Februárban jelent meg a játék második DLC-je, ami többek között egy igen szavatos egyjátékos móddal toldotta meg a festegetős mókát, a hónap elején pedig 4 Splatoon Amiibót is piacra dobtak, amivel a Nintendo közelít a 250 forgalomba hozott figurához. A figurák szorosan kötődnek a most vasárnap véget ért Grand Festival eseményhez, amit a rajongók már egyszer megéltek a Splatoon 2 során, így sejtették minek lehet a hírnöke a díszes parádé.
Hivatalosan is véget ért a Splatoon 3 rendszeres támogatása, a Nintendo X-oldalán posztolta a hírt, nyugtázva az elmúlt 2 TINTA-sztikus évet. Nem kell viszont csüggedni, ugyanis a Splatoween, Frosty Fest, Spring Fest, és a Summer Nights az eddig megszokottak szerint fog lezajlani, és a fegyverek finomhangolása is megtörténik majd amikor szükséges, a Big Run, Eggstra Work, és a havi kihívások pedig még egy darabig szintén elérhetőek lesznek.
A Splatoon 3 még bizonyosan népszerű lesz a következő években, egyes információk szerint pedig a negyedik felvonás is készülőben van, és elnézve a második és harmadik rész közti 5 évet – ha a hír igaz –, hamarosan esedékes lenne az a bizonyos bejelentés.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.