Sniper: Ghost Warrior

Szél, gravitáció, páratartalom és légellenállás, mind-mind olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják a mesterlövészpuskából eleresztett lövés útját a célig. Elmélázva gondolunk vissza a Ryan közlegény megmentésének küzdelmére, amikor a francia falut egy német orvlövész tartotta rettegésben, de ha megnézted a Mark Walhberg nevével fémjelzett Snipert, akkor is tisztában vagy vele, hogy a növényekkel Csubakkára álcázott mesterlövészek élete nem piskóta. A Sniper: Ghost Warrior félresikerült megoldásaival nem emeli dicsfénybe ezt a szakmát, sajnos. Mi pedig veszélyességi pótlékot követelünk!

Sunnyogva megbújni egy fedezékként szolgáló, gyakran észrevétlen ponton, látni a gyanútlan áldozatunk életének mit sem sejtő utolsó pillanatait, mielőtt a halálba segítjük. A jelen kor militarista gyöngyszemei gyakran megadják az esély nekünk, hogy hódoljunk a távcsöves-puska által nyújtott lopott örömöknek. Még akkor is, ha csak a multiról van szó a Battlefield és a Call of Duty akárhányadik részében. Baromi nagy fegyverek, egy lövés, egy halál – szerencsére a piac elég nagy ahhoz, hogy egy játék kizárólag erre szorítkozzon. Mint ha ma lettek volna a Sniper Elite-tel eltöltött izgalmas órák, kétségkívül ez a 2005-ös ópusz az utóbbi évek legpotenciálisabb darabja. Második világháború, Berlin védelme, egy nem egészen német orvlövész szemszögéből – imádtuk! Ha viszont a modern környezetet nézzük, és a dzsungelt, akkor sem a Sniper: Ghost Warrior lehet a Te játékod, pedig hiánypótló darabnak ígérkezett, míg meg nem láttuk a fejlesztőket.


Bizony, ez a City Interactive. A legtöbb harmatos akciójáték koronázatlan királya, elhappolt ötletekből építkező, azokat mesterkélten implantáló csapat, kiknek olyan címeket köszönhettünk, mint a Battlestrike, vagy a The Hell in Vietnam. Termékeik a hipermarketek polcain az alsó sorokban foglalnak helyet. Sok jóra már nem is számíthattunk és nem is csalódtunk, önálló ötletük nem sok, nosza legalább nézzen ki valahogy. Mentségükre legyen mondva, legalább a Sniper: Ghost Warrior az eddigi legfogyaszthatóbb gyermekük, de még mindig távol áll az üdvösségtől. Minden baj forrása a koncepció: adott egy kellemesnek mondható, lopakodós, több száz méterről eleresztett lövésekre hajtó sniperkedés, és ki tudja milyen megfontolásból, de a fejlesztők egy echte Call of Duty klónnal turbózzák fel a maradék, tetemes játékidőt. Rosszul, nagyon rosszul.


Ténykedésünk színhelye Isla Trueno, egy fiktív Latin-Amerikai térség, ahol egy velejéig gonosz diktátor tartja rettegésben a civil lakosságot. Tudjátok, olyan gonosz, mint a burmaiak a Rambo 4 elején. Mindennapos a népirtás, s az urándúsítás, csak hogy a nemzetközi helyzet is fokozódjon. Mindaddig nincs baj, míg nincs nukleáris fegyver a kilátásban, mindegy, hogy éhínség, meg terror az úr, az USA csak az atomra pöccen. Ezzel együtt a helyi hadsereg is korrupt, mindenre hajlandóak a befolyt összegből való részesedésért. A két elérhető karakter irányítása a játékos sara, kik a Delta Force operátorai, és a demokrácia szellemében fegyvereikkel küzdenek az igazságért. Csöpögős ugye? Feladatainkban sincs meglepetés: az egyik félében ilyen-olyan magas rangú hadvezéreket kell csendben likvidálnunk, észrevétlenül, a másikban meg mehet a durr-bele minden; legyen akár a feladat egy helyhez kötött géppuskafészekből kiirtani a sorozatban érkező katonákat, vagy robbantgatni földi objektumokat, nagy-nagy ásítások közepette. Persze csak akkor, ha éppen nem az egeret, vagy a kontrollert püföljük idegességünkben.


Az esőerdő csúszómászói folyamatosan zümmögnek körülötted, cirádás paradicsommadarak rikácsolnak feletted, izzadsz az álca alatt, mint a ló, meglapulsz a földön, előtted egy tisztás az ellenség táborával. Nagy a nyüzsgés odalent, szépen rálátsz a dombról az egészre. Mit sem sejtő kurafik egymással társalognak, a tisztek fejbe lövik egy oldalfegyverrel a falu aggastyán vezetőit, a többiek a szűzlányokról húzzák le az ágyékkötőt. Na jó, nem. Várnunk kell a megfelelő pillanatra, mire a célpontra teljes rálátás nyílik. Tom Berenger sem csinálná jobban a Lopakodók 3. részében. Addig viszont el kell jutni, szerencsére a közelben lófráló őrjáratokat a térkép szép piros pöttyel jelzi. Viszont hiába vagy tőlük 100-150 méterre, hason fekve, némileg félhomályban, puff észrevettek, csípőből eleresztenek egy sorozatot, s máris halott vagy.


Valami mást kell kitalálni. Minden az ún. felfedezési csíkon múlik. Hiába vagy fedezékben egy bokor mögött, ha egyszer túlontúl látható vagy, az ellenség nem rest azonnal leabálni. Először fordulj abba az irányba, ahol a marconákat látod, távcsőbe nézve kuksizz ki, ha meglátod őket, bújj vissza gyorsan, mielőtt észrevennének. Majd ha újra lecsökken a láthatóságod, bújj ki ismét, kapcsold be a Concentration Mode-ot és eressz el egy perfekt lövést. Hopp, bullet time-ban repül a golyó, a delikvens feje szétpukkan, mint egy dinnye, amit egy ittas kofa nem kap el a zöldségszállító kocsi platójáról. Durva MI-vel van megáldva az egész Isla Trueno-i hadsereg, abszolút korán észrevesznek, olyan korán, hogy azt nem is hinnéd. Megfontoltan kell előrehaladni, úgy, hogy a lehető legkevesebbet mutasd magadból. Nyugi van, nem kell kapkodni, ha ráérzel, nincs veszély. Olykor-olykor egy csáklya segítségével felkapaszkodhatsz egy fára is, onnan már határozottabban kellemes a kilátás.


Ha egyszer végre több száz méterre vagy az áldozatodtól, nincs ok a panaszra, hiszen a célzás egész jól reprodukálja a valóságban látottakat. Bár még így is messze áll tőle, de ez nem egy kiképzőprogram, hanem egy játék. A Ghost Warrior elismerő csettintést érdemel, amiért figyelembe veszi a szél, a távolság, a gravitáció és sniperünk pulzusának együtthatóit. Ha futva érkezel valahova és a szíved hevesen ver, úgy ne is próbálj célozni, mert lehetetlen, inkább húzódj félre, fújd ki magad. Az ellenség megvár, szerencsére. Ha megfelelő pillanat adott, minden kritérium egy bizonyos határon belül mozog, eleresztheted a lövést. A lövedék röppályáját a kamera követi, amíg az ellen a porba hull. Baromi látványos az egész, jól is működik, akkor miért nem tudják ezt a City Interactive-nél kihasználni? A célpont halott, a társa mókásan forgolódik össze vissza, holott ha nem sikerült volna, akkor már mi lennénk halottak. Ilyenkor persze nem vesznek észre. Továbbá miért van négy mesterlövész puska is, ha nem tudsz a küldetések elején fegyvert választani, mindig azzal kell nyomulni, amit a készítők a kezedbe raknak? Amúgy meg igazán nagy különbségek nincsenek is a puskák között, szóval érthető.


Több tényező is lerombolja a szórakozásunkat, és a játék első félórájában felépített glóriáját. Először is, minek elbarmolni az egészet üres és gyatra akciórészekkel? Ha alapból lopakodásra kitalált foglalatosság videojáték formájában való manifesztációját ilyen-olyan instant lövöldözéssel toldják ki, ott már tényleg borult a bili. A változatosságért netán? A tengerentúl félhülye játékosok nem tudnak meglenni CoD nélkül már soha? Borzalmas az egész, pláne az ellenfelek intelligenciája keresztbe is tesz mindennek; csimpánz módjára szélednek szét, megállnak és hagyják magukat lelövetni. Agyhalott öngyilkosjelöltek mészárlása annyira innovatív tényező lenne, hogy a fejlesztés alatt nem ollózták ki egyszer és mindenkorra? A mentési rendszer elvetélt, igen szűkmarkúak a készítők, nem egyszer és nem kétszer kényszerülünk egy akár 20-25 perces szakasznak újból nekiveselkedni. A rögzített Browning géppuska mögüli hent úgy néz ki, hogy a kamera rezeg, mint Micheal J. Fox, így próbálj meg célra tartani jól. A Sniper: Ghost Warrior ólompumpáló részei annyira nem illenek ide, hogy azt már tanítani kellene.


A látvánnyal viszont tényleg nincs gond. A dzsungel megvalósítása tényleg fenomenális, hála a magas fordulaton pörgetett Chrome engine-nek, többnyire részletgazdag a táj, nyitottak a terek, dús a vegetáció, s messzire lehet ellátni. Mintha csak a Crysisben lennénk… mintha. Mert ez csupán díszlet, a játék viszont egy vegytiszta cső-FPS. Láthatatlan falak rombolják porig kedélyeinket; mit ér az orvlövészség, ha nem tudod kihasználni teljesen a terep nyújtotta lehetőségeket? Ezt már a Far Cryban is csodásan megoldották, holott az már nem mai csirke. A fizika is gyatra, pattogó ellenfelekkel, levegőben lógó cuccokkal, tereptárgyakba lógó végtagokkal és puskacsővel, szűkebb helyeken lehetetlen célra tartani a fegyót, a tetejébe még képesek vagyunk csúnyán beakadni valahova, ahol csak a visszatöltés segíthet. Apró, de annál idegesítőbb bugok, melyek már csúnyán aláássák az anyagot, pláne a mai mezőnyben, ahol mindenki a tökéletességre törekszik. Oké, hogy nem teljes árú, de erősen ráfért volna még a polírozás. A sebesség állandó, PC-n véletlenszerű fagyások előfordulhatnak, a zene és a szinkron stabil minőséget képvisel.


Jól indult a Sniper: Ghost Warrior, egy ideig még azt is megkockáztattuk volna, hogy a City Interactive most magára talált, de aztán újra megmutatta foghíjas, kárörvendő mosolyát. Kiforrottnak abszolút nem lehet nevezni, holott minden bénaságot félretéve, mégis ez az eddigi legélvezhetőbb munkájuk. A lopakodós és sniperkedős részek fején találták a szöget, még akkor is, ha emberfeletti észleléssel rendelkeznek az ellenfelek, de aztán jön a szükséges rossz, az eszement puskaropogás, valamint az állandó technikai zűrök és minden reményünk elszáll. Ilyenkor kéne egy jóvágású designer, aki meg meri lépni, hogy ami nem működik, azt ne erőltessük. A játékot a megtorpanó és bigott producerek tették azzá, ami lett, a relatíve okos elemek nem fogják elvinni a hátukon.