Singstar Ultimate Party teszt

Gondtalannak nem nevezhető ifjúkorom főutcáján volt egy kocsma (ma is van, de most másvalaki üzemelteti), ahol minden hétvégén lehetett karaokézni. Talán nem véletlenül nevezték Karaoke Bárnak. Néhány sör elfogyasztása után szektatársammal együtt én is mikrofont vettem a kézbe és minden lagymatag számot (Kör közepén állok) eldörmögtem iszonyatos mutáló hangon. Persze a kicsiny közönséget egy csapásra elbűvöltem, noha nem a virtuozitásom miatt, sokkal inkább a poénfaktornak köszönhetően. Akkor ezt nem tudtam és szinte fürödtem a nem várt rivaldafényben: a lányok tapsoltak (sajna, a produkció után sem tudtam lecsalni róluk a bugyit – vidéken még szigorúan kezelték a szemérem-kérdést), a fiúk fütyültek, a következő hétvégén újra visszanéztem. Énekléssel bárki bepróbálkozhat, mindaddig, míg nem megy a hallgatóság rovására. Egy házibuli alkalmával, tetemes mennyiségű alkohol elfogyasztása után a Singstar pedig tovább emelheti az est fényét, biztosítva ezzel a hajnalig tartó humorforrást.


A karaoke hálátlan műfaj, nagyjából másfél évtizede a videojátékok közé is beette magát a Sony-exkluzív Singstar-sorozattal, de alapok többé-kevésbé változatlanok maradtak. Most komolyan, egy olyan címben, ahol az adott zeneszám klipje mellett felvillanó szöveget kell követnünk, miközben próbáljuk eltalálni a megfelelő hangot - nem sok lehetőség van újításra. Mivel játékról van szó, nem kell szó szerint ismernünk a szöveget, inkább az a fölé helyezett, a becélzott hangmagasságot szimbolizáló csíkokat kell eltalálnunk valahogy. Ezzel a módszerrel a Sonynak sikerült megteremtenie az illúziót: elhiteti velünk, hogy énekelünk. Holott nem, de ez senkit nem érdekel, főleg azt, aki minket hallva könnyesre röhögi magát, mindaddig, míg ő is kezébe veszi a mikrofont.


Pontosabban az okostelefont, hiszen a legújabb részhez, az Ultimate Partyhoz már dedikált mikrofont sem kell vásárolnunk. Bizonyára a baráti társaság minden tagja rendelkezik androidos vagy iOS-es telefonnal, amire csak egy ingyenes alkalmazást kell letöltenünk és máris egy használható eszközhöz jutunk. Annyi a lényeg, hogy a konzolnak és a mobilnak egyazon wi-fi hálózatra kell csatlakoznia és pár másodperc alatt szinkronizálhatóak az eszközök. Lehet, nem olyan pontos a telefon mikrofonja, mint a Singstarhoz kiadott igazi, de egyáltalán nem zavaró. A tesztidőszak alatt nem fordult elő olyan, hogy emiatt lekéstem a szöveget, vagy a telefon késte le a hangomat. Ha ilyesmi előfordult, az csak a programnak tudható be. Mondjuk az is mókás látvány, amikor egy tenyérnyi készülékkel a szánk előtt köpködjük a nyálunkat, de ugye haladni kell a korral.


Noha a PS3-as verziót teszteltem, az Ultimate Party már PS4-en is tiszteletét tette. Az már sokkal szomorúbb dolog, hogy az új Singstar nulla újítást tartalmaz. Pofás, letisztult menü, makulátlan szépségű, gondtalan fiatalok a háttérben, ám mindez csupán sallang. Állítólag a PS Camera is képes felismerni a kimondott szöveget, de ezt a fícsőrt a játék nem használja ki, amely nagy eséllyel a cross-platform megjelenésnek tudható be. Maga a játékmenet eléggé fapados, az értékelési rendszer nem veszi figyelembe a hibákat, még a kezdők is másfél millió pontot gyűjthetnek be. Fájó pont, hogy a Singstar nem tanít meg énekelni, holott egy tisztességes oktatórésszel más lenne a leányzó fekvése – a Sony mentségére legyen mondva, a konkurencia sem nagyon pedálozik, pedig le lehetne már csapni azt a feldobott labdát.


Az új konzol PS Store-jában találunk egy ingyenes verziót számok nélkül, de ha ezt választjuk, minden zenét külön kell megvásárolunk hozzá. A régi csomagjainkat még véletlenül sem vihetjük át a PS4-es verzióba, ami hatalmas feketepont. A korongos verzióra 30 közismert, már-már unalmas rádiós sláger került fel (de hasonlóan a nőkhöz, nincs rossz muzsika, csak kevés alkohol). A produktumban megtaláljuk Avicii-től a Hey Brothert, Kyle Minogue-tól a Can’t Get You Out of My Headet, vagy éppen Carly Rae Jepsentől a Call Me Maybe-t. Ugyan a felhozatal 90 százalékát a hátam közepére kívántam, de a boltban minden műfaj szerelmesei vehetnek maguknak plusz nótákat, olyan setlistet összeállítva, amilyet csak akarnak. De ez nem vigasztalja azokat a rajongókat, aki már nem kevés pénzt beletettek a régi verziókba.


A Singstar ugyanazt kínálja, mint évekkel ezelőtt, nincs itt semmi mozgásérzékelés, meg szövegkövetés. Néhány további izgalmasabb játékmódnak (urambocsá’ karriernek) örültem volna, így a móka csak addig tart, míg a résztvevők bírják szuflával. A klipek gyenge minőségére nincs mentség, ahogy arra sem, hogy a program fizetős, lemezes verziója is folyamatosan bombáz minket ajánlatokkal. Az Ultimate Party csupán lehúzásnak tűnik, az már más kérdés, hogy a célközönség tetemes hányada ebből semmit nem vesz észre, ha nem mondják.