Válassz időpontot:

Hírarchívum - 2025. január

Demókat kapott a The Legend of Heroes: Trails through Daybreak II

A próbaverziók PlayStation 4-re és 5-re érhetők el, és a játék történetébe és harcrendszerébe is belekóstolhatunk általuk. Az előrehaladásunkat tovább vihetjük majd a teljes játékba is.

Kiadót alapított a Pocketpair

A hivatalos bejelentés szerint Pocketpair Publishing névvel nyílik meg a stúdió kiadó részlege, az első játékot a Surgent Studiosszal készítik, ami egy horror cím lesz.

Fatal Fury: City of the Wolves - nyílt bétát tartanak

Az SNK verekedős játéka a nyári Gamescom alkalmával megjelenési dátumot is kapott, az áprilisban érkező bunyó előtt most február közepén lesz lehetőség egy nyílt béta keretein belül ringbe szállni.

Befutott az Assassin’s Creed Shadows gépigénye

Az Ubisoft sikersorozatának márciusban érkező részéhez végre megérkezett a hivatalos gépigény is, a raytracing alapból be lesz kapcsolva, a telepítéshez pedig kötelezően SSD tárhely kell majd.

Robert Eggers vezetésével készül a Labyrinth folytatása

A Nosferatu rendezőjétől ezúttal egy igazi klasszikus kap második felvonást, amit a Sony égisze alá tartozó TriStar Pictures-szel közösen fog elkészíteni.

Építsd meg saját mini naprendszered A Star Crafter-ben

Tbjbu2 hivatalos YouTube csatornáján mutatta be legfrissebb játékát, a nyílt világú sci-fi túlélőjátékában bolygókon kell majd épitkezni és kifarmolni a terjeszkedéshez szükséges nyersanyagokat.

Pokémon TCG Pocket - jövő héten várható az új kiegészítő

A hivatalos bejelentés szerint jövő hét közepén fut be a 2 legendás Pokémon képével csomagolt pakkokat elhozó kiegészítő, az előtte lévő napon pedig a várva várt cserebere funkció is elérhetővé válik.

Szörnyű árapályoknak leszünk kiszolgáltatva az Endless Legend II-ben

Az Amplitude Studios tizenegy év elteltével folytatja a fantasy témájú 4X stratégiáját. A hamarosan korai hozzáférésben landoló Endless Legend II-ben ki leszünk szolgáltatva a változó évszakoknak és az árapály-jelenségnek.

Lemondott a Warner Bros. Games elnöke a csalódást keltő tavalyi év miatt

David Haddad 12 év után távozik a posztjáról a játékos divízió nehéz időszakát követően, amit számos csúfos bukás jellemzett. A Suicide Squad 200 milliós mínusszal zárt, és a MutiVersus újraindítása sem jött össze a kiadónak.

Csodásan fest a Clair Obscur: Expedition 33, és a megjelenésre sem kell már sokat várnunk

Az Xbox Developer Direct adásán egy jókora blokkot szenteltek a Sandfall Interactive varázslatosan festő körökre osztott szerepjátékának. Közelebbről is megismerhettük a világot, a játék mechanikáit, az igazán jó hír pedig, hogy a premier sincs messze.