State of Decay teszt

A State of Decay a zombi világvége legújabb felvonását hozza el otthonunkba. Poros amerikai kisvárosokon visz keresztül utunk, hogy végre nyugalomra, megváltásra leljünk, a jövő sötét, a túlélés még sosem volt ennyire nehéz. Az Undead Labs és a Microsoft legújabb közös játéka a The Walking Dead, a Dead Island és a Grand Theft Auto legjobb elemeit ötvözi.


A helyszínek, a szereplők és a cselekmények az AMC híres zombisorozatának legjobb pillanatait idézik. A State of Decay történetében egy maroknyi túlélő küzd a holnapért, nem különösebben kedvelik egymást, bizalmatlanok és kiállhatatlanok, mégis egymásra vannak utalva. A zombihorda elleni harc azonban lassan összehozza őket, barátságok és szerelmek születnek, majd mennek tönkre, néhányan elbuknak, míg mások a többiek fölé emelkedve vezetővé, új emberré válnak. A feladat egyszerű, mégis elképesztően nehéz. Éljük túl az apokalipszist, és vezessük csapatunkat egy szebb, jobb vidékre.


A halott szigeten megismertük a zombi világvége szerepjátékos oldalát. A jól kitaposott út itt is visszaköszön, hősünket a harcok minden nap egyre erősebbé teszik, keményebben verekszik, gyorsabb lesz, és nő az állóképessége is, a tapasztalatpontokat a játék magától osztja el, beleszólásunk ebbe nem lehet. Ezen kívül keresgélnünk és gyűjtögetnünk kell folyton. Fegyvert, élelmet és gyógyszert a város legeldugottabb helyein fogunk találni, amit könnyen szét lehetett hordani, azt az előttünk járók már megtették, könnyű dolgunk itt se lesz.


A terület a maga 16 négyzetkilométerével nagy, és szabadon bejárható, hősünket külső nézetből irányítva pedig szinte bármit megtehetünk. Be tudunk menni az épületekbe, lehet autót lopni, vállalhatunk mellékküldetéseket, menthetünk túlélőket, lövöldözhetünk és verekedhetünk, a lehetőségek száma korlátlan. Érdekesség pedig, hogy a feladatokat is a GTA-hoz hasonlóan kapjuk meg. Találkozunk valakivel, vagy felhívnak, majd a GPS-en megjelenik egy kis jel, ami a következő tennivalónk helyszínét mutatja, odaérve egyértelmű lesz a dolgunk. Egy rövid átvezető után indul az akció, be kell vetnünk mindent, ami csak tőlünk telik.


Míg mi a terepen vagyunk, társaink egy titkos helyen várnak ránk. A ház jól védett és biztonságos, egy külön menüpontban részletes információkat kapunk a szereplők képességeiről és állapotáról, jócselekedetekkel növelhetjük a csapat morálját, míg ha sikertelenek vagyunk, az kihat rájuk is. Ágyakat és barikádokat építhetünk, lepakolhatjuk a nálunk lévő felesleges dolgokat, illetve ha meghalunk, akkor a főszerep az itteni egyik karakterre száll át. Elbukni nem tanácsos, a nálunk lévő cuccokat ugyanis az új embernek külön be kell gyűjtenie, hősünk pontjai pedig elvesznek, a játékot tapasztalatlan, gyenge újonccal kell folytatnunk. A megoldás egyéni és érdekes, a főhős karaktere a legfontosabb minden játékban, itt viszont akár az első percben is elbúcsúzhatunk tőle, gyakorlatilag jelentéktelen, hogy kit irányítunk.


A játékban kulcsfontosságú szerepet kapott a lopakodás. Ha gyalogosan és lassan közlekedünk, bokrok között, falak mögött bujkálva, akkor elkerül minket a baj, ha viszont ajtóstul rontunk az ellenség közé, akkor egyszerre több tucat zombi is ránk támadhat. Az ellenség néha egymagában, néha viszont hordákba tömörülve portyázik az utcákon, kocsival könnyen elcsaphatjuk őket, de kifejezetten élvezetes lett a szemtől szembeni csata is. Verekedhetünk csavarkulccsal és baseball ütővel, de vannak kések és lőfegyverek is, utóbbi egy pillanat alatt leteríti a legnagyobb szörnyeket, hangja viszont riasztja az összes közelben járkálót, érdemes tehát csak a legvégsőbb esetben használni.


A State of Decay egyik legizgalmasabb eleme a nappal és az éjszaka folyamatos váltakozása. Világosban könnyed zombivadászat megy, szinte törődnünk se kell semmivel, sötétben viszont a horror elemek kerülnek elő. Fényforrások alig vannak, ha bekapcsoljuk az elemlámpákat, azonnal észrevesz minket az ellenség, sötét árnyak mozdulnak meg előttünk, hangokat hallunk, a hátunk libabőrös lesz, s azt kívánjuk, bárcsak a főhadiszálláson lennénk, meleg levest szürcsölve, magunkra húzott takaró alatt pihenve ki a napi fáradalmakat. Ez viszont nem lehetséges, a játékban nem feküdhetünk le, folyamatosan talpon vagyunk, mindig csinálni kell valamit.


A látvány közepes lett. A koszos, vidéki városok fantasztikus hangulatot árasztanak magukból, tényleg olyan, mintha egy TWD-játékot nyomnánk éppen, technikailag tökéletlen csak az anyag. A CryEngine 3 által biztosított grafika most nem ütött akkorát, a mozgás is darabos, illetve sokszor látjuk ugyanazt az animációt. Két zombi egymás mellett haladva teljesen ugyanúgy mozog, apró hiba ez, a teljes egészre mégis rányomja egy kicsit a bélyegét. A hangok hasonlóan felemásak, a szinkron rendben van, és a hörgések is folyton a frászt hozzák az emberre, hiányoznak viszont a jó betétdalok a játékból. Bár a zenét az Assassin’s Creed, a Borderlands és a Hitman címekért is felelős Jesper Kyd készítette, elégedettek mégse lehetünk, néhány jó időben felcsendülő, megfelelően megválasztott klasszikus elképesztően fel tudta volna dobni a hangulatot.


A State of Decay megmutatta, milyen egy igazi sandbox zombijáték. Jól kitalált, remekül összerakott, kellemes kikapcsolódást nyújtó játék lett, rengeteg lehetőséggel és izgalommal. Az Undead Labs csapatát Jeff Strain, az ArenaNet egyik oszlopos tagja, és a World of Warcraft társkészítője alapította, az úriember azonban nem ül sokáig a babérjain, a State of Decay mellett már régóta készíti egyelőre bejelentetlen zombi MMORPG-jét is, mely továbbfejlesztett motorra épülve szintén Xbox 360-ra és PC-re fog megjelenni. Hasonlóan átütő sikert kívánunk hozzá!