The Walking Dead 2. évad - sorozatajánló

Aki még nem ismerné az AMC sorozatát, netán hírből sem hallott az azonos címen futó képregényről, az egyfelől hihetetlen módon le van maradva, másfelől irigyeljük őket, hiszen csak most lesznek túl azon a roppant élményen, aminek visszatérésére egészen őszig várnunk kell. Frank Darabont nem egy termékeny rendező, mégis szembe megy a trendekkel, számos elismeréssel és a rajongók szeretetével felvértezve szokatlan módját választotta másfél éve a visszatérésre: egy Amerikában igen népszerű képregényt ültetett a kábeltévékre, mely dacára annak, hogy élőholtak vannak benne, mégis inkább a szereplők karaktereinek jellemfejlődésére, belső harcaira és a közösség fenntartására (vagy éppen feloszlatására) helyezi a hangsúly. A lényeg a részletekben van: a mély ábrázolásban, az emberi kapcsolatokban és abban, hogy egy zombi-apokalipszis után vajon képesek vagyunk-e érző lényként viselkedni. Hiszen a körülmények radikális változáson mentek át, az élet törvényei mit sem változtak. Aki a trancsírt szereti, menjen vissza kifulladt Romero-filmeket nézni. Figyelem, részben karcolgatjuk a spoiler fogalmat, szóval, ha tervezed a megtekintését, ennek tudatában olvass tovább!


Darabont mester a második évadra csupán producerként vette ki a részét a munkálatokban, a rendezői széket sok más trónkövetelőnek adva át. Ennek meg is lett az ára: nem mindig volt kiszámítható az adott epizód tempója, húzták-halasztották a fonalat, de egyszer sem hagyták elszakadni. Az újbóli nekifutás voltaképpen egyetlen helyszínen játszódik, függetlenül attól, hogy hőseink gyakorta tettek pár kilométeres kitérőt a közeli városba, gyártelepekre, erdőbe és autópályára. A csapat elhagyta a Járványügyi Intézetet, majd az autópályán ragadva, jelentősen megfogyatkozva újabb nehézségekbe botlottak: elsőként Sophia tűnt el a járkálókkal folytatott kergetőzés folyamán, majd több részen tartó keresgéléssel múlatta az időt Rick kompániája. Ezt követően sheriff-helyettesünk és Lori közös gyermeke terült el a porban egy vadász ártó szándék nélkül eleresztett kósza golyójától. Így jutnak el Hershel farmjára, az egyik utolsó, biztonságosnak mondható helyre. A menedék voltaképpen egy szimbólum: az utolsó mentsvár, ahol az újrakezdés gondolata megfogalmazódik bennük. Természetesen, az apró titkok és a belső feszültségek hatására, semmi nem történik úgy, ahogy azt mindannyian eltervezték.


A kötelező rosszfiú szerepében tetszelgő Shane már így is tovább próbált feszültséget teremteni, mint azt a képregényben engedte Robert Kirkman. Az érme mindig kétoldalú: motivációi érhetőek, nem rohan nyíltan Rick torkának, még akkor sem, amikor Lorihoz fűződő gyengéd érzelmei süket fülekre és zárt szívekbe botlanak. Rick visszatérése tehát abszolút nem tett jót céljainak. Érveléseit néha még jogosnak is éreztük – lehetséges, hogy az ő drasztikus módszerei vezettek volna az életben maradáshoz? Egykori legjobb barátja viszont próbált mindvégig határozottnak tűnni, sok esetben a körülmények áldozata lett, vezetői szerepkörét mások és saját maga is megkérdőjelezte. A teendői pedig bokrosak: meg akarta győzni Hershelt, hogy igenis van maradásuk a farmon, együtt élhető környezetet teremthetnek, ugyanakkor apaként is meg kellett állnia a helyét Carl mellett. Jó hír, hogy minden szereplő eltérő világnézettel és gondolkodással rendelkezett, jó táptalajt adva az ellentéteknek. A múlt szelleme folyton kísért, lehet-e úgy tekinteni a holtakra, mint egyszerű beteg emberekre, akiket a jövőben meg lehet gyógyítani? A világ túl elkorcsosult ahhoz, hogy ez a tézis életképes maradjon. Csak egy drámai jelenet billenthet vissza egy hívő embert, Hershelt a valóságba.


A lassú tempó mégis partot mos. S ehhez mindenki hozzájárul: Lori terhessége (és a magzat apjának kiléte), a koreai félénk jóarc és a farmos lányának kapcsolata, egy gyermekét elvesztő anya, és a sorozatos tragédiáktól megedződött Andrea más és más emberek lettek a 13 rész alatt. Az íjas nyomolvasó, Daryl is könnyebben megemésztette bátyja rejtélyes eltűnését, mint Sophiáét. Se veled se nélküled kapcsolata a lány anyjával, Carollal kissé sekélyesnek hatott Dale atyai tanácsaival talán legközelebb áll Hershelhez, egyedül T-Dog szerepét nem tudjuk hova tenni, hiszen különösebben nem befolyásolja az eseményeket, simán meghúzódik a háttérben. A széria nem volt mentes a csöpögős jenki giccstől, mely részben a farm urának kisebbik lányától ered. Ez nem feltétlenül a készítők hibája, nem mindenkire jut elég idő, s habár úgy tűnik, hogy mutattak volna több akciót, mintsem családon belüli beszélgetéseket, tudjuk, hogy minden elhangzott szónak célja van. Hiányoltuk a farmon élő bennszülöttek teljes bemutatását, így mikor eljön a halál pillanata, nem morzsolunk el értük egy könnycseppet sem. Tény, vegyük figyelembe, hogy a társaság honnan indult és hova jutott az évad végére.


Egy új jövevény kálváriája és bomlasztó szélmalomharc után hirtelen üt be a katarzis az utolsó részben. A stáb hiába is próbálná kimagyarázni a menthetetlent: nem csak az utolsó részben kell feltenni mindent egy lapra. Kétségtelenül hatásvadász megoldás ez, ám az nem, hogy alig 20 perc alatt elintézték a dolgok érdemi és véres részét. Nem okozhat meglepetést, hogy a béke illúziója katarzisszerűen semmibe réved, a csapat szétszóródik, hogy aztán újra összeálljon, marad persze olyan is, aki lemarad a többiektől. Egy biztos: semmi nem lesz olyan, mint régen, erre Rick halálpontosan rávilágít, ahogyan arra is, hogy nem szükséges a holtak harapása ahhoz, hogy fertőzöttek legyünk. A demokráciának annyi, viszont az ideiglenes tanácstalansággal szembe mennek a harmadik évad történéseire utaló jelek: egy zombikat sétáltató, titokzatos kámzsás idegen és a madártávlatból látható védett erődítmény.


Kisebb logikai bakik nélkül meg sem úszhattuk volna az évadot: A pajtában rejtőző holtak talán megnémultak, amikor nap, mint nap előttük grasszáltak hőseink? Most komolyan, milyen szülő az, aki a sorozatosan elkóborolt kisfiát nem tudja éjjel maradásra bírni? Ennek ellenére a felépítés dicsérendő, s az elsőre üresjáratoknak tűnő epizódok is kihagyhatatlanok. Tény, hogy akinek az első eresztés tetszett, az nem tudja hová tenni a folytatást: lassabb, megfontoltabb, de annál nagyobbat üt, amikor megjelennek a járkálók. Ez a feszültség pedig minden pénzt megér, és feledtet minden ásítozós percet. A színészek teljesítményével komolyabb gondunk nem volt, s néhányuk igencsak hullámzó produkciót mutat be (Lori idegesítő, „nem tudom, most mi van” pislogását már a Szökésben sem tudtuk hova tenni), a főbb karakterek – Rick, Shane, Hershel – játékát egy pillanatra sem untuk meg. Technológiai oldalról nézve a fényképezés, a vágás, a zene és a CGI külön dicséretet érdemel, de még mindig a járkálók sminkje az, amitől letesszük a hajunkat.


Jó hír, hogy a The Walking Dead továbbra is szembemegy a zsánerrel, s más oldalról mutatja be a túlélők életét. Gyakran előfordult néhány epizódban, hogy csak egyetlen árva zombi kószált benne – jól példázza, hogy mivel is állunk szemben. Már nem az, amit korábban láttunk, az egyetlen helyszínből kihozták a maximumot, nem is sírjuk vissza úgy, ahogy a tulajdonosa. Olvasva a képregényt és felfogva a finálé utalásait, a folytatás biztosnak tekinthető, s az élmények fokozódnak, ezt megígérhetjük. Reméljük, hogy a tempón is sikerül némileg gyorsítani, az új belépők pedig jót tesznek a zihált kompániának. Folytatás októberben, de addig még megkapjuk a Telltale-féle videojátékot is. Rajongók továbbra sem unatkoznak majd, bármilyen kíméletlen is a várakozás.

Szereplők: Andrew Lincoln, Sarah Wayne Callies, Jon Bernthal, Laurie Holden, Steven Yeun, Chandler Rigs, Scott Wilson, Norman Reedus
Rendezte: Ernest R. Dickerson, Guy Ferland, Bill Gierhart
Író: Frank Darabont, Robert Kirkman és sokan mások
Producer: Frank Darabont, Robert Kirkman, Gale Ann Hurd, David Alpert
Vágó: Julius Ramsay, Hunter M. Via, Nathan Gunn
Zene: Bear McCreary

IMDB értékelés: 8.7
Gamekapocs értékelés: 8.5