King Kong

Vessünk egy pillantást a modern mozibajárók kóros szokásaira! Léteznek olyan tipikus mihasznák, akiket teljességgel hidegen hagy, hogy éppen mire is váltottak jegyet, csupán üres órácskáikat – a kollégistáknál leginkább megfigyelhető – töltik el láblógatva, vagy a vegyük példának az idült kéróhiányban szenvedő szerelmespárokat, akik kihasználva a vetítőtermek áldott sötétségét, kizárólag egymás testének feltérképezése céljából mulatják idejüket, foglalva, zavarva a helyet másoktól. Egyben biztos lehetnek, a King Kong szuperprodukcióval végre igazi értelmet nyer a mozilátogatás szentsége, a magam részéről Peter Jackson rendezése ha nem is magasan, de mindenképpen felülmúlja a 2005-ös év másik nagyágyúját, a Sithek bosszúját, ámbátor a vélemények erről meglehetősen megoszlanak. Direkt vártunk pár napot a kritika megírásával, hiszen szerettünk volna tájékoztatni titeket a film fogadtatásáról is. Nos az első mutatók nem lettek valami fényesek, a rekordnak számító 207 milliós költségvetésből 50,1 millió dollárt hozott az első hétvégéig, hozzávetőlegesen 10 millióval elmaradva mint a Narnia Krónikái debütálásához képest. A hazai állapotok pedig úgy festenek most, hogy a gyenge első napi nézettséget (majdnem 5000 jegy) leszámítva, a hétvégére azért megemberelte magát a majom és egyike volt a legnézettebb alkotásoknak, csak ugye ott van az a fránya Egy szoknya, egy nadrág… Jackson bácsinak minden megadatott amire egy neves rendező csak számíthat, elapadhatatlan fedezet munkáihoz, bejáratott színészgárda és a vizuális trükkök terén a Gyűrűk Urában már többszörösen is bizonyított WETA nevű animációs bűvészcsoport. Ilyen tartalékokkal a háta mögött, iszonyú balszerencse kell a kudarchoz, Peter bátyó ennek ellenére kicsit meginogott.

No persze elvárásaink pofátlanul hatalmasak voltak a filmmel szemben. A lány és óriásgorilla szívszorító szerelmi történetet ugye mindenki legalább nagyvonalakban ismeri. Emlékezetfrissítés azért soha sem árt: adva vagyon egy tökéletes korhűséggel megalkotott, 30-as évek New Yorkja, az elkeseredett gazdasági állapotok, a kisebb színtársulatokat sem kímélték, így kerül az utcára egyik napról a másikra a bájos Ann Darrow (Naomi Watts), aki csupán a vakszerencséjének köszönheti, hogy egy véletlen folytán találkozik egy instant-színésznőt kutató agilis filmrendezővel, Carl Denham-mal (Jack Black), aki voltaképpen hasonlóan kényelmetlen helyzetben van mint kiszemeltje, hiszen szűkös határidőn belül találnia kell egy izgalmas témát követelőző filmstúdiójának. Tervét kizárólag ő tartja életképesnek: fejébe vette, hogy stábjával elhajózik az elfeledett Koponya-szigetre, mely ideális környezet lehet a képkockáinak. Egy talányos fortély segítségével Carl-nak sikerül a gőzösön marasztalnia a melankolikus forgatókönyvírót, Jack Driscoll-t (Adrien Brody), így a hajón lévő színes személyzettel (rideg kapitányúr, hősies néger elsőtiszt, mihaszna hajósinas kölök) nekivágnak az ismeretlennek.

A film csaknem egyharmadát teszi ki a szigetig tartó idő, itt éli ki igazán Jackson úr mesélési vágyát, amivel voltaképpen csak annyi a gond, hogy nincs a mai embernek ideje ilyen hosszú érzelgős bevezetésre. Aztán mikor a megkötött a gyenge szerelem Jack és Ann között, minő csoda egy baljós viharban történő érkezést követően már a sziklás parton bandukol a társaság. Ilyentájban kerülnek közelebbi ismeretségbe a helyi etnikummal, akik uszkve fél másodperc alatt döntenek arról, hogy a szöszke Ann-t kínálják vacsorának az ottaniak Istenként tisztel Kongjának, a génkezelt gorillának, ámbátor elsőre kicsúszik a kezükből a nőcske, másodjára már gond nélkül kínálják fel. A majom persze nem tudja mirevélni a gyorsan jött szerelmet, aki mellesleg mindig elbujkál és halottnak tetteti magát, de megmutatja milyen belevaló srác, össze is ver három szerencsétlen T-Rex-et erejének fitogtatása céljából. Később persze a lány is megenyhül a feléje, ám mielőtt szenvedélyes animalsex-ben teljesedni ki kapcsolatuk, a spontán verbuválódott mentőexpedíció keresztbe tesz a tiltott együttlétnek. Jack-ék odáig tartó útja sem lesz sétagalopp, leginkább menekülnek, ritkábban vállalják fel a küzdelmet puskáikkal a letűnt időkből visszamaradt őslényekkel, vagy óriásra nőtt rovarokkal, igyekszenek hát túlélni a vadregényes dzsungel nehézségeit. Miután a film megszületése elvetél, beérik a majom hazaszállításával is, ahol aztán Kong barátunk kiszabadul és tornyok tetején mulatja idejét.

Namármost kapott a film hideget-meleget az önjelölt kritikus kollegáktól, miszerint a vizuális effektusok nem ütnek eléggé. Kérem szépen az ezafajta hozzáállás leginkább hazánkbéli fanyalgókra jellemző, mindenhol másutt csak fejet hajtva beszélnek a WETA legújabb munkájáról, ami finoman szólva is aláz. Nem csupán a megszólalásig valósághűen animált gorilláról és dinoszauruszokról van szó, hanem az egész környezetről is, különös tekintettel a nyitó és zárófejezetben lévő korabeli New Yorkról is – ezt már oktatni kéne az iskolában. Színészeink munkája már inkább hagy némi kivetnivalót, úgy vettem észre egyedül Jack Black tündököl kifogástalanul a megszállott filmrendező szerepében, Adrien Brody bár főszereplőnek van írva nem mutat semmilyen érdekfeszítő megmozdulást e cél felé, búskomorságba burkolódzik végig, de ez lehet, hogy csak a sármja miatt van. Naomi Watts sikoltozásai, vergődései és a gorilla előtt mutatott bohóckodásai érdekesek, kétségtelen, hogy a színésznőt a David Lynch féle Mulholland Drive leszbikus/maszturbálós/cicimutogatós jelenetei miatt kedveljük annyira. A mellékszerepekben olyan nevek szerepelnek, mint a színészóriás Tom Hanks fia, Colin Hanks – Carl asszisztensének bugyuta szerepében, ez a fiatalúr első komolyabb, nagyköltségvetésű filmje. Sokáig úgy festett a dolog, hogy Howard Shore éri a megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagyszabású produkcióhoz zenét írhat, ám néhány kényelmetlen tényezőt figyelembe véve mégis James Newton Howard-ra esett a választás, bár nem tudom, hogy az előbbi úr milyen témákat szólaltatott volna meg, nekem a végső személy kompániái is meggyőztek, noha egyszer sem figyeltem fel rájuk, szépen elbújtak a dallamok a film sodrásában.

Peter Jackson szépség és szörnyetegének talán legfájóbb pontja, hogy túlságosan bő lére eresztették. Félre ne értsetek, számomra érdektelen, hogy három óra hosszan kell a fenekünkön ülnünk, leginkább azzal van a baj, hogy néhány kevésbé számottevő jelenetet erőltetett a mester, ami ha rövidebb lett volna, több lett volna. Kapásból a hajóút eseményei illenek ide, én személy szerint már tűkön ültem alatta, valamint Kong felhőkarcolóra való kapaszkodása is túl sok időt vesz el a történetből, ahelyett, hogy a több homályos foltra (hogy került Carlhoz a térkép) és a izgalmasabb jeleneteket (dinóharcból sosem elég) toldották volna ki. Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedettek lehetünk eposszal, ám a szemkényeztetés WETA módra, valamint Jackson nagyúr azirányú terve, hogy megszeressük majmát dicséretes, éppen ezért beleadott apait-anyait. A sietségnek meglett az ára, az összkép nem áll úgy össze, ahogyan azt ő szerette volna – ám a tartalmas szórakozáshoz és a kicsit késő kasszasikerhez éppen elegendő.

Műfaj: kaland, dráma, akció, fantasy
Származás: USA/Új-Zéland
Játékidő: 187 perc
Szereplők: Adrien Brody (Jack Driscoll), Jack Black (Carl Denham), Naomi Watts (Ann Darrow), Jamie Bell (Jimmy), Kyle Chandler (Bruce Baxter), Lobo Chan (Choy), Thomas Kretschmann (Englehorn kapitány), Andy Serkis (King Kong)
Rendező: Peter Jackson
Forgatókönyv: Philippa Boyens, Fran Walsh, Peter Jackson
Eredeti ötlet: Edgar Wallace, Merian C. Cooper
Operatőr: Andrew Lesnie
Vágó: Jamie Selkirk
Zene:  James Newton Howard
Hazai mozipremier: 2005. 12. 15
Hivatalos site: http://www.kingkongmovie.com