Négy éve jelentették be az 1986 óta futó sorozat következő számozott epizódját, a Dragon Quest XII: The Flames of Fate-t, azonban azóta nagyon keveset hallhattunk a játékról, még a sorozat 35. évfordulós livestreamjén is csak annyit árultak el a készítők, hogy maradnak a körökre osztott harcrendszernél, a játék hangneme pedig sötétebb és felnőttesebb lesz.
A bejelentés óta számos dolog történt, többek között elhúnyt Akira Toriyama és Koichi Sugiyama is, mindketten meghatározói alakjai voltak a sorozat ikonikus látványvilágának és zenei anyagának. Tavaly áprilisban aztán távozott a sorozat producere is, hogy a Square Enix mobilos divízióját vezesse. A rádiócsend pedig egyáltalán nem segített a dolgon, így sokakban felmerült annak a lehetősége, hogy a kiadó esetleg elkaszálta a játékot.
Talán ezért, talán azért is, mert elérkeztek egy komolyabb mérföldkőhöz, a sorozatot megalkotó Yuji Horii egy livestream során megerősítette, hogy a Dragon Quest XII munkálatai továbbra is tartanak, a játék fejlesztése jól halad. A csapat munkájával szeretnének a két elhunyt ikon előtt is tisztelegni, így érthető az alaposság. A sorozat megújult népszerűsége kapcsán adott lenne, ha végre többet is megtudhatnánk az új epizódról, azonban erre továbbra is várnunk kell.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.