Az idei E3-on úgy mutatkozott be a Devolver Digital és a Phobia Game Studio közös játéka, a Carrion, hogy PC mellett biztosan megjelenik majd konzolokra is. A kiadó a mai napon tisztázta, hogy ez egyelőre azt jelenti majd, hogy a jövőre tervezett megjelenés első körben PC-n és Xbox One-on valósul csak meg.
Nem kizárt, hogy ez a bejelentés a héten esedékes X019 Xbox-eseménynek szólt és PlayStation 4-en és Nintendo Switchen is ugyanakkor debütál a játék, de erről egyelőre nem nyilatkozott a kiadó.
A Carrion egy kétdimenziós horrorjáték, amelyben felcserélődnek a szerepek: mi irányíthatjuk a minden élőlényt felfaló, szörnyű húsmasszát, az ellenfeleink pedig a pánikoló emberek és a minket körülvevő laborkomplexum védelmi rendszerei lesznek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.