Call of Duty: Modern Warfare 2

A napjainkban játszódó Modern Warfare sikere után az Acitivision úgy döntött, hogy kihagyhatatlan a folytatás. A második rész ismét színes példánya lesz a Call of Duty sorozatnak.
1308393000

Indulhat Westék pere az Activision ellen

Habár azt hihettük, hogy az Activision által kirúgott két egykori Infinity Ward vezető, Jason West és Vince Zampella már megbékélt a sorsával, úgy tűnik, nem ez a helyzet: a legfelsőbb bíróság szerint most gyűlt össze elég bizonyíték ahhoz, hogy a duó pere elindulhasson az Activison ellen.
1308034816

Call of Duty Elite - kétmillióan jelentkeztek a bétára

Annak ellenére, hogy a rajongók újabb lehúzásra gyanakodnak a Call of Duty közösségi rendszere kapcsán, számos játékos számára vonzó a kezdeményezés, mivel már több mint 2 millió felhasználó jelezte szándékát a bétatesztre. A CoD-okkal már 30 millióan játszanak, kell egy rendszer, ami mindenkihez szól.
1307948400

Élen nyitott itthon az új Sims-kiegészítő

Ha nagyon akarja, a Sims azért még mindig meg tudja szorongatni a riválisokat. A harmadik rész új kiegészítője, az itthon magyarul is kapható Nemzedékek kapásból az élen nyitott, és az eddig uralkodó Witcher 2-t és World of Warcraft előfizetői kártyát is könnyű szerrel lenyomta.
1307555671

E3 2011: Sci-fi shooter lesz a Respawn első játéka

Az EA Games Label elnöke, Frank Gibeau elhintette az expó során, hogy éves alapon további Battlefield és Medal of Honor címek várhatóak a kiadótól, de ezen felül a két ex-Infinity Ward alapítótag nevével fémjelzett Respawn Entertainment első játékát is ők fogják kiadni, mely a pletykákkal ellentétben sci-fi lesz.
1306861113

Élen nyitott itthon a The Witcher 2

Nem meglepő, hogy a lengyel felebarátaink által fejlesztett The Witcher 2 szépen kezdett itthon: már az első rész is nagy népszerűségnek örvendett anno, sőt az a folytatás sikerére újból bekerült a PC-s toplistára. A felhozatal alaposan átalakult, több új cím is bekavart a szokásos slágerjátékoknak.
1306238400

Hazai toplisták: élen a FIFA 11

Nem igazán volt olyan komoly megjelenés az elmúlt időszakban, ami megütötte volna szintet: legalábbis a hazai játékeladási toplistákét, a rangsor ugyanis gyakorlatilag alig frissült, és inkább régi címek törtek előre. Az élen a FIFA 11 végzett, amely így még a World of Warcraftot is lenyomta.
1305612000

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Kicsit megkésve, de szállítjuk nektek a legutóbbi hazai játékeladási toplistákat. Az összesített felhozatalban nem történt sok meglepetés, csak egy-egy platformon volt egyáltalán olyan új belépő, amelyik érdemes volt a legjobb tíz közé való bekerülésre. A hét legjobbja a Battlefield: Bad Company 2 volt.
1305028200

Activision Blizzard: a Call of Duty jövője

Az Activision Blizzard pénzügyi beszámolójának egyik legfontosabb része persze a legnagyobb fejőstehén volt: a Call of Duty-sorozatba még több pénzt fektet a cég, még több változat fog belőle készülni, és még grandiózusabb (pénzügyi) célokat kell meghódítania a jövőben. A gépezet tehát nem áll le.
1304692200

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Helyreállt az univerzum rendje - idézőjelben persze -, a hazai toplistát ismét a World of Warcraft előfizetői kártya vezeti, a korábbi csúcstartó Crysis 2 most már csak a második. Megérkezett a PC-s Portal 2 is, ez egyébként alaposan meglátszik az összesített toplistán is.
1304344800

Éppen befért a hazai legjobbak közé a Portal 2

Az összesített toplista tizedik helyén nyitott, ezzel éppen befért az élbolyba a Portal második része. A Valve remekművét látszólag nem csak a kritikusok, hanem a játékosok is komálják: ráadásul az eladásokat még nem is a számítógépes, hanem a konzolos változatok húzták.