Tehát íme a fent említett lírai művem. Remélhetőleg tetszeni fog, de ha nem az se baj csak írjátok meg, hogy mi nem, hogy tudjak fejlődni. Előre is köszi.

Jó szórakozást hozzá:

Elmúlik, s elmúlt

Elmúlt már a világnak büszkesége.
Elmúlt, majd elrohant. Elszáradt csönd lett.
Szikár és sivár egy nép szegénysége:
Gazdagnak adni, ez aztán a hőstett.

Hiába regéljük el a bánatot…
Minek a papír? Minek a történet?
A zsarnokoktól várjunk bocsánatot?
Ennél rosszabb ma már úgysem történhet…

Csak hadd fonjunk a sorsunkból legendát!
Hadd maradjon valami a jövőnek!
És, ha látsz bennünk esélyt, hát emeld át!
Ne add szívünk a tomboló időnek!

Szenvedélyem még él. Lázad a gyönyör.
Belül, mélyen én állandón fortyogok.
Süllyedek, s minél mélyebb lesz a gödör,
Annál inkább tudom: Lélegzem, s vagyok.

Felocsúdom; az iszap nem nyelhet el…
Agyamban még izzik a sugárzó fény.
A lélek üdve elfog, majd elemel;
Ezért érzem, hogy él még a szenvedély.

Ha néha sírásra konyulna ajkam,
Álomvilágom vigaszt nyújt, visszaránt.
Vigyáz rám az ég, s a remény mit hoztam
Sós könnyeket fejt, és fájdalmakat hánt.

Mézben úszó kaptárokban olvadok.
Méhek hordják szorgosan a Kánaánt.
Eszmélek, hogy illúzió; borzadok.
A széttört öröm húsomba fog, és bánt.

Mindig ez van, ha feladom a valót.
A tökéletes nem az én világom.
Itt kell maradnom, levernem egy karót,
Tudnom kell, hogy mi igaz, s mi az álom.