igazán, hogy Antar mennyire nem hős. Mégis a legtöbb bossharcot vele kell megvívnunk, holott nemcsak Antar alkalmatlan erre, de néha maga az irányítás is.
Amíg csak platformerkedni kell és puzzle-okat megoldani, addig kifejezetten élvezetes tud lenni a Saviorless, és még az első egy-két boss esetében sem volt zavaró az irányítás nehézkessége, lévén azok a főellenségek még mondhatni a tutorial részét képezték. Maguk az „összecsapások” is inkább puzzle feladványok, ahol az életünkért kell futni vagy mászni, viszont Antar képességei miatt egyik-másik ilyen harc nagyon könnyen idegőrlővé válhat. Az egyik legfárasztóbb résznél egy toronyban kell felfelé menekülnünk egy fejszekezű rémtől, és nem tudtam eldönteni, hogy mi a nagyobb ellenség: maga a szörny, vagy az irányítás, amit láthatóan nem ilyesmire terveztek.
Megbocsájtható a dolog a fejlesztőknek, hisz az első játékukról van szó, és értem is a mögöttes szándékot: az egész játék voltaképpen azt igyekszik érzékeltetni velünk, hogy Antar egy báb, önjogán abszolút képtelen lenne győzedelmeskedni, pusztán a narrátorok és rajtuk keresztül a történetvezetés okán ő a hős. Antar és alteregójának különbsége csak még hangsúlyosabbá teszi a dolgot, az a tragikus tény pedig, hogy Nento, a főgonosz, voltaképpen a szabadság képviselője, míg Antar a rendszer bábja, kifejezetten tetszett.
A sötét, groteszk és bizarr fantasy rajongóinak abszolút ajánlható alkotás lett a Saviorless, és bár néhol erősen megszívathatja a játékost, voltaképpen itt is érvényesül a „git gud” alapszabály. Az alig pár órás játékidőért kárpótol a baráti árazás, no meg a fókuszáltabb történet, így ha nem is ez a világ legerősebb nyitánya egy új stúdiótól, egy igazán bátor játék lett Saviorless.
A Saviorless 2024. április 2-án jelent meg PC-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re. Mi PlayStation 5-ön játszottunk vele.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.