Windows Gaming Experience - a PC-s játék jövője

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 21.
  • Videó
Link másolása
A ZDNet jóvoltából érdekes videó látott napvilágot: az állítólag a Microsoft belsős köreinek szánt filmben a PC-s játékról, valamint annak "jövőjéről" esik szó. Úgy néz ki, a redmondiak nem véletlenül léptek ki a PCGA-ból, a maguk útját szeretnék járni, ha már 300 millió fős piacon szállhatnak ringbe.

A Windows Gaming Experience-ről (WGX) valószínűleg sokat hallunk majd a jövőben, mert a mostani videó alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Microsoft komoly kampánnyal készül a PC-s játékpiac meghódítására.

A "PC-s játék jövőjét" négy címszón keresztül mutatják be: a Social azt jelenti, hogy a játékosok állandóan kapcsolatban vannak, és mindent megosztanak egymással az interneten keresztül; az Identity azt takarja, hogy a játékos avatarja tulajdonképpen önmaga virtuális mása; a Search lényege, hogy manapság az új játékok már gyorsan megkereshetők és hozzáférhetők; a Transaction pedig arra utal, hogy a játékos úgy költi a pénzét, és úgy bővíti a játékait, ahogy jólesik neki.

Hogy a Microsoft komolyan gondolja a dolgokat, azt az utolsó mondat is jól tükrözi: "A PC-s játék jövője rajtunk múlik. A kérdés az, hogy ki fog vezetni, és ki követni? Készen állsz megváltoztatni a világot? Mi igen."

A cég korábban többször hangoztatta, hogy ráfekszenek a PC-s piacra, erre utalt, hogy bejelentették a Fable III PC-s verzióját, valamint lesz új Age of Empires és Flight Simulator is. A Microsoft ma már hivatalosan is támogatja a PC-s Kinect-próbálkozásokat, de a videó alapján az is világos, hogy a közösségi és más casual címek is fontos szerepet játszik majd a stratégiájukban.

30.
30.
Split
Na de srácok... szerintetek lenne még olyan szervezet, aki csak úgy, nonprofit felkarolná a PC-s platformot? Nem hiszem, úgyhogy a hőbörgést szerintem most hagyjuk abba.
A Microsoft az egyik lehető legjobb választás, mivel az egyszer már bizonyított avatar rendszerét próbálja átültetni PC-s platformra.
Az pedig, aki csak a lehúzást látja a rendszerben, kicsit pillantson rá a steam-re, és társaira. Ugye, hogy nincs is akkora különbség...?
29.
29.
HerodPK
Omg remelem nem a mikrofoson mulik a pc jovoje....mikorfos live szerintem SZ*** sokszor nem lat szerot ha gaelni akarok es sjanos az\ EA nek isvannak bajai server stabilitas etc... orulok ha az accomat elérem neha:()
meg az MC ne akarjom mar Gepdroidokat csinalni belolunk......nem majd elveszem en is az avatarom ...mint az a japan muki....Get a real life Mr. Mikrofos
28.
28.
Jason Voorhees
A pécém nekem is régi, sok játék grafikáját már low beállításokkal is szarul jeleníti meg a videókártyám, de nem baj, mert a nagy gépigényűekkel a csippelt ikszboxomon játszok.
27.
27.
Jason Voorhees
„ráfekszenek a PC-s piacra” :D
26.
26.
Klose.11
#24: A Fifa S**r :D Pes-t ide minden Hónapban !! :) :D:D
25.
25.
megalonagyix
15# Microsoft nem gyárt játékokat
24.
24.
wildláma
#20: Naja Fifát ide minden hónapban ... gyökér
23.
23.
Gorre
#22: Köszi az értelmes hozzászólást, csak így tovább! ;)
21.
21.
vytros
#14: Speciel a régi dolgokkal való kompatibilitás néha beüt, de megoldhatók, ezen kívül rendkívül jó.

De csinálják úgyis a legújabb windowst, és azért remélem nem jut a Vista sorsára, bár már nem bánnám ha egy pár évre abbahagynák az újabbnál újabb windowsok gyártását :/
20.
20.
Klose.11
A PC gamek Jövőjéről csak annyit, hogy tré mind a tréé. Nekem nem jön be ez a játék,szerintem nagyon kislányos.Mindenki azt mondja hogy ilyen olyan jó Assassins Creeed hát játszottam már,és lányos játék.
19.
19.
Klose.11
A PC gamek Jövőjéről csak annyit, hogy tré mind a tréé. Nekem nem jön be ez a játék,szerintem nagyon kislányos.Mindenki azt mondja hogy ilyen olyan jó Assassins Creeed hát játszottam már,és lányos játék.
18.
18.
Drider
Remélem a magyar GFWL-re is jön a változtatás, mert ugyan már Magyarországon is elérhető a szolgáltatás, sem a demók, sem a friss megjelenések, sem a régebbi címek, sem a legtöbb DLC nem láthatók a választékban, csak az a fix 10 játék, ami tavaly november óta elérhető. A Messenger-szerű kliens is elég régimódi, nincs semmi extra szolgáltatása.
17.
17.
Berencsit
#13: majdnem teljesen egyetértek veled, de most nem részletezném...
16.
16.
Gorre
#5: Kb. az 50%-uk játszik, mégha nem is "hardcore" szinten...
Na meg úgysem egy ilyen hülyeség mentené meg az ipart, aki nem játszik, az ezután sem fog emiatt...
15.
15.
strike19
Inkább gyártsanak minőségi játékokat PC-re ne sz*r konzol portolt játékokat.
14.
14.
Split
#13: Win 7-ben mi volt a rossz?
13.
13.
vytros
Kapja be a Microsoft, elég volt már a szarságokból, dobozos jó játékokat akarok! Ha társalogni akarok játék közben ott a TS a Ventri az Xfire, maga a Steam, sőt, Steam-en lehet játékot is venni, ha vmi online avatart akarok akkor milliót találok a neten, sőt, még a saját kib*szott képemet is kirakhatom. Koncentráljanak már a jobb Windows-ra és a jó játékokra, ne DLC-kkel meg ilyen Facebook szerű sz*rságokkal fárasszanak.
12.
12.
Teuton
#10: egyéb*

Az új Age of Empires pedig sokkal jobb lenne ha az egyes és a kettes HD feldolgozásai lennének... vagy egy igazi hármas, és nem egy settlers-klón ahogy azt sok helyről visszahallottam
11.
11.
Balintka98
10.
10.
Teuton
Social, Identity, Search és Transaction...
Ebből a négy szóból azt veszem le hogy a pc-s játékokat végleg le akarják korlátozni a failbúkos és egyén online fles játékokra...

"A PC-s játék jövője rajtunk múlik." A jó Isten kíméljen meg attól hogy a Microsoftot kövessék!
9.
9.
McDuff
már bocsánat,de mi az amit itt nézek?ez most 1 játék,vagy facebook szerűség,vagy vmi Live-s dolog,vagy vmi boxos dolog,vagy msn,vagy mi a faszom ez?mit akar ez szimbolizálni?vagy ez mind egyben?mi lesz maga a program amit írni akarnak?én ebből a videóból nem szűrtem le...vki világosítson fel!
8.
8.
daenath
Ez se szol masrol csak hogy nyuljak le az emberek penzet megjobban, a fiatalsag meg ahelyet hogy szemelyesen szocializalodjon, mar ezt is csak gepen keresztul teszi :( Szep jovo var a kov. generaciora.
7.
7.
Split
Az avatar rendszert PC-re átültetni hatalmas siker lehet, de mégnagyobb bukás is! Itt ugyanis az emberek nincsenek "rákényszerítve" erre, mint Xbox-nál. Nem mondom, kíváncsian várom a rendszert, pláne úgy, hogy a videó tanulsága szerint nem csak a casual réteget célozza meg!
6.
6.
JcGross
Hát én ott hagytam abba, hogy "Transaction". Miért kell mindent bővítgetni? Miért kell szegény játékosról még több pénzt lehúzni? Én ha megveszek egy játékot elvárom, hogy mindent odaadjanak, és ne 600 DLC után legyen már teljes! Ezt akkora pofátlanságnak tartom. Amúgy már annyira elegem van, hogy mindenki forradalmasítani akar, meg megjósolni a PC jövőjét. Kapják be, csináljanak jó játékot! ENNYI.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...