Hírarchívum - 2020. augusztus

WRC 9 - irány Japán!

Ropogósan friss gameplay-előzetessel jelentkezett a WRC 9. A ralijáték idén ősszel, kilenc év után először elhozza majd a japán bajnokság helyszíneit is, így a szigetország lankái között is szórhatjuk majd a sódert.

Íme, az Xbox Game Pass augusztusi újdonságai

Augusztusban sem marad újdonságok nélkül az Xbox Game Pass, a Microsoft az imént felfedte a hónap első felében érkező játékokat. Ezzel együtt - ahogy megszokhattátok - lesz néhány távozónk is.

Még augusztusban megjelenik a Mortal Shell

Már nem kell sokat várni a Mortal Shellre, a Cold Symmetrynél készülő soulslike akció-szerepjátékra. A csapat úgy döntött, hogy még izzasztóbbá varázsolja az augusztusunkat.

Nintendo Switchre is megjelenik a Pikmin 3

Beigazolódtak a korábbi pletykák, és valóban Nintendo Switchre költözik a Pikmin 3. A Deluxe-kiadás még októberben megjelenik, és az elejétől végéig játszható lesz kooperatív módban is.

PlayStation 4 - túl a 112 millió eladott konzolon

A Sony is helyzetjelentett a napokban, innen tudtuk meg, hogy a PlayStation 4 eladásai mára átlépték a 112 millió példányt. A konzol üzleti teljesítménye jócskán visszaesett, ebben a járvány is közrejátszott.

Megrohamozták a játékosok a Fall Guys szervereit

A Fall Guys: Ultimate Knockout mindig is egy jópofa partijátéknak tűnt, viszont még a fejlesztők sem számítottak olyan játékosrohamra, amivel az első napon szembesültek. Mattot is kaptak a szerverek.

Mulan - Amerikában a Disney+-on jelenik meg

Mivel Amerikában nem csillapszik eléggé a koronavírus-járvány, a Disney nemrég teljesen kivette a Mulant a filmes naptárjából. Most végre tudjuk, mi lesz a sorsa: Amerikában a Disney+, és ahol nem él a szolgáltatás, ott a mozi – ha nyitva tart.

Nem csak a Diablóval készül mobilra az Activision

Az Activision-Blizzard is nyilvánosságra hozta a legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait. Növekvő számokkal büszkélkedhetnek, amiből a mobilos piac is kivette a részét, ezért a befektetőknek megerősítették: terveznek a platformmal.

FIFA 21 - finomodik néhány játékelem

Eget rengető változásokra nem kell számítanunk, de azért az EA Sports is tesz azért, hogy a FIFA 21 ne legyen teljesen ugyanolyan, mint a sorozat legutóbbi darabja. Videóban szedték össze, miken finomítottak.

Csúszik a Baldur's Gate III early accesse

Június óta valószínűleg sokan tűkön ülve várják, hogy a korai hozzáférés keretében kipróbálhassák végre a Larian Studios alkotását, ám sajnálatos módon eltart még egy darabig, míg erre sor kerül. Az augusztusi rajt, a tervekkel ellentétben, elmarad.