Xbox One - már a Kinect sem kötelező

  • Írta: zoenn
  • 2013. augusztus 13.
  • Hír
Link másolása
A Microsoft újabb lépést tett hátra az Xbox One-ra vonatkozó politikája kapcsán: a next-gen konzol összes alapvető funkciója elérhető lesz, függetlenül attól, hogy a szenzor csatlakoztatva van-e.

Amellett, hogy a Microsoft visszalépett az állandó online internetkapcsolattól, illetve a használt játékokra vonatkozó DRM-politikájától, most már tudjuk, hogy a Kinect sem kötelező az Xbox One használatához. Az Xbox-részleg alelnöke, Marc Whitten a legutóbbi kérdezz-felelek alkalmával megerősítette, hogy konzol tulajdonosai minden alapvető funkciót elérhetnek, függetlenül attól, hogy a szenzor csatlakoztatva van-e a géphez.

Természetesen az olyan extrák, mint a játékos azonosítása, a hangutasítás stb. le lesznek tiltva, de emellett játszhatunk és hozzáférhetünk a szórakoztató tartalmakhoz Kinect nélkül is.

A hír tehát egy újabb jelentős visszalépés a vállalat június E3-on közzétett következő generációs stratégiájában. Röviddel az expó után kiderült, hogy a Microsoft mégsem korlátozza a használt játékok adásvételét, illetve már nem szükséges internetkapcsolat az Xbox One működéséhez. Eddig tartotta magát az elképzelés, miszerint a Kinectet mindenképpen csatlakoztatnunk kell a konzolhoz, ám ennek vége, ami lássuk be, ésszerű lépésnek számít. Elvégre belegondolni is nehéz, mi lenne akkor, ha a periféria sérülne, vagy nem működne? Félre kéne tennünk a gépet, míg nem szerzünk be egy másik Kinectet?

S ami a legfontosabb: a Microsoft döntése alapján akár Kinect nélküli, olcsóbb konzolcsomagok is megjelenhetnek, amiket talán ugyanannyiért, vagy kevesebbért adhatnak, mint a PlayStation 4-et. Várjuk a fejleményeket!

91.
91.
RoLee-man
#90: Úgy tűnik mégse! :D reméljük mivel bejelentették hogy kötelező így épülhetnek rá akár AAA-s címek.
90.
90.
Trapyd
Én ebből azt szűröm le a Kinect kapcsán, hogy mivel nem lesz minden géphez, így szerves részét sem fogja képezni a játékoknak. AAA címeknek főleg nem. Ugyan az lesz mint az elődjénél. Tehát AAA kategóriás játékok nem fognak épülni a szenzorra. Valószínűnek tartom, hogy hiába fejlesztgették az eszközt, komoly játékok támogatására, pont ugyanolyan alkalmatlan, mint az elődje. Tehát a MS kötelezően akart lehúzni, minden leendő XBO tulajt.
89.
89.
kopic
#87: Jobb jatekokat is csinaltak....
88.
88.
karneol81
#87: Ez tényleg relatív. De én bátran ki merem jelenteni, hogy jobbat is. Le a kalappal a Remedy előtt ettől függetlenül.
87.
87.
supair
#86: Többet lehet..de..jobbat......:-)
86.
86.
kopic
#79: Jo, jo, de el kell ismerni, hogy azert a Naughty Dog tenyleg sokkal tobb jatekot csinalt eddig, mint a Remedy.:S
85.
85.
supair
#84: Elég nagy hiba bárminemű személyes tapasztalat nélkül ítélkezni...:-)
84.
84.
Damon20
Nem tudom, engem mint jelenlegi Xbox 360 tulajt, nagyon elidegenített magától a Microsoft... Nextgen konzolom PS4 lesz ez már 100 %

a microsoft most hiába próbálja visszahozni magát, hogy lemondanak dolgokról, hogy vegyél a konzolt, de nálam már a marketingnél elbuktak
83.
83.
MadDragon
Holnapi hír: Már az Xbox One sem kötelező. Yaaaaay!! :)
82.
82.
EBR2000
#77: Hé! Halljuk mi azt! Nem találom jó ötletnek... Meg a Sony amúgy se adná... :P
81.
81.
DON GONDOCS
Hát ha nemis kötelező kinect, azért kíváncsi leszek ez mennyire érinti a játékokat.
80.
80.
karneol81
#79: Fejleszthetnének több játékot is. Ebben a generációban egyedül az A.W. volt tőlük AAA-s cím, egy generáció alatt elég zsenge termés.
A N.D. négyet. A tudásuk és tapasztalatuk pedig adott hozzá.
79.
79.
supair
#77: Minek?
Van nekik Remedy! :_)
78.
78.
Zeroni
Szóval eddig azért voltak gecik mert csináltak valamit, most meg azért mert visszavonták őket. Srácok nyugi. :D
77.
77.
BrendOoN
Na végre! Már csak a Naughty Dogot vegyék meg és X1-et veszek...
76.
76.
RoLee-man
Szerintem a kinecthez ragaszkodhattak volna. Így már nem képezheti egy xo-s játék szerves reszét... (AAA címekre is gondolok) valakinek nincs kinectje nem lehet megcsinálni. Ez például nagy előny lett volna a boxnak. Így ugyan az a játek sokkal nagyobb elményt nyújthatot volna mint pl ps4-en. A fejlesztőknek szárnyalhattak volna az ötleteik. Mivel tudják hogy minden xbox one-hoz van kinect. De mivel visszalépett a ms így megint kb annyi lesz mint pl a blacklistbe. Ráförmedhetsz egy őrre...
75.
75.
mestermagyar
#74: Lol ti vitatkoztok ezen a max tucat exluzívon... Most ez komolyan el fogja dönteni mit veszel? XD
74.
74.
leviske
#54: Nem tudom, én eddig semmi olyan Xbox exkluzívot nem láttam, ami ütné a PS4-et. Vagy most ez a "remény hal meg utoljára" alapon jött?

X360-ra remek exkluzív címek voltak, mégha némelyik meg is jelent Windows-ra.
73.
73.
guitarlord
Esküszöm néha az az érzésem, mintha itt Mindenki egy másik világban élne.....

1. Komolyan azon akadtok ki, hogy egy KAPITALISTA vállalat visszavonta az olyan döntéseit, melyről kiderült, hogy nem lesznek jövedelmezőek (más kérdés, hogy előre borítékolható volt)? Komolyan elvennétek Mindenkitől a jogot arra, hogy meggondolja Magát?

Legyen, de Szerintem az vesse az első követ akármelyik nagyvállalatra, aki még soha Életében nem gondolta meg Magát, soha egyetlen állítását sem vonta vissza....

2. Azon is kiakadtok, hogy megpróbálnak pozitívan kijönni az egészből és javítani egy kicsit a renoméjukon? Aki hülye, annak úgyis mindegy, nem ez az etetőszöveg fog számítani, akinek meg egy kicsi esze is van, az pontosan tudja, hogy itt nem a vásárlókra hallgattak, egyszerűen csak nem akartak a Sony-val szemben kb. behozhatatlan hátrányra szert tenni.....

Röviden és tömören: Ti azért ítéltek el egy KAPITALISTA vállalatot, mert kapitalista vállalat módjára viselkedik.....Engedjétek meg, hogy gratuláljak Nektek és további jó fröcsögést, Én az anyázás helyett inkább majd a játékokkal töltöm a szabadidőm egy részét.....
72.
72.
Pistisukos
remélhetőleg az árában is megfog látszani
71.
71.
REMUX2013
majd megvallik hosszu tavra melyik jobb konzol
69.
69.
greenmelon
#65: Ez ilyen "tyúk vagy a tojás" esete. Ők a pénzükért teszik ezeket a lépéseket, viszont, mivel a bevételük a vásárlókból jön, így muszáj úgy cselekedniük, hogy a vásárlóknak jó legyen. Szóval lehetne vitatkozni ezen a végtelenségig is, akkor se jutnánk semmire.
68.
68.
mestermagyar
#67: Most írtam le, ez maga a marketing, hogy minden 2. héten hírt csinálnak a funkciók visszavonásából. Mert egy cég nem "ronthat el" egyszerre ennyi mindent.

Egy meg nem jelent konzolnál ugyan mi másért jelentenék be a munkafolyamatokat a végzéskor, amikor úgysem játszik rajta még senki átlag user. Ha nem marketing lenne, 1 hónappal a konferencia után mindent visszavontak volna azonnal, oszt majd kész lesz a megjelenésre.
67.
67.
akifourteen
A felhasznalok vagyis mi vesszuk meg a konzoljaikat tehat mi vagyunk azok akik valaszthatnak,hogy melyiket akarjuk megvenni. Itt sokan azt hiszik,hogy csak azert csinaljak ezeket mert ok az atyauristen hat nem mivagyunk azok mert mi vesszuk meg a termekuket nem pedig a szakertok meg sorolhatnam,ha ezt nem vette volna figyelembe eggyik ceg se csak mentek volna a maguk feje utan akkor megnezhettek volna magukat. A marketingnek az a celja,hogy meg gyozze a vevoket. Az MS marketingje valjuk be nagyon rosszul sult el,es most probalnak mindent atcsinalni vagy ahogy sokan mondjak fut a penzuk utan. En drukkolok mindket konzolnak,hogy legalabb azt vagy tobbet nyujtsanak mint az elodei.
66.
66.
mestermagyar
#63: Mindenben igazad van. De a lényeg tudod ott van, hogy a microsoft marketingrészlege gondolt egyet, és berakta az iménti funkciókat/megkötéseket. Hogy miért? Nézd meg, mennyi hír van a ps4-hez azóta, és mennyi az xbox one-hoz.
1.Egyes emberek csak azért vesznek majd boxot, mert "milyen rendes volt a mikrószoft", hogy ezt "visszavonta".
2. Átlag játékos csak megnézi, áá a microsoftról több hírt hallok, biztos jobb, azt veszem.

De jó volt a konzolt megfosztani még attól is, hogy a kinect mindenképpen kelljen, csakis azért, mert pár hangos 10 éves nokedlinek számít az a +20ezer forint, mivel anyu nem biztos, hogy megengedi. A normális ember néz elébe, mit tartogat a kinectes kezelés, és ha annyira szar, amúgy is bejön ez a kinect-mentes kezelés funkció. 20ezer forint miatt sírnak komolyan? Az emberek 90%-a, aki fog konzolt venni, annak nem is számít 20ezer forint, olyan gazdag országban élnek. Söt a drágábbat veszik csak azért is, hogy biztos ez a legjobb. Nyugodtan folytassátok a vitát szaros 20ezer forinton.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...