VANISHING POINT (2000)
Clockwork Games / Acclaim

A genetika tudománya alkalomadtán módfelett szórakoztató tud lenni.
Mit kapsz például, ha keresztezed a Need For Speed-et a Colin McRae Rally-val?
Ha ügyes voltál, akkor alighanem egy olyasféle országúti autóversenyt, ahol a szektoridő a legnagyobb ellenfél és amelyben minden elszúrt kanyarvételt Nicky Grist jajveszékelése hangsúlyoz.
Az utóbbi tényező angolszász DNS-csimbókjait kivonva a láncolatból lám, meg is született a Vanishing Point! Mondom én, hogy jó buli!

Azt viszont mondanom sem kell, hogy az újszülött hibrid erőteljes arcade jellegeket örökölt: kocsiválasztás, pályaválasztás ("hivatásos autóversenyző" haha) és már lehet is szaggatni az autobahn aszfaltját a'la NFS.
Természet(ellen)esen a megboldogult Mr. McRae játékának őssejtjei sem maradtak lappangóak: ezek a szabályrendszerre voltak nagy hatással - vagyis ahelyett, hogy elsősorban a mezőny többi tagja, illetve az elmaradhatatlan(?) civil forgalom ellen hadakoznánk a minél előkelőbb pozícióért, a VP-ben egy kíméletlen stopperóra a főellenség.
Ez egyfajta non-stop bossfight.

Az említett vetélytársak és országúti mazsolák persze a poén (és a szaporodó ősz hajszálak) kedvéért mind aktívan részt vesznek a futamokban, így a legjobb köridő elérését nem csak a pályaismeret, de a gyors helyzetfelismerés és hajmeresztő előzések hibátlan kivitelezésének tudománya is döntően befolyásolja.

A túlérzékeny - de azért idővel megszokható - irányítórendszert leszámítva nem találtam különösebb hibát a játékban, szóval a genetikai fúzió részemről sikeresnek bizonyult.
Talán nem ártana újra előszedni a kémcsöveket...

VAMPIRE NIGHT (2000)
SEGA Wow Entertainment / Namco

Réges-régen, egy közeli-közeli galaxisban...
Ódon kastélyában egy elzárkózott, életunt (halálunt?) vámpírmester és díszes, drámatagozatos kompániája egy nap úgy döntöttek, hogy a semmittevés algás állóvizét az egyszerű, földi halandók (gyk.: emberek) több műszakos terrorizálásával kavarnák fel, s a vármegyét a jó szomszédi viszony érdekében saját minionjaikkal népesítenék be.
A humánusnak cseppet sem nevezhető procedúra persze hamar hírértéket szerzett a nagyvilágban, s a kétségbeesett segélykiáltások Albert és Michel, a két Mátrix-rajongó vámpírvadász fülébe is eljutottak. Mivel egyikük sem volt süket és szerencsére erős filantróp lelkület dúlt bennük, dobták az éppen esedékes Marilyn Manson koncertet és speciális pisztolyaikkal (Hagyma? Karó? Az őskorban élsz, Vlad?) az oldalukon azonnal a helyszínre siettek, hogy kiosszanak pár gótikus s*ggberúgást.
Ennyit a spoilermentes esti meséről.

A "mi a f...ért nem folytatták még?" rovat jelen résztvevője egy, a mainstream gaming univerzum által sajnálatos módon elavultnak kikiáltott műfaj, az ún. rail shooter család egy kései leszármazottja. Akinek netán új a téma: a terepeken FPS-nézetben, de előre scriptelt útvonalon haladunk, s csupán a célkeresztet irányítjuk vagy - ideálisabb esetben - fénypisztollyal pásztázzuk a képernyőt és lövünk (majdnem) mindenre ami csak szembe jön.
A Virtua Cop vagy a Time Crisis nevek biztosan mondanak valamit a laikusoknak is.

Ezzel a stílussal mostanság csak amolyan monotonitástörő, levegőváltozásként mellékelt rövid átvezetőként találkozhatunk akciójátékokban, amikor is a megszokott, szabad mozgást egy golyózáporos üldözéses/menekülős jelenet erejéig hanyagolni vagyunk kénytelenek.
Talán a kor teszi, de én az Operation Wolf óta nagyon tudom élvezni az ilyen mini-játékokat és egyben szomorúan nyugtázom, hogy a kiadók már nem nagyon látnak fantáziát (és/vagy profitot) egy teljes műsoridős rail shooter szárny alá vételében.

SMUGGLER'S RUN (2000)
Angel Studios / Rockstar Games

Ha azt mondom: Rockstar Games, a legtöbbünk képzeletében azonnal egy balhés illegalitás-szimulátor screenshotjai körvonalazódnak, s ez az önkéntelen reflex a két részt (+ a második epizód bővített változatát) megélt Smuggler's Run esetében sem visz minket távol az igazságtól.

Egy igen egyszerű koncepcióra épülő sandbox/free roam játékról van szó, ahol adott három óriási (de tényleg!), kizárólag szigorúan őrzött határsávok mentén elterülő síkság/dombság/hegység-kombó, néhány "árkon-bokron át" kategóriájú céges járgány (a könnyűsúlyú quadbike-tól kezdve a böszme, lánctalpakkal megtámogatott katonai kamionig) és persze mi magunk, egy elvetemült csempészbanda legújabb reménységének szerepében.

A mechanizmus teljességgel arcade-ízű és még azon belül is a lineárisabb válfajt képviseli: noha a játéktér hatalmas és szabadon bejárható, az egész móka gyakorlatilag arról szól, hogy A-ból B-be, B-ből C-be, majd az ábécé összes betűjén oda-vissza végigzongorázva, a felvevő és céldesztinációk közti távot a megadott - és sokszor extrémen szűkre szabott - időlimit alatt abszolváljuk. Persze ehhez a szimpla mégis szórakoztató checkpoint-vadászathoz kapunk jól képzett játszótársakat is a motorizált határőrség illetve rivális kézbesítőcégek formájában (Hmm...nektek nem ismerős "valahonnan" ez az egész játékrendszer?) - hogy a tüzérségi lőtereket és aknamezőket már ne is említsem...
A határátkelőkön történő tehetetlen várakozás és a vámvizsgálatoknál elmaradhatatlan cidrizés szerencsére nem elemei a sztorinak. :)

Szóval tehát, kedves Rockstar, mostanság, midőn lehetőségem adatik elmerülni Los Santos monumentális, varázslatos, határtalannak tűnő világában, utas és úttalan utakon száguldozni, miközben a menetszél majd' szétrepeszti az ablakokat, gyakran eszembe jutnak a régi expressz-sefteléses emlékek.
Épp itt lenne az ideje megújíttatni azt az útlevelet!