A Hogwarts Legacy tavalyi sikere után eleve fel volt adva a lecke a Warner Bros. Discovery számára, hogy felül múlja azt. A Suicide Squad: Kill the Justice League kapcsán már tavaly tavasszal is számos intő jelet fedeztek fel a játékosok, azonban úgy fest, hogy ez nem volt elég, a játék csúfos bukása pedig nem volt kellően intő jel a Warnernek.
Egy friss jelentés alapján a jövőben szakítanak a AAA-játékokkal, és még nagyobb hangsúlyt fordítanak a live-service, a mobil és a free-to-play címek fejlesztésére. Ez természetesen első látásra, sőt másodikra is minimum fejvakarásra adhat okot, hisz épp egy AAA-játékuk volt az, ami Amerikában lenyomta a Call of Duty-t eladások tekintetében, és egy live-service játékuk volt az, ami látványosan földbe állt már a megjelenés előtt.
Persze, ezt nagyban befolyásolja, hogy a Warner mit is ért AAA és live-service alatt, és riport alapján az Öngyilkos Osztag kalandozását az előbbibe, és nem utóbbiba sorolják. Maga a kiadó is elismerte, hogy a játék teljesítménye elmaradt a elvárásuktól, és bár a logika nehezen érthető meg elsőre, ez azt is jelenti, hogy kisebb léptékű játékok érkeznek majd a jövőben a stúdiótól, a tervek szerint valamikor 2026 után.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.