Válassz időpontot:
HÃrarchÃvum - 2015. június
E3 2015: Arkham Knight - Limited Edition bajok
Úgy látszik, a Warnernek új beszállÃtó után kell néznie, hiszen a Batmobile Edition után már a Limited Editonnel is komoly minÅ‘ségi gondok vannak. Ezt a kiadást ugyan nem törölte a kiadó, de a megjelenése csúszni fog.
Street Fighter V - regisztrálj a bétára!
A Capcom már korábban is hangoztatta, részleteiben pedig az E3-on jelentette be, hogy nagyszabású bétateszt alá veti majd a Street Fighter ötödik részét. A PS4-es verzióra már regisztrálhatunk is.
Miyamoto elmondta, mi hátráltatta a Wii U-t
Shigeru Miyamoto, a Nintendo játékmestere méretes interjút adott, amiben többek között a Wii U-ról és annak langyos fogadtatásáról is beszélt. Elmondta, hogy szerinte mi gáncsolta el a konzolt.
Megújul a PS4, jön az egy terabájtos modell
A korábbi találgatásoknak megfelelően a Sony ma bejelentette, hogy megújul egy kicsit a PlayStation 4 hardvere, július közepétől pedig 1 TB-os merevlemezzel is megvásárolhatjuk majd a konzolt.
KooperatÃv móddal bÅ‘vült a Skyrim
Természetesen a kiegészÃtÅ‘ nem hivatalos fejlesztés, és még nincs is készen (sÅ‘t), de a játék csapatos felfedezését már lehetÅ‘vé teszi. Mutatjuk, honnan tudjátok letölteni!
The Technomancer - az első gameplay videó
Megérkezett az elsÅ‘ gameplay videó a Mars: War Logs és a Bound by Flame alkotóinak új játékából, a The TechnomancerbÅ‘l. A közepesen izgalmas mozgókép még nagyon korai változatában mutatja be a cÃmet.
Egyre biztosabb a nextgen ZombiU
Egyre több jel mutat arra, hogy tényleg megjelenik Xbox One-ra és PS4-re is a Wii U-s ZombiU. Ezúttal a már-már szokásos hivatalos védjegybejegyzés leplezte le a játék új verzióját.
JavÃtással érkezik a Batman: Arkham Knight
A jelentések szerint a Batman: Arkham Knight is kap egy javÃtást a megjelenése mellé, a PlayStation 4-en 3,5 GB-ot nyomó csomag tartalmi frissÃtéseket is hoz majd a várva-várt játékhoz.
FelújÃtott változatot kap a Prototype 1-2?
Lassan már nem az a kérdés, hogy mely játék kap újrakevert változatot, hanem az, hogy melyik nem. Ezúttal a Radical-féle Prototype két epizódja került a pletykák kereszttüzébe.
E3 2015: Az Abzu is kapott egy gameplay demót
Későn érkező látnivalóként kaptunk még egy gameplay demót a Giant Squid első játékáról, az Abzuról is, amely a tavalyi E3-on mutatkozott be. Közel hét percig mozog a különös, de látványos fejlesztés.