Hírarchívum - 2018. május

A Bigbennél kötött ki a Cyanide

Nem szeretne mezei kiadó maradni, a játékfejlesztésbe is egyre inkább beleásná magát a Bigben Interactive. A cég a minap felvásárolta az új Call of Cthulhu-játékot is fejlesztő Cyanide-ot.

80 millió példánynál jár a Gran Turismo-sorozat

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Gran Turismo, a Sony bejelentése szerint több mint 80 millió példány kelt el a sorozat tagjaiból azóta, hogy 1997-ben boltokba került az első rész.

Jön a Zombieland 2

A teljesen váratlan első rész után, melyet egy pilotszakaszban rögtön elbukó sorozat követett, pontosan a 10. évfordulóra időzítve, 2019 októberében érkezik a nagy sikerű posztapokaliptikus vígjáték második része.

Jövő évre csúszik a Shenmue III

Többszöri késleltetés után sajnos újból elhalasztották a Shenmue III megjelenését. A kiadó, illetve a fejlesztők egyaránt a korábbi részek méltó folytatását tűzték ki célként, melyhez azonban több időre van szükségük.

Vadonatúj Project CARS-játék érkezik

Az örömteli hírt azonban egy picit árnyaltabbá teszi, hogy az új játék – várhatóan Project CARS GO címen – elsősorban mobiltelefonokra, vagyis Androidra és iOS-re érkezik. A megjelenési dátumot egyelőre még homály fedi.

Humble Bundle - középpontban a multiplayer

A Humble Hooked on Multiplayer 2018 Bundle elnevezésű akció során a Rocket League mellett olyan remek, multiplayer játékmódra kiélezett indie alkotásokat szerezhetünk be akciós áron, mint a Duck Game és a Besiege.

Közeledik a Downward Spiral: Horus Station

Újabb információk láttak napvilágot a 3rd Eye Studios indie fejlesztőcsapat érkező játékáról. A thrillerekre emlékeztető, zérógravitációs sci-fi környezetben játszódó felfedezős alkotás május 31-től lesz elérhető PC-n és VR-eszközökön.

Csak 2019-ben jelenik meg a Metro Exodus

A THQ Nordic legfrissebb pénzügyi jelentéséből derült ki, hogy a 4A Games posztapokaliptikus játéka mégsem jelenik meg idén ősszel. A vállalat a pontos okokat nem ismertette, vélhetően extra munka vár a fejlesztőkre.

A hétvégén újra kipróbálható a Rainbow Six: Siege

Jönnek az olaszok a Rainbow Six: Siege-be, és ennek örömére ezen a hétvégén mindenki előtt kitárja a kapuit a shooter. Május 17-től az összes térképet, operátort és játékmódot ingyen kipróbálhatjuk PC-n, Xbox One-on és PS4-en.

Green Hell - túlélés az Amazonas dzsungelében

A Creepy Jar csapata bejelentette legújabb nyitott világú túlélőjátékát, amely az Amazonas fülledt esőerdejében játszódik. A Green Hellben odafigyeltek a realizmusra: vadállatok, paraziták és más betegségek is ledönthetnek a lábadról.