Bejelentették az Age of Wonders III-at

  • Írta: zoenn
  • 2013. február 7.
  • Bejelentés
Link másolása
Tíz év után tér vissza a képernyőkre a körökre osztott stratégiák egyik patinás sorozata. Az Age of Wonders III-at az eredeti fejlesztő, a Triumph Studios készíti, a jelek szerint az Epic Gamesszel közösen.

Több mint tíz esztendővel a második rész után és két Overlord-játékkal a háta mögött, ismét egy Age of Wonders-címen szorgoskodik a Triumph Studios. Hamisítatlan körökre osztott stratégiával van dolgunk, amely annak idején felvette a versenyt a Heroes-sorozattal is. Az új kampányban ismét a békés világ megmentéséért küzdünk hőseinkkel.

A vezető designer, Lennart Sas elmondta, az Age of Wonders III idén ősszel láthat napvilágot PC-n és Mac-en, de később szóba jöhet a tabletekre szánt verzió is. A cím már 2010 óta készül teljes fordulaton, dobozos formában, valamint a Steam és a GOG.comon keresztül is megvásárolhatjuk.


Sas az Eurogamernek kifejtette, hogy hamarosan a "nagy partnerüket" is leleplezik. Az Epic és a Triumph 1999-ben közösen hozta el nekünk az első részt - nagy eséllyel a harmadik nekifutás esetében is az Unreal- és Gears of War-játékokról elhíresült céggel kollaborálnak.

A bejelentés mellé képekkel és egy trailerrel szolgálhatunk.

7.
7.
Naridar
Amíg meg nem jelenik, tudom ajánlani a Warlock: Master of the Arcane című játékot, az is hasonló bár sokkal inkább Civilization-ös beütésű. Ugyanakkor viszont tényleg jól jön majd ez is, hiszen sajnos úgy néz ki, nem egyhamar lesz új Heroes of Might and Magic a 6 bukása után.
6.
6.
Extol
Az első rész annak idején brutális újításnak hatott azóta is elbűvöl :) A zenéje is fasza
5.
5.
Dercsi
Jöhet Jöhet Jöhet Jöhet
4.
4.
Krees
WOHÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ :D
3.
3.
névtelenség
nekem ez anno totálisan kimaradt. De ezek a képek magukért beszélnek, és valljuk be. Jól jönne pár körökre osztott stratégia a H:M&M mellett, mert idáig nagy a pangás.
1.
1.
gildesh
Úristen, nem is reméltem :)

Életem egyik meghatározó játéka volt az első rész a Heroes of Might and Magic 2-vel egyetemben. A másodikat is szerettem, csak azzal annak idején kevesebb lehetőségem adódott játszani.

Csaknerontsák, csaknerontsákel...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...