A Pathea Games két évvel ezelőtt jelentette be, hogy annyira belelendültek a My Time at Portia kiegészítőjének készítésébe, hogy inkább egy komplett folytatás összerakására álltak át. A My Time at Sandrock, akárcsak az előd, egy békés földművelős-városgondozós játék lesz, amelyben egy sivatagmenti települést kell rendbe tennünk.
Lehetünk gazdálkodóvá, építésszé, felfedezővé vagy védelmezővé is, miközben harminc különféle NPC dolgaiban segítünk, a tevékenységünk révén pedig egyre csak szebb és gazdagabb lesz Sandrock.
A stúdió eredetileg 2021-re ígérte, hogy a közönség elé engedi a játékot, de másfél hónapon belül végre tényleg elérkezik az ideje. Május 26-tól korai hozzáférésben érhetjük el majd a My Time at Sandrockot a Steamen és az Epic Games Store-on keresztül. A végleges megjelenés egyelőre dátum nélküli, és ugyan további platformojat sem jelentettek még be, tekintve, hogy a My Time at Portia eljutott konzolokra is, ezt a folytatásnál sem zárhatjuk még ki.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.