THQ-stúdiót vezet majd az Assassin's Creed atyja

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 20.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Patrice Désilets a Ubisoft Montreal egyik alapembere volt, most pedig a THQ szárnyai alatt bizonyíthat: a kiadó bejelentése szerint az úriember vezetheti majd új, szintén helybeli csapatukat, amely új címeket fog fejleszteni a jövőben. Montreal mintha gyűjtőhelye lenne a tehetséges csapatoknak.

Ne ragozzuk, a THQ is szereti a folytatásokat, nem nagyon erőlteti a vadi új címeket. Most azonban mintha változott volna a hozzáállásuk: bevállalták az Itagaki-féle Devil's Third kiadását, beszálltak Guillermo del Toro mellé, hogy az elkészíthesse a horror szerepjátékát, most pedig alapítanak egy olyan stúdiót, amely kifejezetten az új címekkel foglalkozik majd.

A montreali csapatot ráadásul az a Patrice Désilets fogja vezetni, aki a Ubisoft Montreal egyik alapembere volt: kreatív igazgatóként dolgozott a Prince of Persia: The Sands of Time játékon és az Assassin's Creed sorozaton is. Désilets jövő nyáron kezd el dolgozni az új csapatnál, a feladata pedig az "álomcsapat" összehozása lesz, azaz egy olyan gárdát kell toboroznia, amely képes lesz teljesíteni a THQ ambiciózus terveit.

A kanadai Montrealban egyébként a Ubisoft, az Electronic Arts, a Bioware és az Eidos révén a Square Enix is tart fent csapatokat - valószínűleg egyiküket sem kell bemutatni.

3.
3.
simi
miért van az hogy nem lehet egyes cikkeket megnyitni??????
pl miért ezt adja be?????
1.
1.
Top Secret
Megérdemli jó kis sorozat az AC.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...