GTA V - minden idők legjobb kritikai fogadtatása

  • Írta: zoenn
  • 2013. szeptember 18.
  • Hír
Link másolása
A Rockstar kibérelte a dobogó legfelső fokait a Grand Theft Auto-sorozattal a Metacriticen. A GTA V minden idők legjobb kritikai fogadtatását kapta az elérhető tesztek összesített pontszámai alapján, igaz, a GTA IV mögött.

A Grand Theft Auto V egy nappal a megjelenés után már második helyen áll a Metacritic toplistáján, azaz a Rockstar játéka érte el eddig a legmagasabb pontszámot az elérhető teszteket figyelembe véve. Közvetlenül előtte a GTA IV áll - erősen kezdett a polgárpukkasztó cím, kérdés, hogy a kedvező fogadtatás pár nappal később is kitart-e.

A GTA V olyan játékosoknak is bejött, akik korábban szkeptikusan álltak a sorozat előtt. Ráadásul mindkét platformon magas minőségű alkotással van dolgunk: PS3-on 97 százalékon, Xbox 360-on pedig 98 százalékon áll. Összehasonlításképpen a GTA IV mindkét konzolon 98 százalékot ért el, ám a felhasználóknak viszont az új tetszett jobban: az userek 8.0-t adtak az ötödik részre, míg Nico Belic kalandjára 7.9-et.

A toplista további helyezései így alakultak: Super Mario Galaxy (97 Metacritic), Super Mario Galaxy 2 (97 Metacritic), Tony Hawk’s Pro Skater 3 (97 Metacritic), Half-Life 2 (96 Metacritic), BioShock (96 Metacritic), Uncharted 2 (96 Metacritic), Batman: Arkham City (96 Metacritic), Mass Effect 3 (96 Metacritic), The Elder Scrolls V: Skyrim, (96 Metacritic) és Resident Evil 4 (96 Metacritic).

PS3-on sem hibamentes

Tegnap írtunk róla, hogy nem érdemes feltelepíteni az Xbox 360-as verzió Play-diszkjét a konzol merevlemezére, mivel lassan betöltődő textúrákkal és pop-upolással szembesülhetünk a patch érkezéséig. Nos, a letölthető PS3-as verzió is hasonló grafikai problémákkal küzd, ám pluszban ott van az “error code 80029564-es" hibajelenség, amely azt jelzi, hogy hibásan töltöttük le a játékot. A megoldás az, hogy rántsuk le újra a klienst, hátha megoldódik a dolog.

Így néznek ki a szinkronszínészek

Most egy fotón is megcsodálhatjuk azt a három szinkronszínészt, aki a három főszereplő hangját kölcsönözte. Nem meglepő, hogy a művészek kísértetiesen hasonlítanak a játékbeli alteregójukra. Balról jobbra: Steven Ogg (Trevor), Shawn Fonteno (Franklin) és Ned Luke (Michael).

37.
37.
jszili32
#36: Szerintem 7.5-öt is megér :D
36.
36.
Kleppi
A gta IV be legalább a kocsinak érezted hogy van súlya nem áll meg amikor te azt akarod.Meg tőlem a GTA V kap vagy 7ponot,élvezetes meg szép meg minden de nem álmaim játék az IV jobban bejött...
35.
35.
ernestke
Gyerekk!Ez nagyon nagy játék!!!
34.
34.
ATi0021
#33: 2015 is túl korainak tűnik, szerintem lesz legalább 4-5 év mire új GTA jön, addig max. DLCk jöhetnek. Amúgy Vice City (Miami) önmagában kevés lenne, inkább Dél-Floridával (esetleg némi Karibi térséggel) kell számolni.
33.
33.
kopic
#28: "Vice City 2014-ben. max 2015 elejen." Tuti, hogy nem....
32.
32.
kopic
#26: "Ha a Half-Life 3 tényleg készülőben van, és a Valve csak azért tagadja hogy meglepetés legyen akkor azt kell mondanom, hogy a half-life 3 nagyobb sokk lesz mint a GTA 5."
Egyetertek veled.:O
31.
31.
kopic
#30: LOOOOOOOOOOOOOOOOL!!!!!!!
Ez jo volt !:D
30.
30.
névtelenség
Hadd mutassak nektek valamit:

https://i.chzbgr.com/maxW500/7802016000/h864CBB22/
29.
29.
dBLOOD
Végre egy olyan játék, ami tényleg jó minőségű, nem csak a játékújság-író prostituáltak igyekszenek orálisan kielégíteni a kiadót!
28.
28.
cannondale
Vice City 2014-ben. max 2015 elejen.
Mert nem hulye,h lehuzzon meg egy bo"rt ezert Los Santost hintette el eloszor ennyi ev utan,meg szinte barmi jo,csak jojjon mar :)
27.
27.
Dester
#14: BeamNG.drive. Tessék letölteni és kipróbálni. "Meglepően" hamar eltörik a felfüggesztés, legalábbis játékokhoz szokott szemnek. Ha az ember átgondolja és megpróbálja valós környezetbe átültetni, akkor már nem lesz annyira meglepő. Én még nem próbáltam a GTA V autós fizikáját, csak a IV-ről van tapasztalatom, nekem a IV pont megfelelő volt, bár nekem mindig is az "hülyegyerek" arcade és a vérszimulátor közötti arany középút volt a legmegfelelőbb.
26.
26.
jszili32
Persze hogy a legjobb, mivel nem mutattak belőle sokmindnet a játék megjelenése előtt!
A sok játékfejlesztő azét rontja el a játékát a kritika írók előtt, mert már a trailerkből meg az akár 20 perces játékmenet videókban már látja a produktumot és ez a megjelenés időontján már nem tűnik új dolognak.
Ha a Half-Life 3 tényleg készülőben van, és a Valve csak azért tagadja hogy meglepetés legyen akkor azt kell mondanom, hogy a half-life 3 nagyobb sokk lesz mint a GTA 5.
25.
25.
EBR2000
Az azért elég nagy túlzás hogy hasonlítanak a szinkronszínészekre a karakterek. Utcán eszembe nem jutna. Max csak így tudtam volna mgtippelni hogy ki-kicsoda.
24.
24.
joshsolman1993
A GTA IV a maga idejében igencsak jó játék volt. Bár... A vidék, és az ehez hasonló dolgok (amiket szerenécsre az V-ben pótoltak) nagyon hiányozták. És nekem az autók kezelhetősége se nagyon jött be, olyan furcsán ,,billegtek'' a járművek. Sajnos még mindig nem tudtam elmenni megvenni a játékot, de ha minden igaz ma este 7-kor már telepíthetem a lemezt, és akkor már bátrabban merek majd nyilatkozni én is a játékról. A Rockstar-ban (kimondottan a GTA sorozatban) sose csalódtam még, és szerintem (remélem) most se lesz másképp, és hozza magával az elvárt színvonalat.. Főleg 70 euroért :D Mégegyszer jó játékot azoknak az embereknek akik már megtehették hogy megvették, és egy jó tanács. Ha már volt rá pénzetek hogy megvegyétek, és így megjelenés után 1 nappal már ki tudja hol jártok a játékban, értékeljétek, és szerintem bármit is rontottak el a játékban, örüljetek neki :)
23.
23.
azureknight0715
Nálam ps3-on olyan fordult elő hogy egy jelenetnél kimaradt a beszéd, csak felirat volt, de legalább annak köszönhetően megértettem mit mondtak.
21.
21.
kopic
Nem meglepo.
A szinkronszineszek meg tenyleg nagyon hasonlitanak a jatekbeli foszereplokre ! Foleg a Michaeles !:O
19.
19.
tomihools
Mire ki jön pc-re.......... a gta 4 pc-s változata is 8 hónapra rá jött ki a konzolokhoz képest.. lehet bekéne ruházni egy xboxra..
18.
18.
EBR2000
A IV egy nagyon túlértékelt rész... Nemmis értem hogy sok magazin hogy adhatott 10-et neki...
Viszont az 5. rész... Á... Valami fantasztikusan néz ki (nem a grafika)!
Mondjuk nem lepődtem meg ezen.
17.
17.
elfdefender
#15: Ebben igazad van, viszont vannak olyan dolgok, amiket csak a userek mernek felhozni negatívumként, az újságírók elhallgatnak. Na de majd miután megjelenik Pc-re és megvettem, kiderül, kinek is volt igaza.:)
15.
15.
norbi1989
#12: Én viszont a usereknek nem hiszek, mert rengetegen nem tudnak értékelni, ha egy kis dolog hiányzik a játékban, mert sok esetben irreálisan nagy az igényük akkor képesek 0 pontot adni rá. Vannak olyanok is akik csak trollkodás miatt pontoznak. Szerintem baromság ez az elmélet, hogy fejlesztők lefizetik őket, mert ilyen erővel az EA is megtehette volna pl. a moh warfighter-rel. Az a baj, hogy sokan semminek sem tudnak örülni és inkább a negatív dolgokat veszik figyelembe, mint a pozitívakat. Tisztelet a kivételnek!
13.
13.
daneelolivaw
#11: én a gta 4es vezetésen akadtam ki, személy szerint nem akarok szimulátoros fizikát egy gta-ba, a san andreasos irányítás nekem tökéletesen megfelelt
12.
12.
elfdefender
Azért elég nagy a különbség a "szakírói" vélemények és a mezei userek véleménye között az említett oldalon, és én inkább a usereknek hiszek.
10.
10.
Huntsman
#8: De még arra sem jelentették be! :DD
8.
8.
GegeWarrior
#7: Lehet, egy PS4-et elfogadnék :D
7.
7.
Huntsman
#6: Ajajj, úgy látom valakinek lesz 1 új konzolja! :DD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...