E3 2012: Nintendo sajtókonferencia - ÉLŐBEN!

  • Írta: InGen
  • 2012. június 5.
  • Rendezvény
Link másolása
Így azért lényegesen kényelmesebb, a Nintendo hagyott idő pihenni a sajtókonferenciájáig, ami minden bizonnyal elejétől a végéig a Wii U-ról szól majd. Természetesen a Gamekapocs élőben szállítja majd a legfrissebb híreket, kövessétek az eseményeket, nehogy lemaradjatok!

19:12 - Vége. Hála az égnek.

18:59 - Az aszimetrikus játékot prezentálják nekünk a Luigi's Ghost Mansion segítségével. Nehéz lenne leírni, hogy miről is van szó, majd külön hírben úgyis közlünk róla videót, akkor láthatja az is, aki esetleg nem nézte élőben.

18:54 - Újra előkerül a ZombiU. Tegnap láttuk a hangulatos kedvcsináló előzetest, most azonban úgy néz ki, hogy in-game jeleneteket is mutatnak. A tabletkontrolleren szkennelhetjük a környező világot, de azon látjuk a bezoomolt sniperpuska képét is. A mozgásérzékelés segítségével kell leráznunk magunkról a zombikat, és az ajtónyitó kódot is a táblán kell beütnünk. Ez ütős lesz. A tablet kamerájával magunkat is zombifikálhatjuk élőben. Mókás.

18:53 - Xavier Poix, a Ubisoft francia vezetője van a színpadon. Jön a Just Dance 4. Négy táncos jött be, akik Wii U-kontrollerekkel kezdtek el táncolni. Közben Reggie segít nekik a tabletkontrollerrel, így neki nem kell táncolnia.

18:50 - A Wii U célja, hogy a hardcore gamereket és az újoncokat is kielégítse. Ebben például a Ubisoftra is számítanak, hiszen ők mindenféle játékot készítenek. Ezt bemutatandó Yves Guillemot, a Ubisoft elnöke érkezik a színpadra. 

18:47 - Lego City a Wii U-n. A kontrollert különböző bűnüldözési technikákra használhatjuk. A játék jópofa, kis Lego-emberkéinkkel kell bűntényeket megoldanunk, és beépülnünk a rosszfiúk közé. Még apró gegekre is futotta, például a Mátrixból - bár ez nem is olyan apró.

18:46 - Belenézünk a third party játékok kínálatába is. Új Castlevania, Epic Mickey, Scribblenauts Unlimited ide is, Kingdom Hearts 3D.

18:44 - Luigi visszatér. A 3D-s kalandok során mindenféle puzzle-t kell megoldani, és persze szellemeket elkapnia. Megjelenés az ünnepi szezonban.

18:43 - Paper Mario: Sticker Star. Nem tudom mire vélni, de biztos jó lesz.

18:42 - Scott Moffitt fog beszélni a 3DS-sel kapcsolatos újdonságokról. Mivel pár perc nem elég neki, holnapra beidőzített egy teljes, egyórás 3DS előadást. De addig is, first party játékok: jön a Super Mario Bros. 2, amiben minden az aranyról szól. Megjelenés augusztus 19-én. 

18:40 - Új éneklős játék Wii U-ra, egyelőre a Sing munkacímen. A fejlesztők célja, hogy mindenki részt vehessen a buliban, ne csak egy vagy két ember énekeljen. A tabletkontrolleren jelenik meg a szöveg, így nem kell a tévét bámulnunk éneklős közben. Nem egészen értem, mi értelme.

18:36 - A balance board népszerű volt, 43 millió Wii Fitet és Wii Fit+-t adtak el eddig. Ezért jön a Wii Fit U. Nagyjából ugyanaz, csak a tabletkontrollert is szorongatnunk kell közben, ami extra lehetőségekre ad... lehetőséget.

18:33 - Montázst láthatunk abból, ami a következő hónapokban érkezik majd Wii U-ra. DarkSiders II, hoppá, Mass Effect 3, valami tankos gagyi a Namco Bandai-tól, Tekken Tag Tournament 2, Ninja Gaiden 3: Razor's Edge, Aliens: Colonial Marines.

18:30 - Scribblenauts Unlimited a Wii U-ra. A furcsa nevű fejlesztőbácsi lépett a színpadra. Végtelen lehetőséget tartalom készítésére és megosztására. Az érintőképernyővel nagyon egyszerűen hozhatunk létre dolgokat, gyakorlatilag csak össze kell húzogatni a dolgokat. 

18:25 - Martin Tremblay, a Warner Interactive elnöke a színpadon. A Batman: Arkham City egy speciális változata jön a Wii U-ra, Armored Edition néven. A játék láthatóan rengeteg módon kihasználja a táblakontrollert. Aktiválhatjuk a BAT-módot, hogy Batmenünk még erősebb legyen. A mozgásérzékelés és a második képernyő segítségével pontosan irányíthatjuk a batarangot, de ezzel tehetjük fel a robbanós gélt is, majd szintén tapizással robbanthatjuk fel. 

18:22 - Super Mario Bros. U - a játékban is láthatjuk a Miiverse frissítéseket, buborékokat fűzhetünk a játék egyes részeihez, amibe kommenteket írhatunk. Most pedig éppen egy in-game felvételt láthatunk a játékból, ami pont úgy néz ki mint egy... Mario-játék. Négy játékos verekedheti át magát a játékon, de egy ötödik becsatlakozhat az érintőképernyővel, és blokkokat helyezhet el, amik segítik az előrehaladást.

18:21 - A Miiverse lesz a Wii U központi képernyője, ahol mindenféle közösségi szolgáltatás rögtön elérhető lesz. A kis Mii-figurák oda gyűlnek, ami éppen a legnépszerűbb alkalmazás, vagy trending cucc. Ide posztolhatunk is, például screenshotokat, vagy a legújabb high score-unkat. Mivel ez alapvetően webes technológiára épül, nem sokkal a launch után elérhető lesz PC-ről, telefonról, és 3DS-ről is.

18:19 - A Wii U táblakontrolleréről látunk egy kis bemutató videót. Vannak rajta gombok, tud rezegni, gyorsulást és mozgást érzékelni, és persze mikrofon és hangszórók is kaptak helyet rajta.

18:16 - A Wii U egyik legérdekesebb tulajdonsága az aszinkron kooperatív játék lesz, ahol az egyik játékos például csak érintőképernyővel játszik, és más jellegű feladatokat csinál, mint a másik játékos egy másik kontrollerrel.

18:14 - Átvette a Microsoft szövegét, miszerint a Wii U forradalmasítja a nappalit. Jön mindenféle szórakoztató jellegű szolgáltatás, mint például a NetFlix és a Hulu, meg a YouTube. A Nintendo ezzel is felzárkózott a 2008-as évhez.

18:12 - A mindig népszerű Reggie Fils-Aime jön végre a színpadra, ő legalább tud angolul. Valószínűleg azért, mert amerikai. Elmondja, hogy a prezentáció teljesen a játékokról fog szólni, és 23 Wii U-anyagot fogunk látni egy óra alatt.

18:07 - Jön a Pikmin 3. A Nintendo 10 év után felzárkózott az 5 évvel ezelőtti múltba, és végre HD-felbontást tud a készülék, aminek köszönhetően látszódnak a pikminek apró mozdulatai. A mozgásérzékeléssel irányíthatunk és célozhatunk. A táblakontrolleren folyamatosan láthatjuk a pályát, és scrollozhatunk rajta, ami azt eredményezi, hogy pontosabban pozícionálhatjuk a pikminjeinket. Az egész nagyon aranyos, és persze stratégiáznunk és gondolkoznunk kell.

 

18:04 - A Wii U fejlesztése közben arra jöttek rá, hogy akkor lehetnek következő generációsak, ha el tudnak szakadni a tévétől. Így például akkor is játszhatunk, ha valaki elfoglalja a tévénket. Gyorsabban elkezdhetünk játszani, mintha a tévét bekapcsolnánk, és persze a játékok is kihasználják majd a két képernyő nyújtotta lehetőségeket.

18:01 - Miyamato urat már az öltözőjében sem hagyják békén a mókás kis figurák. De azért szerencsére fel tud öltözni, és meg tud jelenni nagyjából időben a Nintendo színpadán.

17:53 - Szűk hét perc múlva indul a közvetítés. Iwata, Fils-Aime és Miyamoto bácsi a helyszínen.

Bár a Nintendo már vasárnap este is tartott egy bemutatót, az igazi show most következik! A konferencia főszereplője egyértelműen a Wii U, de az ígéretek szerint bőségesen kapunk újdonságot a 3DS-re is.

55.
55.
#54: Teherautót hasonlítotok össze egy motorcsónakkal ! :D
Mindkettő alkalmas arra, hogy A-pontból eljuss vele B-pontba, csak épp teljesen más közegben, élményben, idősíkban és amíg az egyikbe hálószobástul belepakolod a nődet, szekrényestül, szeretőstül, addig a másikba maximum egy bikinis cicát ültetsz... :)))

Az egyik tábor lenézi a másikat mert "kazuál" a másik meg azon forrong, hogy ők is annyira "hárdkórok", sőt... ez a szó nem is létezik és utálják ! Miért nem lehet békében nyugton élni egymás mellett ? Miért fáj az egyiknek ami a másiknak öröm ? Ennyire ne legyünk már korlátoltak könyörgöm... Igen, én buzi PC-s beszóltam a hülye köt-sög konzolosoknak. Utáljatok, legalább addig sem egymást gyepáljátok ! :DDD
54.
54.
zola2000
#45: "a sony és a
nintendo meg nem egy
súlycsoport (szerintem) "

ps3: 65millió wii:95 millió
vita: 2 millió 3ds: 18 millió
ds:152millió psp: 80millió

jogos, hogy a konzolüzletben a ps2 korszak vége óta tényleg nem egy súlycsoport a kettő, de ha azt is hozzáteszed, hogy a sony gyárt TVt (egyre kevesebbet), mobilt stb, akkor kb egálban vannak.
53.
53.
Szlacika
Tudom nem ide tartozik,de nem tudna valaki pár Gamecube játékcímet mondani,ami után érdemes utána nézni,és játszani?:)Egyébként a Wii U nagyon klassz!Nekem tetszik amit a Nintendo csinál,és hiába a sok lehúzás,szerintem azért be fog indulni az üzlet....
52.
52.
Kumite
InGen közvetítéséhez és lenézéséhez egy kis infó:
"mint például a NetFlix és a Hulu, meg a YouTube. A Nintendo ezzel is felzárkózott a 2008-as évhez."

According to a survey by Nielsen in July, 2011, 42% of all Netflix users make use of a stand-alone computer to connect to Netflix, 25% do so by using the Nintendo Wii, 14% by connecting their computers to a TV, 13% make use of a PlayStation 3 and 12% use an Xbox 360.


Amiről nem tudsz infókat, azokról minek írsz hater szöveget (ismét) ?????
51.
51.
Kumite
#50: Csak míg a Kinect és a Move egy kiegészítő (utóbbit még a saját gyártója sem támogatja), addig a Wii U GamePad egy olyan eszköz, ami minden géphez adott gyárilag.
Kb mintha azt mondtad volna, hogy a gyártók nem használják ki a DS / 3DS két képernyőjét. Vagy hogy az említett handheldekre csak ökörködés jelent meg.

De megnézheted a Pikmin 3, a Zombi U, vagy a Batman Arkham City gameplayt is, ha komoly dolgot akarsz látni, nem csak ökörködést.
Vagy bármelyik top játékot a DS/3DS családból, van bőven minőségi és egyben nem "ökörködős" cucc.
50.
50.
#40: "ha jól használják ki."

Még a többit se voltak képesek jól kihasználni, se a move-ot, se a kinect-et, továbbra is csak ökörködések jelennek meg rájuk, így a wii u-ról sem tudok mást elképzelni.
49.
49.
Nagy nulla ez a Wii U, ezzel nem fognak nagyot kaszálni. Nincs benne akkora újítás mint anno a Wii-ben.
48.
48.
Adon_trollface
Pikmin 3,New Super Mario Bros U,Rayman Legends,SCRIBBLENAUTS UNLIMITED <3
Wii F(uck) U
44.
44.
p3ti
Nem volt egy nagy cucc ez a E3 . Igazából semmi sem lepett meg rajta . Minden jön ami már be volt jelentve . Zombi U az nagyon odavág , meg majd idővel ha jönne vmi zelda féle annak nagyon tudnék örülni . Már így is gondolkodom az új gép beszerzésén , ezek segítenének dönteni :) Amit a legjobban várok az még mindig a Halo 4 . AC3 a csapból folyik hónapok óta , annyira szét hypeolták már hogy lassan hánynom kell tőle.
42.
42.
KeXxX
a batman az tetszett, de a wii u teljesítménye nem közelíti meg annyira a nagy konzolokét, mint ahogy azt mondták.
41.
41.
zola2000
valami xenoblade, sakura wars 5 folytatás, jöhetne, esetleg love plus 3d nyugati bejelentés ... talán majd a tokyo game shown jelentenek be ilyeneket

Mondjuk nyugati megjelenéseket meg az E3mon kellene nem "fű alatt" külön.
40.
40.
Pain
#7: Nem értelek. Idén az ms volt a legalja, az a pár ex címe tényleg jó volt, de kevés és semmi új. A Sony adta, Last of Us, Beyond full új címek emelett ott a Gow ami szintén büntetett. Hát a Nintendo meg. Jó volt ez, érdekes az új gép és leszarom a grafikát... Ebben vannak még lehetőségek ha jól használják ki.
39.
39.
Robbie17
ZombiU már majdnem jó játék lesz többin aludtam, még mindig nem tudtak meggyőzni hogy ez egy jó cucc
38.
38.
Donpedro
Eddig a Nintendo konferencia volt a legjobb. Kövezzetek meg, de ez a Wii U nekem tetszik. Látok lehetőséget ebben a tabletszerű kontrollerben.
37.
37.
gabesz222
egy GTA5 nagyott ütött volna... egyből más lenne a vélmeény az E3-ról... de ez így jó most legalább mindenki erre figyel... a Rockstar tarolni fog! :)
36.
36.
DON GONDOCS
A nintendo most igazán ki tett magáért, remélem még jönnek a wiiura olyan címek mint a Tomb Raider vagy Watch Dogs
35.
35.
frenkyboyhun
nagyon nagy játékokat dobnak piacra és az u is nagy lett szép volt nintendo :)
34.
34.
Ooorky
ZombiU gameplay OMOMOM.
33.
33.
Gamelord
Nem tudom, lehet hogy nekem kisebbek az igényeim, de én eddig az összes konferenciát élvezni tudtam. Zeldának és Smash Brosnak örültem volna, hardverről meg úgyis mondanak valamit a közeljövőben.
32.
32.
Yami
Ez az E3 pocsék.
Ms-éknél a Halo 4 volt a csúcs, utána lapos volt az egész.
Sony-tól vártam, hogy nagy bejelentéseket tesz PS Vita-ra, de semmi. Megerősítették amit eddig is tudtunk.
Ezen a Nintendo konferencián meg majd elaludtam. Azt reméltem bemutatnak egy új 3DS változatot dual analog stick-el.
31.
31.
Ooorky
Vége a nintendoland-nek, most wii fitU-val próbálják elkergetni azokat akik még mindig nézik a stream-jüket...
30.
30.
Kumite
Pikmin 3 és Zombi U király, Batman sem rossz, de volt már, AC 3 multi cím, mutathattak volna valami tablet okosságot Batman-esen.
Összességében valahova az MS fölé, Sony mellé lövöm be a prezit, messze lemaradva a hihetetlen profi és minőségi Ubi konferenciától, de még az EA-től is.
Sokkal többet vártam, de azt legalább megmutatták a 1st és a 3rd partyk is, hogy a tablet kontroller tényleg egy nagyon király dolog.
.
.
.
.
Persze így is első nap veszem meg Mario-val, Trine 2-vel, Pikminnel, Rayman Legends-zel és Batman-nel :)
29.
29.
Scoo
#26: Igen, a külsős címek jól hangzanak, és ideje is volt, mivel a nagy N eddig magasról tett a külsős címekre és hidd el, most se lesz ez sokkal másképp. a HC címek nem wii u-n fognak fogyni.
Grafikára pedig tolhattak volna techdemot, mert így egyelőre kevés. Azt meg hogy pár év múlva mit fog tudni nem elég jó érv, mivel addigra jön a nextgen is és akkor megint több éves lemaradásban lesznek. szerintem az N megint olcsó hardvert akart, hogy már az elejétől kezdve legyen hasznuk...
28.
28.
Prime
Az a helyzet, hogy ez a Nintendo előadás azért renden volt! Végignézve az összeset tényleg ez tetszett a legjobban, pedig a SONY-t vártam a leginkább.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Nintendo megtalálja végre az utat azokhoz, akiket a Wii-vel esélye sem volt elérni, a HC-kra összpontosítanak.
Az Ubisoft teljes mellszélességgel ki is áll a platform mellett és egyből oda is rak egy Assassin's Creed-et?! Hol volt ilyen lehetőség a Wii előtt? Sehol! Jó, ez a Nintendo hibája is volt, hogy minden áron Mario meg társait kellett erőltetni - és ugye ez most sem hiányzik, de van mellette minden más is és ez lesz itt a kulcs.
Az új kontroller pedig így egymagában máris egy csoda, olyan lehetőségeket lehetnek még benne, amiről még szerintem nem is fantáziálunk.
Nekem ez a bemutató nagyon bejött még akkor is a Nintendo Land-ért jobb világban akasztás járna. :) De azt a Zombi U meg a Batman miatt el lehet halasztani.
Taps a Nintendo-nak, jó az irány, reméljük élnek is vele!
27.
27.
Scoo
Valamint azt mondja meg nekem valaki, hogy egy wii u-hoz hány kontroller jut alapból. Gyanús, hogy ez az egy nagy. a többihez (chuck meg minden) külön kell megvenni. promozzák itt, hogy egyszerre négyen játszanak, de sok családban nem lesz ennyi kontroller.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...