Hatalmas mechekkel brutális csatákat megvívni egészen isteni
dolog. Egy harci gép és egy vérprofi pilóta sokra viheti ebben a szakmában. Ha
eleged van a nyikhaj közkatonák háborúzásából, akkor pattanj be saját robotodba
és kapcsolj egyel feljebb. Készülj fel az igazi Titánok harcára!
A háborús FPS-ekkel Dunát lehetne rekeszteni, de azért
akadnak néha-néha olyan címek, amik kitűnnek a tömegből és megmutatják, hogyan
is kell azt a fegyvert forgatni. A fiúk ugye imádnak lövöldözni, de van egy
dolog, amit még ennél is jobban szeretnek (nem, nem arra gondolok). Toronyház
magasságú harci gyilkológépekkel lövöldözni. Szerencsére akadnak olyan
produktumok, amik elénk varázsolják eme világot, de most érkezett egy olyan
darab, ami garantáltan odabasz a falhoz, majd szemrebbenés nélkül eltapos.
Az Adhesive Games a minél intenzívebb és akciódúsabb harci
élmény megalkotását tűzte ki célul maga elé, s ez oly’ mértékben sikerült neki,
hogy szinte már a legendás Call of Duty multiplayere is elbújhat mögötte. A
játék legalább olyan gyors játékmenettel rendelkezik, mint az előbb említett
széria valamennyi darabja, de annál talán kicsit nehezebb, hiszen itt nem
egyszerűen emberekkel kell egymásnak esni. Fedezékbe húzódni nem olyan könnyű és a
futás sem mindig hasznos. Állj meg, nézz szembe az ellenséggel, majd tipord el.
Ezen cél eléréséhez rengeteg robot és fegyver áll majd
rendelkezésünkre. Igaz, ami igaz, első mechünk nem egy szépség, sőt talán
kifejezetten ronda, de az első pár ütközet során megtapasztaljuk, hogy a
szépség belülről fakad, s itt ez halmozottan igaz. Ugyanis hiába van egy durva
vas alattad, ha nem tudsz mit kezdeni vele. A harci gép másodlagos, a pilóta
tudása és taktikai érzéke a kulcs mindhez, ugyanis soha nem a fegyver öl, az
csak besegít. Első bevetésünk során találkozunk majd szinte minden rendű, rangú
harcossal, ugyanis a balancing nem épp a legmegfelelőbb. Emellett a mikrotranzakciók
itt is megvetették a lábukat és a kicsit tehetősebb pilóták már a kezdetektől
rendelkezhetnek a komolyabb gépekkel valamint eszközökkel, ezzel jelentősen
rombolva a játék élvezhetőségi faktorát a sztenderd módon fejlődőknek.
Az irányítás egyszerű és letisztult, pontosan úgy kell
irányítanunk karakterünket, mint bármelyik FPS-ben tennénk. A robotok
mozgékonyak és engedelmesek, de szerencsére érezhető súlyuk és méretük. A
legjobb az egészben, hogy felvértezték hirtelen mozdulatokhoz elengedhetetlen
fejlesztésekkel, így az egész játékban használt legjobb manővert, a kitérést bármikor
előcsalhatjuk. Ez azért fontos, mert egy robot nem tud csak úgy megpattanni egy
rakéta elől, s, ha az még célkövető is, akkor még inkább szükség lehet a gyors
manőverező képességekre. Nem mellesleg eszméletlenül látványos mikor állsz az
ellenséges géppel szemben, majd miután kilőtte a rakétát, te lazán az utolsó
pillanatban félreugrasz, és fegyvereidet használva megiramodsz az irányába. Brutális
látvány és iszonyat badass-érzést vált ki az emberből.
A robotok között három súlycsoportot különböztetünk meg. Egy-egy hadosztályban több típus is felsorakozhat, s ezek között tudsz váltogatni
a gyengeségek és erősségek mérlegelése után. Az első az A osztály, a könnyű
gépek. Fürgék és mozgékonyak, tovább használhatják utánégetőjüket, de
páncélzatuk és fegyverzetük gyenge. Inkább a gyors manőverező képesség és a
kisebb méret miatt lehet alkalmas a használatra, ugyanis méretéből adódóan a
kisebb helyeken is tökéletesen mozog.
Következő a B osztály, a középkategória, ezekre leginkább a
kiegyensúlyozottság jellemző. Az A és C osztály között helyezkedik el, mind
felszerelés, mind méret és irányítást tekintve. Az első gépezet, amit kezeink
közé kapunk, is egy középsúlyú CR-T masinéria, ami küllemre egy busz és egy
daru szerelemgyerekére emlékeztet.
Végül a nagyfiúk, a C osztályban helyet foglaló gyilkosok. A
Legnagyobb és legerősebb vasak. Manőverező képességük nem a legtökéletesebb, s
sebességük sem éppen a villámkategóriában van, de páncélzatukkal,
felszerelésükkel, különleges funkciójukkal valamint hihetetlen erejű
fegyvereikkel könnyedén ellensúlyozzák e gyengeségeiket. Leállva löveggé
alakulhatnak, hogy így osszák az áldást.
Amennyiben kiválasztottad melyiknek a volánja mögé szeretnél
kerülni, módosíthatod a felszerelését vagy fegyvereit. Ezekből rengetegféleképpen variálhatsz és saját harcmodorodnak megfelelően építheted fel a
gépszörnyeket. Kiegészítő fegyverekből nincs hiány, EMP, IMS diszruptor, UAV
zavaró és megannyi finomsággal bővítheted robotod eszköztárát. Ha feltankoltál
fegyverből, nekiállhatsz különböző kiegészítőket vásárolni, hogy még
tökéletesebbé tehesd gépedet, ezekből is akad éppen elegendő, ahhoz, hogy sose
fogjon ki rajtad egyik pálya vagy ütközet sem. Hogy néhányat felsoroljak:
becsapódási energiát elnyelő kiegészítő, légi irányváltást segítő rendszer, sebzés
és sebződés módosító rendszer, s rengeteg egyéb lehetőség van.
Hangok és zenék terén a cucc eléggé profi. A menüben
elhangzó zenei betét nagyon fülbemászó és tetszetős, sokáig hallgattam Én is,
mikor kiléptem a harcból, s később a videó megosztó portálon is nyomattam egy
kicsit. Hangok terén minden tökéletes, a gépeknek igazi fémes hangja van, s a
fegyverek is pont olyan félelmetesen dördülnek, mint azt gondolnánk. A
tűzpárbajok közepette ugyan nem igazán tudsz majd a hangokra figyelni, de
tényleg ott van a szeren minden. Egyetlen problémás esetet tudok felhozni, de
talán ez csak engem zavar, mégpedig, hogy a harcok közben semmiféle zene nem
szól.
Hangulatilag nagyon odatette magát a produktum. Igazi katonás,
háborús atmoszféra lengi körül. Már a regisztráció önmagában is megér egy
misét, de ami utána jön, az az igazi. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor
egyetlen eddig megjelent játékhoz tudom hasonlítani, az pedig a Bad Company 2
volna. Elég jó, hogy komolyan tudd venni, de jelen vannak humorosabb, viccesebb
dolgok, megmozdulások is benne, amik még inkább a katonai hangulat
megteremtését segítik elő. Számomra érdektelen volt elsőre a játék, de ez a
világ a maga hangulatával magába szippantott és megmutatta nekem, hogy igenis
ez egy jó játék. Az atmoszférát és a Sci-Fi jelleget erősítő pályafelépítés
jellemző, s minden pályán látszik, hogy dolgoztak rajta nem keveset a srácok. A
felépítésük megfelelő, nincsenek fölöslegesen kialakított részek, mindenhol
találunk balhét vagy más elfoglaltságot. Kissé ugyan Quake 3 Arena szaga van
mindnek, de jótól lopni nem bűn, s ilyen jól tenni már egyenesen piros pont.
Térjünk át kicsit a játék technikai oldalára is. A
látványért a már jól ismert Unreal Engine 3 felel, s hozza az elvárt szintet. A
játék korrektül fest, s nincsenek túlzó effektek vagy fölösleges sallangok.
Minden a helyén és minden működik, ahogyan kell. A megfelelő sebesség
eléréséhez már egy egészen alap masinéria is elég, persze kompromisszumokat
kötni kell majd, de egyébként az optimalizáció nagyon jól sikerült. Grafikai
hibákkal vagy bugokkal egyelőre nem találkoztam, de a játék egyébként is
folyamatosan frissül, szóval aggodalomra ok az nincsen. Ha nem volna elég, hogy
jól néz ki, még király a fizikai megvalósítása is. Ezt a PhysX szolgáltatja, és
piszok látványos, mikor egy – egy effekt aktiválódik. Tényleg elég impresszív.
Mivel ez egy online játszható shooter, leginkább arra
vagyunk kíváncsiak, hogy a szerverkeresés és úgy maga a rendszer rendben van-e.
Megnyugtatok mindenkit, teljesen tökéletesen működik minden, szervert szinte
minden alkalommal másodpercek alatt talált, s sosem szakadtunk meg vagy
laggoltunk, játékbeli hiba miatt. Sajnos amint említettem, a játékban nem túl
jó a balance, de ezen még változtathatnak a fejlesztők, s, ha ezzel meglesznek,
még élvezhetőbbé varázsolják a játékot. Furcsa és szerencsés módon a négy
átlagos játékmód egyikében sem találkoztam cheaterekkel és remélem soha nem is
fogok.
Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti a
lövöldéket és a nagy robotokat. Ha eltekintünk a nagy robotoktól, akkor olyan,
akár a többi lövölde igényesebb kiadása. Világot megváltani nem fog, de biztos
vagyok benne, hogy számtalan adrenalinnal és fragszerzéssel tarkított órát fog
a nyakadba sózni, ha hajlandó vagy kipróbálni, s miért ne volnál? Főleg, hogy
ez a gyöngyszem Free To Play, besorolású, a Steam Early Access keretein belül
hozzáférhető és egy rövid letöltés után játszható.
Amúgy komolyan nem akartam, de előhoztad belőlem. Nézzük át a TE helyesírásod és nyelvhasználatod!
A magyarban idézőjelnek idézőjelet használunk, nem aposztrófot;
"írás tudatlanság" egy szó (és illene előtte lennie egy névelőnek);
"össze vissza" a helyesírás szabályai szerint egy szó. Még ha legalább kötőjellel írtad volna, ahogy a szokásjog szerint használjuk.
"ész érv" egy szó;
"mind1" nemlétező írásmód a magyar helyesírás szabályai szerint, tehát helytelen (ha csetnyelvet használsz, azonnali hatállyal elveszíted a jogot, hogy más helyesírását kritizáld);
"végre valakinek eljutott a mondanivalóm" az helyesen "végre valakihez eljutott..." vagy "végre valakinek leesett, amint magyarázok" (mivel olyat sem mondunk, hogy "eljutottam Debrecennek");
"játék jelen állapota és kár volt" és előtt vessző, mert ez nem felsorolás;
"Írásom elejét azért nyugtass meg" talán "AZ írásom elejét" mert nem a középkorban élünk, hogy ahhoz illő nyelvezetet használjunk;
"Oldalak százait írták tele más forumokon az Early Access hátrányairól, nem fogok itt is erről vitázni, leírtam a véleményemet, ha jól tudom ez az oldal erről szól!" a "fórum" az magyarul írva hosszú "ó", a mondatod pedig túl hosszú a jelen formájában, szerkezetileg hibás. Meg kellett volna törni vagy a "hátrányairól" vagy a "vitázni" után. Nem halmozhatod ilyen mértékben a mellérendelő mondatokat;
"és kérlek, helyesen írást erőltessétek" ez eleve sem hangzik ez úgy, mint egy magyar szókapcsolat, de egyrészt legalább egy névelő illett volna a "helyesen" elé, másrészt azt, hogy "helyesen írás" csak kivételes esetekben alkalmazzuk, általában értelmetlenül hangzik. Most is.
"Hatalmas csalódás volt nálam" talán "Hatalmas csalódás volt nekem" mivel ebben az esetben TE csalódtál, és nem azt akartad kifejezni, hogy a te lakásodon történt valami, ami csalódás volt egy meg nem határozott személynek.
"Remek példája, hogy a grafika nem minden" talán "Remek példája ANNAK, hogy a grafika..." esetleg "Remek példa arra, hogy a...", mert ez így bizony értelmetlen.
És mégis ezek után ki volt, aki belekötött a másik helyesírásába? Hát te, aki néhol nem hogy helyesírási hibákat vétesz, de még a helyes ragozással sem vagy tisztában, holott az nagyobb hiba. A kutya nem szólt volna meg ezért, de ha már belekötsz a másik egy hibájába, előbb bizonyosodj meg felőle, hogy rajtad nincs ugyanott fogás.
És káromkodok összevissza? Nos lássuk: "Baszod", "lóbaszó", "tosz" (és ezzel már szigorú is voltam magammal). Hínnye, ez aztán tényleg durva. Tényleg annyit káromkodtam, hogy egy kocsis is megirigyelné. Cirka ötven sorba bekerült HÁROM EGÉSZ KÁROMKODÁS! Ezt a botrányt!
Ja, és mint írod, nem az Early Acces keretében töltötted le. Akkor viszont érdekelne, hogy mégis hogyan. Csak mert legutolsó emlékeim szerint a Hawken oldalán hatalmas betűkkel írták mindenhol, hogy "BETA" amit most felváltott a "Steam Early Acces". Tehát rohadtul mindegy, hogy honnan szedted le, ha nem vagy retardált, tudnod kellett, hogy ez egy BÉTA ÁLLAPOTÚ JÁTÉK. És megint csak visszakanyarodunk az alapkérdéshez: ha bétatesztelsz egy játékot, nem hozhatsz fel olyasmit ellenérvnek vele szemben, hogy még nincs kész.
Visszakanyarodva oda, hogy lesüllyedsz más szintjére, olvasd át kérlek, hogy hol is voltam azon a bizonyos 'szinten'. Talán ott, hogy fikáztam egy játékot, ami nekem nem tetszett, vagy ott, hogy írás tudatlanságodra tettem említést?
Teljesen más, hogy én azt szóvá tettem, mint az, hogy te itt káromkodsz össze vissza, mint egy 12 éves COD játékos. Meg ez az ész érves dolog is kicsit furcsa nekem. Semmilyen érveket nem kellett felhoznom amellett az állításom mellett, hogy fos a játék jelen állapota, és azért mert te nem tudsz írni már egyből az jön, hogy utolsó mentsvár meg ilyenek? Könyörgöm, ennyire boldogtalan vagy az életeddel vagy mi?
Mind1, megmutattad milyen ember is vagy, csak gratulálni tudok hozzá. Több válaszomra ne számíts.
Szidsz egy béta jelzéssel kikerült programot, amiért béta állapotú. Szidsz egy rendszert, amit azért hoztak létre, hogy a fejlesztők a játékot a közösséggel folyamatosan co-operálva fejleszthessék olyan irányba, ami az a legmegfelelőbb. Sipákolsz, hogy mi a probléma a játékkal, ahelyett, hogy a rendszert arra használnád, amire való. Visszajelzésre. Mert tudod a készítők abból nem fognak tanulni, ha te leszarozod a játékukat egy magyar gamer oldalon, amit ők jó eséllyel nem is ismernek. Úgy tehetnék jobbá a játékot, ha FELÉJÜK jeleznél, de ahhoz persze már ész meg kultúra is kellene, amiből te egyikkel sem rendelkezel. Aztán mikor kifogysz az észérvekből, belekötsz a másik helyesírásába, ami ráadásul semmi olyan hibát nem tartalmazott, ami egy nyelvtanérettségin kívül bárhol számítana. Ezek után mit vársz, hogyan beszéljek veled? Ha azt várod, hogy értelmes emberként kezeljelek, ne viselkedj úgy, mint egy idióta.
És mint mondtam, ha nem akarsz béta állapotú játékkal játszani, mi a toszért töltesz le bármit, ami a Steam Early Acces-be kerül be? Most komolyan miért? Ha annyira utálod ezt a fajta rendszert, minek foglalkozol vele? Kötelezett rá valaki, hogy kipróbáld? Talán fizetned kellett érte? Talán azt sugallták feléd bármivel, hogy hibátlan, száz százalékosan elkészült játék?
Akármit teszel, ebből úgy sem tudsz értelmesen kijönni, mert ez az az igen ritka eset, amikor bizony a játékos, és nem a fejlesztő hibája az elégedetlenség.
Az pedig, hogy TE hol és mikor írtad le a véleményed a Steam Early Acces hiányosságairól, a kutyát nem érdekli itt. A Steam Early Acces egy bétáztató project, ami tökéletesen ellátja a feladatát. Az, aki nem akar bétaállapotú játékkal játszani, az ne töltsön (vegyen) meg olyan játékot, amit ennek az égisze alatt töltenek fel. A félkészségen itt kábé olyan hülyeség vitázni, mint ha egy Steam Greenlight játéknak azt rónád fel, hogy miért nem olyan a grafikája mint a Crysis 3-nak, miért nem akkora a bejárható terület, mint a Skyrim-ben, vagy miért nem sztárok szinkronizálják az átvezető videókat, mint a CoD-ban.
És kérlek, befejezetlenség emlegetését egy deklaráltan bétaállapotú játéknál ne erőltesd, mert nehéz komolyan venni így téged :/
Mellesleg nem én süllyedtem olyan mélyre, hogy a helyesírásodat kezdtem kritizálni. de igazad van, jót kacagtam azon, mekkora öngólt lőttél. :)
Mellesleg, ha már csak ebbe tudsz belekötni, akkor nyilvánvalóvá tetted, hogy ostobaságokat hordtál össze és ez az utolsó mentsvárad, hogy megpróbáld nyomatékosítani az "igazad". Köszi, jól esett. :)
Próbáljátok meg kezelni mások véleményét és kérlek, helyesen írást erőltessétek, mert nehéz komolyan venni így titeket :/
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.