Jövő héten indul a Blizzard hero shooterének 15. szezonja, és azt mondani rá, hogy felkavarja majd az állóvizet, kifejezetten enyhe kifejezés. A fejlesztők egy félórás prezentációval készültek, amiben az újdonságokat sorolták, de egy kis kitekintést is kaptunk arra vonatkozóan, hogy mit tartogat majd nekünk az Overwatch 2 2025-ben. A fejlesztők sejtelmesen megjegyezték, hogy ők maguk sem tudnak mindenről beszélni a műsor keretein belül, így a rajongóknak érdemes lesz árgus szemekkel követnie a játékot az idén is.
Az új szezonnal együtt visszaállítjuk az kompetitív ranglétrát, hogy új jutalmakat szerezhessenek a játékosok, legyen szó akár skinekről, akár más in-game jutalmakról. Ezek közül a legkomolyabb kétség kívül a galaktikus fegyverek lesznek, amelyek azon kívül, hogy remekül festenek, kifejezetten komoly előnyt is jelentenek forgatójuknak. Azonban kétség kívül a szezon legkomolyabb újítása a perk-rendszer lesz, ami a játék 2016-os indulása óta az eddigi legnagyobb újítás a fejlesztők szerint.
A legújabb játékmódban ugyanis minden hős két egy rakás személyre szabott perket kap, és a meccsek közbeni szintlépéskor választhatunk kettő közül, összesen kettőt. Az első szintlépésnél kioldható perkek hasznosak ugyan, de nem ezek fogják megfordítani egy meccs kimenetelét. A második szintlépésnél választhatók azonban alapjaiban változtatják meg azt, hogy egy-egy hős hogyan működik, ezzel pedig követetten befolyásolják az összecsapások kimenetelét is. Természetesen új hőst is kapunk, Freyát, a fejvadásszá vált ex-Overwatch ügynököt, aki íjpuskájával és köpenyével tudja uralni a csatateret.
A szezonon túl olyan újításokat is érkeznek idén a játékban, mint a Hero Ban és Map Voting, amelyek eddig hiányoztak a játékból. A 6v6 is véglegesen vissza fog térni, önálló játékmódként, a csapat még jelenleg is dolgozik azon, hogy a klasszikus csapatfelállás mellett is megmaradjanak a pörgős harcok. Természetesen a későbbi szezonokban érkező hősök közül is láthattunk még egyet, az egyelőre 44. számú hősként emlegetett kínai vízhajlítót.
És ha már Kína: az Overwatch 2 idén visszatér a távol-keleti országba, így érthető módon a mostani szezon kozmetikai elemei és dizájnja is a holdújév köré épülnek. A kioldható és megvásárolható skinek mellett is érdekesség, hogy visszatérnek a játékba a loot boxok. Az ingyenes battle pass és a heti jutalmak keretein belül is kioldható dobozok tartalma sokkal transzparensebb lesz, így megmaradnak szórakoztató adaléknak, semmint szerencsejátéknak.
A február 18-án induló új szezon mellett már az áprilisban rajtoló 16. szezon munkálatai is lassan véget érnek, a csapat egy része pedig már a 19. szezon pályáin dolgozik. Viszont ezeken felül is számos visszatérő event és rendezvény vár úgy a játékosokra, mint az e-sport rajongókra. A játék ezen aspektusa tovább bővül az idén, ugyanis Ausztrália is becsatlakozik az OWCS-be a csendes-óceáni régió keretein belül.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.