A tervek szerint még idén early acces státuszban elérhető lesz a Hades II. A Steamen bejelentett technikai teszt a játék első részét tartalmazza, és nem lesz mindenki számára elérhető, aki jelentkezik. A jelentkezés feltételei, valamint a játék gépigénye a fenti linken elérhető.
A szerencsések egy emailt kapnak majd a Steamtől, amelyben szerepelnek a letöltésre vonatkozó utasítások. A Supergiant Games felhívja a figyelmet arra, hogy fokozatosan fogják megnyitni a lehetőséget a játékosok előtt, így azok se csüggedjenek, akik nem kerülnek be azonnal, később is lesz rá lehetőség!
A teszt időtartama nincs konkrétan meghatározva, annyit azonban tudunk, hogy több mint egy hétig, de kevesebb, mint egy hónapig tart a tervek szerint. Azt pedig, hogy pontosan mi is lesz elérhető a fejlesztők egy három órás élő adás keretein belül mutatták be.
Az eredeti Hades 2020-ban jelent meg és mind a kritikusok, mind a játékosok körében nagy siker volt. Az év elején mi is kiemeltük, hogy mindenképpen érdemes majd figyelni a folytatásra, ami még várhatóan idén érkezik, bár konkrét dátumot egyelőre nem tudunk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.