A Dambuster Studios remekül sikerült zombidarálója, a Dead Island 2 már két nagy expanziót is kapott, a tartalmi frissítések azonban még nem álltak le. A fejlesztők bejelentették, hogy október 22-én érkezik a következő ingyenes update, amely egy új kooperatív hordamóddal, az úgynevezett Neighborhood Watch-csal bővíti a véres alkotást. Egy mezei, körökre bontott túlélős mókánál azonban jóval többet nyújt az új játékmód.
Kezdve azzal, hogy egy vadiúj helyszínen, teljesen új karakterekkel megy majd a mészárlás. A megpróbáltatások során három Hell-A-ben ragadt egyetemistát alakítunk majd, akik a Chemist, Medic és Hunter kaszt adottságai szerint számos különböző képességgel szállnak szembe az élőholtakkal. A játék során négy napunk lesz arra, hogy minél több upgrade-et, csapdát és más védelmi szerkezetet szerezzünk különféle feladatok teljesítésével, az ötödik napon ugyanis óriási tömegben zúdulnak majd ránk a zombik.
Ez azonban nem minden, szintén október 22-én érkezik ugyanis a Dead Island 2: Ultimate Edition. Ebben a definitív, komplett kiadásban az alapjáték mellett helyet kap a két nagy expanzió, a Haus és a SoLA, egy vadonatúj Kingdom Come: Deliverance II fegyvercsomag, illetve a következő fegyver- és skincsomagok:
- Memories of Banoi Pack
- Golden Weapons Pack
- Pulp Weapons Pack
- Red’s Demise Pack
- All six Slayer’s Premium Skin Pack
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.