Néhány hét múlva a Skater XL elhagyja a korai hozzáférés stádiumát, ezzel pedig az 1.0-s verzió elérhetővé válik majd PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en egyaránt (később pedig Nintendo Switchen is). A játékot fejlesztő Easy Day Studios egy komoly gesztussal szeretné megköszönni azon igazi ősrajongók munkáját, akik már a kezdetektől azon dolgoztak, hogy minél több egyedi tartalommal kecsegtessen a játék: három közösségi térképet beválogattak a játék hivatalos helyszínei közé.
A szóban forgó pályák saját előzetest is kaptak, így mindannyian lecsekkolhatjuk, hogy miként is fest majd Jean-Olive alkotása, a Streets, Pactole arénája, a Hüdland Training Facility és Theo Grant Skate Parkja. Két utcai és egy fedett pályás helyszínről van szó, amelyek első ránézésre egyáltalán nem lógnak ki az eddig látott színterek látványvilágából, a gratuláció tehát mindhárom alkotónak kijár.
Július 28-án pedig már mi is koptathatjuk majd a rámpákat és korlátokat, hiszen ekkor jelenik meg a Skater XL PC-n, valamint a Microsoft és Sony jelengenerációs konzoljain.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.