Hét óra volt. Makoto, a portás már indult, hogy bezárja a kaput. Mureda ismét felfutott a falra, és kilesett.

– Maguk még mindig itt vannak? – kérdezte Makoto a fekete öltönyösöktől, akik éppen a lábukat nyújtóztatták. Akármilyen kényelmes autóban is ültek, három óra várakozástól elgémberednek az ember tagjai.

– A fiatalemberre várunk. – jelentette ki az egyik, és hallatszott a hangján, hogy eléggé nyúzott állapotban van.

– Az a kölyök már rég elment. – mondta a portás, és lelke mélyén kicsit megkönnyebbült, mert azt hitte, a fiúnak sikerült elkerülnie ezeket az alakokat. Makoto sem tudta, hogy Mureda még mindig az iskola területén tartózkodik.

– Fenébe! – morogta az egyik. – Mondtam, hogy az elsők között távozott. – súgta oda a másik háromnak, és beszálltak az autóba. Makoto bezárta a kaput és hazament.

– Elmegyünk a lakására. Meg van a cím?

– Igen. Valami városszéli házban lakik.

– Rendben. Gyerünk.

     Azzal a fekete jármű halkan felmordult, és elhagyta az iskolát. Mureda már órák óta csak erre várt. Amint a kocsi elkanyarodott, kimászott a fal tetejére, és kiugrott az utcára. Egyenesen a központ felé indult. Ő ugyan nem hallotta az öltönyös fickók beszélgetését, de az útja így sem haza vezetett, hanem a kocsmába, hogy megtudja mi is az ő szerepe ebben a nemzetközi játszmában.

     Még nem sötétedett be. Nyár eleje volt, és a nappalok hosszúak. Mureda gondolataiba merülve sétált az utcán. Nem sietett, de még így is gyorsabb volt a legtöbb járókelőnél. Ez volt az ő tempója, melyet hosszú lépésekkel diktált. Nagyjából húsz perce hagyta ott az iskolát, és indult törzshelyére, az ivóba. Mureda annyira el volt mélyülve a kérdések közt, amik a fejében egymást kergették, hogy szinte megszűnt körülötte a világ. Ösztönösen haladt az utcákon, mintha csukott szemmel róná kopott, szürke aszfaltjukat, csak a hosszú évek berögződött útvonalait követte a teste. Mivel elméjéből kizárta a külvilágot, így azt sem vette észre, ahogy a fekete Mitsubishi elhajt mellette.

     A sötét alakok az iskolától való indulás után öt perccel már a háznál voltak, ahol szobát bérelt. A házban csak egy öreg bácsika lakott a srácon kívül. Az övé volt a ház, a fiú csak az egyik szárnyat használta, ami teljesen el volt különítve a másiktól, ahol az öreg tengette nyugdíjas napjait. Az idős úr nagyon zárkózott volt, de unokahúga kérésére befogadta Muredát, nem tudott nemet mondani egyetlen élő rokonának. A lány abban az árvaházban dolgozott, ahol Mureda nevelkedett. Amikor a fiú elkezdte a gimnáziumot, az árvaházat bezárták, így sokan az utcára kerültek, neki pedig felajánlotta a lány, hogy költözzön a nagybátyjához.

     Hosszú zörgetés után sem jött elő senki, ezért a négy sötét fickó bekopogott a szomszédba is, vagyis a másik szárnyba, ahol az öreg lakott.

– Jó napot! – mondta az egyik öltönyös, amikor az öreg résnyire kinyitotta az ajtót.

– Mit akarnak? – szegezte nekik egyből a kérdést – Nem veszek semmit, és nem adok el semmit.

– Félre érti, mi nem házalók vagyunk. Csak azt szeretnénk megtudni, hogy a szomszéd házban lakó fiatalemberről tud-e valamit, esetleg, hogy hol van? – mindezt szelíd hangon, és erőltetett mosollyal mondta, mert nem akart gyanúsnak tűnni az öreg előtt.

– Ilyenkor sosincs itt. Csak későn szokott hazajönni. Valami kocsmában van.

– Azt nem tudja véletlen melyikben?

– Nem. – és köszönés nélkül becsapta az ajtót.

     A négy sötét fazon összenézett.

– Most mi a franc lesz lesz? – kérdezte az egyik. – Kegyetlen sok kocsma van a városban.

– Te itt maradsz a környéken, és ha hazajön a srác szólsz nekünk. Addig mi hárman elvisszük a kocsit, és ellenőrizzük a kocsmákat. Először az iskolánál kitesszük Saitót, ő ott marad figyelni, hátha visszamegy.

– De csak egy SSM-ünk van. Honnan fogom tudni, hogy megtaláltam?

– Egy középiskolás fiúról van szó. Igazoltasd azt aki gyanúsnak tűnik. Elvégre ezért szereztük a titkosszolgálati igazolványokat.

– Rendben. Indulás!

     Mureda végre megérkezett a kocsmához. Ez az este sem volt más, mint a többi. Kívülről ugyanolyan volt az épület mint mindig. Itt-ott lemállott a vakolat, furcsa világok térképeit mintázva, melyen bogarak utaztak, és az ajtótól balra lévő két ablak között egy függőleges repedés jelentette két világ határát. Bátran nyitott be az ajtón, viselkedése a már megszokott hétköznap estéket idézte.

– Üdv Yamato! Új a séród? – kérdezte széles vigyorral. Amióta ismerte, Yamato mindig is kopasz volt.

– Igen. Jó lett ugye? – és a csapos végig símított a fején.

– Hát igen, csak nehogy aztán napszúrást kapj a nagy nyári melegben.

– Még mindig jobb ez, mint a te tüskés fejed. Úgy nézel ki mint egy megviselt sündisznó.

– Nemrég még ez volt a divat.

– Ja. Nemrég. Gyerekkoromban nekem is ilyen hajam volt. Azóta sem láttam senkin ilyet.

– Neked gyerekkorodban volt hajad? Azt hittem már akkor is kopasz voltál. – és vigyorogva leült az egyik bárszékre.

– Inkabb halgass, és igyál valamit.

– Nem jártak itt fura alakok? – nézett körbe kisvártatva Mureda a teljesen kihalt teremben, kettejükön kívül senki más nem volt ott.

– Rajtad kívül? – kérdezett vissza Yamato. – Csak a szokásos alakok voltak itt. Tán’ vársz valakire?

– Bezony. Ma estére volt megbeszélve.

– Csak fél nyolc múlt. Sok van még a ma estéből.

     Alig fejezte be Yamato a mondatot, amikor egy nagydarab fickó lépett be, és egy hölgy követte. A férfi is kopasz volt, mint Yamato, pontosabban borotvált, ellentétben a csapossal, őt nem az idő fosztotta meg a hajától. Jól ápolt körszakállát megsímította, melyen meglátszott, hogy élete őszén jár, és belljebb lépett. Európai volt, akárcsak az őt követő nő. A férfi szó nélkül leült egy asztalhoz. A hölgy feljebb tolta a szemüvegét, és ő is követte a férfi példáját. Kis idő múlva belépett a csapat harmadik tagja, és egyben vezetője, a tekintélyt parancsoló, vékony, öltönyös úriember, Taketsu Yusuke.

– Örömmel látom, hogy eljöttél. – mondta Yusuke. – Tehát segítesz nekünk?

– Én minden este itt vagyok, és még nem döntöttem. – válaszolt közömbösen. – De maguk most mindent elmondanak nekem, amit tudni akarok.

– Rendben.

– Jó lesz ez így? – kérdezte Frantz, akin látszott, hogy nem igazán bízik meg a fiúban.

– Nem lesz baj. – nyugtatta Yusuke. – Először is gyere és ülj közénk. Másodszor, ha ennek a beszélgetésnek a tartalmát bárki más megtudja, téged és az ismerőseidet eliminálni fognak. – itt Mureda önkéntelenül nyelt egy nagyot. – Harmadszor pedig – fordult Yamatohoz – csapos, kap százezer jent, ha bezár addig, amíg megbeszéljük ezzel a fiúval a dolgokat.

– Úgysem jön ide senki. – szólt közbe Mureda.

– Mindjárt oda megy egy pofon, ha nem fogod be a szád. – mondta Yamato a fiúnak. – Ha valamit innának, akkor szolgálják ki magukat. Addig én kimegyek levegőzni. Úgy gondolom nem tartozik rám a dolog. – azzal megfordította az ablakban a táblát, hogy a „ZÁRVA” szó nézzen az utca felé, bezárta az ajtót, és kiment hátul.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szerzői josértést a törvény bünteti, ezért kérlek tüntesd fel a mű eredeti szerzőjét, de legelőször kérdezd meg, hogy felhasználhatod-e munkáját.