A Dune: Part Two premierje is 2024-re csúszhat a hollywoodi sztrájkok miatt
- Írta: szlav
- 2023. július 21.
Áll a bál Hollywoodban, ezúttal azonban nemes ügyek érdekében. A Writers Guild of America szakszervezetének tagjai már május eleje óta sztrájkolnak és tüntetnek annak érdekében, hogy a fair járulékot kaphassanak a streamingszolgáltatók egekbe szökő hosszútávú bevételeiből, illetve hogy bebiztosítsák a helyüket egy olyan iparágban, ahová szintén betette a lábát a mesterséges intelligencia. Ehhez a sztrájkhoz a közelmúltban csatlakoztak SAG-AFTRA színészei is, akik hivatását és megélhetését szintén veszélybe sodorták az említettek - ne felejtsük, hogy itt nem csupán a dollármilliomos világhírű sztárokról van szó, de a kisebb kaliberű színészekről és a szinte ingyen dolgozó statisztákról is.
Írók és színészek nélkül azonban nincsenek filmek, sőt számos esetben a már gyakorlatilag kész produkciók premierje is ugorhat a sztrájkok miatt. Hogy csak a geek vonalon maradjunk: tudjuk, hogy áll a Thunderbolts és a Deadpool 3 forgatása is, de a Variety információi szerint jó esély van rá, hogy a Dune: Part II sem marad érintetlen, ha nem jutnak egyességre a stúdiók képviselői és a szakszervezetek.
Habár a nagyszabású sci-fi második része gyakorlatilag már kész van, a november elejére betáblázott premier előtt pedig reshootokra sincs már szükség, a Warner Bros. mégis úgy dönthet, hogy elhalasztja a megjelenést egészen 2024-ig - hasonlóan járhat egyébként az Aquaman második része és a The Color Purple is. Ennek az okát pedig a legtöbb esetben nem is a tényleges utófelvételek, hanem a marketing frontján kell keresnünk. Amíg a SAG-AFTRA színészei sztrájkolnak, addig nyilvánvalóan nem vesznek részt a megjelenés körüli marketingkampányokban és a premier előtti médiaturnéban sem, ez a kiesés pedig számottevően befolyásolhatja a film teljesítményét a kasszáknál. A szakszervezeti sztrájkok tehát már most éreztetik a hatásukat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.